Folytatva az efezusi Szentély történetét
Izmírből (Szmirna) jövet a keresztény zarándok a megemlékezés első helyét, a várhegyet látja, amit „Ayasoluk-dombnak” (a Szent hittudós dombjának) is mondanak. Ennek a tövében van Szeldzsuk. Nem a dombot koronázó citadella, a körbástyák vagy a bizánci erődítmények vonzzák a zarándokokat, hanem Szent János sírja, Efezus városának legértékesebb kora-keresztény építészeti emléke. Az ásatások folyamán a domb középmagasságán fekvő apostolsír került előtérbe, míg a hegy csúcsán lévő templomot még nem tárták fel, és majd talán később árulja el titkát.
Szent János halála után (100 táján) sírját azonnal tisztelték. Először csak egyszerű emlékhely. A II. században már bizonyíthatóan falazott sírkamra.
Azután keletkezett a kereszt alakú síremlék, ami fölé hatalmas templomot emeltek, valószínűleg a IV. században. Közel-kelet kiemelkedő zarándokhelye volt a templom. Celesztin pápa felszólítására az efezusi zsinat atyái is „tisztelték a nagy apostol maradványait, az apostolét, aki ott prédikált”.
Számolva a mind nagyobbá váló tömegzarándoklattal, Jusztinianusz császár (527-565) a konstantinápolyi Hagia Sophia építésével egyidőben hatalmas kupolás bazilikát építtetett Efezusban a régi templom helyére. Ez sokkal nagyobb és pompásabb volt, mint a régi. Az épület magva most is, mint azelőtt, a földalatti kripta az apostol sírjával.
A szentély is osztozott a pusztuló város sorsában. Amikor a szeldzsukok nemzetsége került uralomra, kirabolta a nagyszerű templomot és mohamedán imaházzá alakította át, majd bazár lett belőle. Végül földrengés végzett a büszke épülettel és kíméletlenül romba döntött mindent.
Napjainkban nagy művészi és szakértelemmel helyreállították a jusztiniánuszi bazilika néhány oszlopát. A tiszteletreméltó hely elgondolkodtató elmélkedésre készteti a zarándokot, hogy elgondolkodjon az egykor pogány Efezus sorsáról, ami ennek a hegynek a lábától a tengerig terjedt, majd nagy keresztény közösség lett. A pogány város meghódítása Krisztus számára az apostolfejedelem, Szent Pál háromévi szívós munkájának eredménye. Az Apostolok Cselekedeteinek 18. és 19. fejezete mondja el, hogyan került oda, hogyan lépett fel, milyen csodákat művelt és milyen veszedelembe került Demetrius ezüstműves lázadásakor. Az általa alapított egyházközséggel való kapcsolatának bizonyítéka, hogy kedves tanítványát, Timóteust tette a város püspökévé. Szent Pál vértanúsága után még sokáig Szent János szervezte innen az összes kis-ázsiai egyházközséget és védte őket a hitet veszélyeztető áramlatokkal szemben. Sohasem ellenségeskedett a környezetében élő pogányokkal, hanem türelemmel várta Krisztus győzelmét a tanítás hirdetésétől, a Megváltó szeretetétől és azok példájától, akik már hittek.
Az egész város ujjongott, amikor Szent János visszatért a patmoszi száműzetésből. A hit győzelmes erejének további jeléről Szent János szívesen beszélt.
Még másfél századon át látták Szent János sírjának zarándokai közvetlenül a hegy tövében Artemisz istennő (a latin Diana) büszke szentélyét. Ebből a kultuszból élt félezer évig a város.
Ezalatt a hosszú idő alatt ötször építettek szentélyt a régi helyébe. Mindig szebbet. A gótok 263-as gyújtogatása után lassanként omladozni kezdett. És lám, a rommező felett pedig egyre inkább nőtt az apostol sírjának tisztelete.
(Fentebb, Szent János sírhelye, alul az Artemis templom)