Akinek fogalma sincs róla, az ismeri
A harmadik napra vizük elfogyott és szomjúság gyötörte őket. Végül július 29-én délelőtt 11-kor már csak lihegtek. Fáradtan és szomjasan elértek egy dohányföldhöz, melyen néhány asszony dolgozott. „Van egy kis vizük inni?” ‒ kérdezték a tikkadt férfiak. „Sajnos nincsen ‒ válaszolták ‒, de ha felmennek az erdei kolostor-romhoz, ott találnak ivóvizet”, és ujjal egy dimbes-dombos helyre mutattak. És lám, ott valóban találtak egy bővizű forrást. És amikor felfrissültek, körülnézve, a forrástól tíz lépésnyire egy régi épület romjaira bukkantak, melynek 
jellegzetessége P. Jung legnagyobb csodálkozására tökéletesen emlékeztetett Emmerich Katalin leírására: „Mária háza kőből épült, négyszögletes, a hátsó oldalán kerek, vagy szögletes, az ablakok magasan vannak, a teteje lapos” – írja Emmerich Anna Katalin. 
A leírás ráillett az előttük álló romokra és a topográfiai elhelyezkedésére is: „Az Istenanya nem magában Efezusban lakott, hanem olyan vidéken, ahol több ismerős keresztény nő már korábban megtelepedett. Lakása Jeruzsálem (értsd: dél) felől jövet mintegy három és félórányi járásra Efezus előtt balra fekvő hegyen volt ... Efezustól délre keskeny utak vezettek a vadon benőtt hegyre. E hegycsúcs közelében kissé dombos, szintén benőtt, mintegy félóra járásnyi kerületű síkság van: ott volt a település.” Amikor fölmásztak a csúcsra, meglátták a tengert. A négy férfi két napon át vizsgálta a környéket, és megbizonyosodtak arról, hogy megtalálták a házat, amelyet a stigmatizált oly pontosan leírt, anélkül, hogy járt volna Efezusban. Ez volt az a ház, amelyben egykor Szűz Mária élt! (Fentebb: a Ház bal felől elölről, alább, jobb oldalról)
Az alapfalak maradványai is megfeleltek a látnok által megadott Mária Házáról szóló leírásnak. A megmaradt alapfalak romjainak láttán a csodálkozók lelkében megelevenedtek Emmerich Katalin leírásai. Ekkor 1891. július 29-e volt.
Az expedíció tagjai megtudták azt is, hogy ezt a helyet ősidők óta „Panaya Kapulu"-nak nevezték. „Panaya” az Istenanya görög elnevezése: Panhagia - legszentebb, a török Kapulu pedig kaput, ajtót, házat jelent. Ennek megismerése koronázta meg a kutatást: valóban Szűz Mária Házának maradványait találták meg.
Visszatérve Izmirbe (Szmirna), jelentették megállapításaikat Poulinnak, de az elöljáró atya nem hitt nekik. Még ugyanezen évben 
(1891) P. Poulin, P. Junggal, az előző expedíció négy tagjával, Marie de Mandat Grancey 5 nővérével és egy fotográfussal, öszvérháton útra keltek, hogy meggyőződhessenek a felfedezés igazáról, arról, hogy a ház helyzete minden részletében megfelel Emmerich Katalin leírásának (ld. az alsó képeken).
És minden stimmelt. Nyolc hatalmas platán vette körül a romokat és nyújtott hűvös árnyékot. Úgy tűnt, hogy Tours-i Gergely óta a hely alig változott. A háznak valóban nem volt teteje és a falak is meglehetősen romos állapotban voltak.
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)
