1951-ben megismétlődött a rémálom! Harmadszor is ki lettek írva a kitelepítendők közé!
Erzsébet asszony felfigyelt a kifüggesztett „Határozat” aláírójának nevére, aki az elhunyt családfő egykori orvos-kapcsolatának fiaként volt a Kitelepítési Bizottság főnöke. Nyomban felkereste a főorvost a Róbert Károly Kórházban és a kitelepítésük elmaradt!
Hogy ez csoda volt-e? Azokra a zavaros időkben mindenképp! Azokban az időkben a kommunizmus leggyümölcsözőbb „vívmánya” a „kommunizálás” (vagyis a vagyonelkobzás) volt. Ez pedig bárkit utolérhetett, ha valami valós, vagy vélt kifogás alá esett, esetleg valakinek megtetszett a „kitelepítendő” háza!
1951. májusától Kőbányán dolgozott a volt OETL, akkor már Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyárban, mint meós. Azért vették fel, mert értett a műszaki rajzhoz, melyet, mint említettem önképzéssel sajátított el 1930-ban.
Még egy „Mechanikai ellenőr” tanfolyamra is beiskolázták, amit minden aggodalma ellenére, kiváló minősítéssel végzett el! (II/22) Mellesleg ennek az állásnak volt egy veszélye, mégpedig az, hogy a hadseregnek készítettek „kukoricagránát” öntvényeket, melyeknél a legkisebb ellenőrzési hiba is szabotázsnak minősülhetett, ami akkor akár börtönnel is járhatott (sőt)!
A magyar fegyverszállítások megtorpanásával, profilváltás miatt elbocsátások voltak és Erzsébet asszonyt ezúttal „túlképzettség” indokával nem alkalmazták tovább, vagyis nem volt szükség meósra!
(folyt.)
(Kép: A kőbányai vasöntöde)