HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Szent Beszteréd nyitrai püspök (?-Pest,1046)  Szent Gellért, Szent Bőd (Buldus) egri- és Szent Beneta veszprémi püspök vértanútársa volt. Életükről sajnos szinte semmit sem tudunk, csak vértanúságukról, amit Szent Gellért mellett szenvedtek el. Szent Bődöt megkövezték és…

Szólj hozzá!

Az újjáépítés, nemzetünk reménye 1      Budapest egyetlen, a szocializmusban lerombolt templomának újjáépítését vagy egy méltó emlékhely kialakítását civilek többször felvetették, az ügy egyelőre ennél tovább nem jutott. Pedig a hajdani Felvonulási tér rövidke, de…

Szólj hozzá!

Értesítem a kedves Olvasóimat és Mária Rádiós Hallgatóimat, hogy a Mária-jelenések műsor-sorozatomat a Mária Rádió vezetősége levette a programjáról, bár más műsor-szerkesztés lehetőségét felajánlották!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

14.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a…

Szólj hozzá!

A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg: Magyar hazánk, te jó Anya,Fiad dicsérd ma, őt dalold,Zengjen a himnusz dallamaHozzá, ki mindig…

Szólj hozzá!

Miért pont a Regnum templom és miért pont ez az eszme?      Az 1945-1947-es kármentő felmérések szerint Budapest 39.643 épületéből 26% maradt meg teljes épségében az ostrom után. 47% sérült, 23% súlyosan megsérült és 4% ingatlan totálisan megsemmisült. A…

Szólj hozzá!

13.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nem voltak tekintettel, se Istenre se az emberre      Mindenki csak sírt, imádkozott és csendben búcsúzott a templomtól. Sokan járultak utoljára szentáldozáshoz e templomban. Közben szállt az ének, szinte dörögve, csengve a "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat". De…

Szólj hozzá!

12.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A bizalommal teli kérés meghallgatása Jézus szavai: „Kérjetek csak sokszor és sokat! Ahányszor és amennyit kértek, annyiszor és annyit kaptok. Sőt, ha látom bizalmatokat, kéréseiteket megduplázva teljesítem. Engem nem lehet felülmúlni nagylelkűségben. Ha látom bizalmatokat,…

Szólj hozzá!

     Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként. Márton gyerekkorától ájtatos volt, és nagyon fiatalon csatlakozott a keresztény valláshoz. 18 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben is apostolkodik. A kényszerű…

Szólj hozzá!

A kommunisták gyalázatos terve      A Regnum Marianum temploma viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, az idők változásával azonban, egyre sorakoztak a közösség számára baljós jelek.      1948-ban Csiszér Ferenc atya egyik napról a másikra eltűnt. Mint később…

Szólj hozzá!

11.
november

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A betegség elfogadása és felajánlása Jézus szavai: „A betegek, ők igazán a feltétlen bizalom szárnyán repülhetnek Hozzám. Egyetlen kérésükkel a lelkek tömeges megmentését eszközölhetik ki. Ha a betegek szenvedéseiket felajánlják, ez a sátánt megvakítja, és ezáltal a…

Szólj hozzá!

11.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum templom felszentelése      1931. június 14-én Magna Domina Hungarorum, vagyis Magyarok Nagyasszonya néven Serédi Jusztinián (1884-1945) hercegprímás szentelte fel. A harang, amely szintén áldásra várt, mindössze 210 kg volt. A 20 méter átmérőjű, 25 méter…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Ígéret az egyházközségeknek A Szűzanya szavai: „Leánykám, kegyelmekkel teljes Szeretetlángom hatását rád árasztom először, és veled együtt minden lélekre. Aki engesztelő szentségimádást vagy szentséglátogatást végez, annak időtartama alatt az egyházközségben a…

Szólj hozzá!

10.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

      A Város (Róma) és a földkerekség (azaz a teljes lakott világ anyaegyháza) minden templomának anyja és feje  – olvassuk a Lateráni Bazilika homlokzatán.  A legrégibb és – mint Róma katedrálisa, Róma püspökének temploma, a pápai trón (Cathedra Romana) székhelye –…

Szólj hozzá!

Tanítják-e az iskolákban?      Az iskolai tananyag csak arra terjed ki, hogy 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és megtörték a szórványos ellenállást, ezzel leverték a szabadságharcot. Nos éppen ellenkezőleg! Épp november negyedikével kezdődött el az…

Szólj hozzá!

A csütörtöki és pénteki engesztelés A Szűzanya szavai: „Tudod-e, hogy ezt a két napot, a csütörtököt és pénteket mily nagy kegyelmi napoknak kell tekintenetek? Akik ezeken a napokon engesztelik Szent Fiamat, nagy kegyelmekben részesülnek, mert az engesztelő órák idején a…

Szólj hozzá!

09.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum templom építése      A külső-erzsébetvárosi egyházközség 1918 végén alakult meg, kápolnájuk a Damjanich utca 50-es számú ház udvarán működött. Innen indult valami "régi-új", a Regnum Marianum szellemisége. Ennek folytán a "Regnum Marianum Plébánia"…

Szólj hozzá!

(A fatimai idézetek a "Fatimáról beszél Lucia nővér" c. könyv 2006-os IV. kiadásából valók, a továbbiakban  LN  jelöléssel. A Szeretetláng üzeneteket a Lelki Napló Szent István Társulatnál, 2010-ben megjelent kritikai kiadásából idézzük, jelölése  római/arab…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A hétfői böjt a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért A hétfő a szenvedő lelkek napja. „Minden mozdulatodban legyen benne a megsegítésük utáni vágy. Óhajtsd Velem egyesülve, hogy színem látására jussanak. A szigorú böjtöt és az éjszakai virrasztást is ajánld fel…

Szólj hozzá!

08.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum Ifjúsági Mozgalom      A "Regnum" mindmáig valódi fogalom, egyféle varázs, bűvölet, úgy a hajdani diákok, papok és hívek lelkében egyaránt. Egy fogalom, amely a mélyebb hitéletet, a bensőségesebb Mária-tiszteletet, vagyis az aktív katolicizmust jelentette…

Szólj hozzá!

(A fatimai idézetek a "Fatimáról beszél Lucia nővér" c. könyv 2006-os IV. kiadásából valók, a továbbiakban  LN  jelöléssel. A Szeretetláng üzeneteket a Lelki Napló Szent István Társulatnál, 2010-ben megjelent kritikai kiadásából idézzük, jelölése  római/arab…

Szólj hozzá!

A Szűzanya szavai: „Az Üdvözlégybe foglaljátok bele ezt a kérést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! (IV/36) Megadom azt a kegyelmet, hogy bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok és három Üdvözlégyet elimádkoztok tiszteletemre, egy lélek szabadul ki a…

Szólj hozzá!

07.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

 (A fatimai idézetek a "Fatimáról beszél Lucia nővér" c. könyv 2006-os IV. kiadásából valók, a továbbiakban LN jelöléssel. A Szeretetláng üzeneteket a Lelki Napló Szent István Társulatnál, 2010-ben megjelent kritikai kiadásából idézzük, jelölése római/arab…

Szólj hozzá!

06.
november

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szűzanya szavai: „Minél több lesz az áldozatos, imában virrasztó lélek, annál nagyobb lesz Szeretetlángom ereje a földön. Tehát sorakozzatok fel, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől izzó láng. A gonoszok mindinkább vissza fognak szorulni,…

Szólj hozzá!

06.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

    Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Anyánkat! Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat. Fordítsd felénk könnyes tekinteted, mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved! Hevítse át szívünket Szeretetlángod, hogy megtérjen nemzeted, kövessen…

Szólj hozzá!

    Szent Imre herceg, Szent István királyunk fiaként, a magyar trón várományosa volt. Ifjú korában tisztasági fogadalmat tett és életét felajánlotta a Boldogságos Szent Szűznek. Vadászbalesetnek álcázott galád merénylet áldozata lett, ám férfiúi erényeinek példája a…

Szólj hozzá!

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 3 http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz való hozzászólás, mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)      Miután ezen "megválaszoló"…

Szólj hozzá!

A Szent Szűz szavai: „Ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját…

Szólj hozzá!

05.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

1956. november 4., a velejéig aljas árulás napja!      Vasárnapi napra esett. Budapest lakossága november első napjaiban gyászolt, de egyben mindenfelé megindult a romok eltakarítása, rendrakás az utcákon. A munkások készültek a hétfői munkakezdésre. A villamosok újra…

Szólj hozzá!

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 2 http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz való hozzászólás, mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)       Az igazi világosság, a világba…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

04.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Borromei Szent Károly a milánói hercegség egyik leggazdagabb családjának gyermekeként született 1538. október 2-án Aronában. Édesanyja Medici Margit volt, akinek egyik bátyja, Gian Angelo bíboros, aki 1559-ben IV. Pius néven pápa lett. Egész kicsi korában elvesztette…

Szólj hozzá!

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 1 http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz való hozzászólás,mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)      "Az Úr mindenkit megváltott…

Szólj hozzá!

03.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Ó, te, aki megérted, hogy életünk folyamán inkább viharok között hánykolódunk, semmint szilárd talajon, el ne fordítsd szemeid e Csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha kísértések szele ér, ha gyötrelmek szirtjei között hajózol, tekints a…

Szólj hozzá!

Ha jó volna a lelkiismereted, nem félnél a haláltól!      A halál az élet beteljesedése, a teljes emberré válás pillanata, az örök születésnap. Igazán érdemes rá készülni!  (Begyik T.: Élet, halál, örökkévalóság 272.)        Az Egyház buzdít, hogy…

Szólj hozzá!

02.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

02.
november

GONDOLKOZZ!

tibor.  |  Szólj hozzá!

Kizárt dolog, hogy erre az ilyen-olyan, jó-rossz – összességében azonban gyötrelmes és röpke – életre  születtünk! Az élet célja épp a CÉL felismerése! Ennek érdekében használnunk kell az Istentől kapott értelmünket és mindent megtennünk szabad-akaratunk tudatában!…

Szólj hozzá!

     Egy alkalommal Jézus ezt mondta: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Még mire vársz?      Ó, esztelen, mit ígérsz magadnak hosszú életet, mikor egyetlen biztos napod sincs? Mily sokan csalatkoztak és váratlanul költöztek el az életből. Hányszor hallottál ilyen szavakat: azt levágták, emez vízbehalt, amannak a nyaka tört ki, az evés közben…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!                       Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bizony fájlalhatod majd, ha életedben rest és halogató voltál – tehetted volna bár –, de nem gyóntál!      Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy azon az úton te is átmégy. Reggel gondold azt, hogy az estét nem éred meg. Ha pedig beesteledett, a reggelt ne merd magadnak ígérni. Készen…

Szólj hozzá!

01.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Mindenszentek Napja – mint főünnep – azoknak a szenteknek (tehát az üdvözülteknek) az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Nem tévesztendő össze a Halottak Napjával (nov. 2.), vagyis a Szenvedő Egyház ünnepével!      Mindenszentek Napjának estéjét a halottak nap előestéjének…

Szólj hozzá!