Az angol misztikus szerint Isten szeretete arra ösztönöz minket, hogy elforduljunk az emberi szenvedés valódi forrásától, a szeretet hiányától: "Ő ugyanolyan erővel szeret minket földi életünk során, mint amilyennel akkor fog szeretni, az ő boldogító jelenlétében. Minden szenvedésünk egyedüli oka az, hogy kevés bennünk a szeretet." Ez azért van, mert a bűn annyira utálatos és gyűlölettel teli, hogy nem hasonlítható semmilyen más szenvedéssel. A bűn a pokol, és maga a büntetés, mellyel az ember önként bünteti saját magát.
De ez ne ejtsen senkit kétségbe! Mert nem szabad felednünk, hogy Isten nagyobb, mint minden nyomorúságunk, Ő soha nem hagy el minket, és jobban törődik az üdvösségünkkel, mint mi magunk. Mert megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét szülöttétől? De még ha meg is feledkeznék: én akkor sem feledkezem meg rólad" (Iz 49,15).
Isten azt akarja, hogy ne úgy tekintsünk rá, mint bíróra, hanem mint szerető szülőre, aki türelemmel nevel minket. "Ne féljünk, vagy esetleg csak annyira, amennyire a félelem a segítségünkre lehet, de alázattal vigyük kéréseinket legdrágább Anyánk [Istenünk] elé, és ő mindannyiunkat meghint drága vérével, lelkünket érzékennyé és puhává teszi, és idővel teljesen meggyógyít minket, hiszen épp ez válik a legnagyobb dicsőségére és a mi örökké tartó örömünkre. Ő soha egy pillanatra sem szakítja meg jó és gyengéd munkálkodását (...)," Isten nem fizet rosszal a rosszért, nem áll bosszút és nem neheztel, hanem irgalmasan oktat minket azáltal, hogy megmutatja nekünk a bűn következményeit, okulásunkra.
(Forrásokat lásd a XIX/1. Részben!) (folyt.)