A Szűzanya Háza és a Csodásérem
Marie de Mandat Grancey és nővérei, az Isteni Szeretet Leányai Szent Vince kongregációhoz tartoztak – vagyis a Csodásérem kiváltságában részesült rendhez –, akik ezúttal sem mulasztották el az Érem terjesztését. A mintegy 75 km-es úton minden kereszténynek adtak egy-egy érmecskét, akik rendkívüli értékként fogadták. Így baráti segítségben és vendéglátásban nem volt hiányuk.
A Gondviselés ‒ talán a Csodásérem Szűzanya kegyelmein keresztül ‒ nem hagyta magára a kis társaságot hazatértük után sem. A zarándoklattól teljesen fellelkesült Mandat Grancey nővér ugyanis épp örökölt egy kis vagyont és Poulin atya ötletére azonnal késznek mutatkozott, hogy az egészet az efezusi Mária-ház restaurálására fordítsa.
1892. november 15-i dátummal megvették a területet és 1894 júliusától kezdődően, különféle munkálatokat hajtottak végre! Csatornába terelték a forrást, megjavították az oda vezető ösvényt, oltárt és Mária-szobrot állítottak a házba, föléje üvegtetőt emeltek. 
Szerény eszközökkel kezdték el a romok szépítését. P. Joung naponta Szentmisét mutatott be, melyre a környék lakói közül is eljöttek.
1896-ban bronz szobrot készítettek és állítottak a szentély oltárasztalára, mely a Csodásérem Szűzanyát ábrázolja. (ld. lentebb!) Ugyanebben az évben Szűz Mária házának hátsó részén, baloldalon újabb forrás fakadt, ami a padozat alatt folyva az előtér alatti medencébe ömlik. Ez a víz a felfedezett tűzhely hamujával együtt már abban az évben zarándokokat és zarándokcsoportokat vonzott a szentélyhez. Gondolnunk kell arra, hogy az egykori zarándoklatok nagy nehézségekkel jártak, mert Efezustól még tizenöt kilométeres utat kellett megtenni a „Fülemüle hegyig”.
1898. augusztus 24-én újabb, csodálatos megerősítést nyert Emmerich Katalin látomása a ház beosztásáról, amikor feltárták a középen elhelyezett tűzhely maradványait, mely a régi kápolnává alakítás miatt a kőpadozat alatt volt.
Egyházi jóváhagyás nélküli, de megbízható hírek egész sor rendkívüli gyógyulásról szólnak, melyek a csodás víz és alkalmasint a hamu használatával történtek.
A belső térben Raymund Peré építész, az Izmir-i Polykarp templom még ma is látható freskóinak alkotója, egy kis márvány oltárt állított fel. A házhoz vezető út szélét olajfákkal ültették be és nem túl távol egy magas alapzaton életnagyságú Mária-szobrot állítottak fel (ld. alább).
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!
)
