A kereszténység előtt és után
Kr.e 334-ben Nagy Sándor legyőzte a perzsákat és így egész Kisázsia az uralma alá került. Epheszoszban is felszabadítóként üdvözölték. Az uralkodó felajánlotta, hogy kifizeti a még csak félig újjáépített Artemisz templom befejezéséhez szükséges összeget, ha nevét felvésik a templom homlokzatára, ám ezt a büszke efezusiak visszautasították.
A várost Nagy Sándor halála (Kr.e 323) után az ekkorra már feltöltődött kikötőt malária-veszélyes mocsarak vették körül s így a lakosság, szárazabb területen új várost épített, de a neve megmaradt. Epheszosz az egész régió egyik leggazdagabb kereskedelmi központja lett.
Epheszosz a Szeleukida Birodalom fővárosa is volt, sőt rövid ideig ‒ Kr.e 263 és Kr.e 197 között Egyiptom is uralta III. Ptolemaiosz fáraó alatt –, majd Kr.e 190-ben Epheszosz római uralom alá került és Pergamonból kormányozták. Ettől kezdve, újabb és újabb hatalmi vetélkedések pusztították.
A sanyarú évtizedek után i.e 27-ben Augustus császár Epheszoszt "Asia provincia" fővárosává tette. Kr.u. 17-ben súlyos földrengés pusztította el a várost, és Augustus építette újjá, Tiberius pedig további segélyekkel támogatta, ami gazdasági fejlődést hozott magával. Szent Pál Efezusba érkezve újra egy gazdag és fényűző várost ismerhetett meg. A Római Birodalom második legnagyobb városaként a lakossága meghaladta az 500 ezer főt. Számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere is a legmodernebb volt az ókori világban. Emellett Kis-Ázsia fontos kereskedelmi és pénzügyi központja is volt. A legjelentősebb fennmaradt épületek ebből a korból valók. 
A város a kereszténység történetének is kiemelkedő helyszíne, hiszen még a Jelenések könyvében is említést nyert (Jel 2,1-11). Szent Pál 2. és 3. missziós útján hirdette itt az evangéliumot. A második alkalommal, több mint két évi apostoli munka után, Demeter ezüstműves lázadása késztette arra, hogy elhagyja a várost (vö. ApCsel 18,19-21; 19,1-20,1).
Természetesen Epheszosz is megsínylette Róma gyengülését, mígnem többek között gótok lerombolták 263-ban. Ennek ellenére 395-re, amikor a Bizánci birodalom része lett, Konstantinápoly után a második legfontosabb városává vált és a bizánci császárok, komoly fejlesztéseket hajtottak végre. 
Arcadius császár idejében újjáépítették a színház és a kikötő közötti Arcadiana utat. Justinianus császár idejében, a 6. században János evangélista sírja fölé bazilikát emeltek.
Ettől az időtől kezdve a környezetében meg-megújuló hatalmi villongások miatt, lakosai kezdték elhagyni. Ezt szinte teljessé tette a 614-es földrengés, majd az anatóliai térség középső és keleti vidékén zajló török-muszlim háborúskodás. A 11. században muszlim arabok telepedtek meg Délkelet-Anatóliában. Végül 1071-ben a Szeldzsuk törökök elfoglalták egész Anatóliát és létrehoztak egy államot Ikóniumi Szultánság néven, melyből Bizánc egy időre visszafoglalta ugyan az ókori Efezust és környékét, de 1304-től ismét szeldzsuk befolyás alá került. Nem csoda, ha a dicső Efezus elhagyatott romvárossá vált, különösen, hogy 1390-től évtizednyi mongol dúlást követően, végleg az Oszmán Birodalom része lett. Csak a 20. században indult régészeti feltárás, és végtére is a turizmus keltette életre, nem utolsó sorban a 19. századi – a kereszténység szempontjából – fontos felfedezés, Szűz Mária és Szent János háza okán. Sorozatom ez utóbbi történetével és kutatási eredményeivel foglalkozik!
(Korabeli első kép Mária Házáról!)
