HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

21. Amit teszel, tedd úgy, mintha Istent valóban ott látnád magad előtt; ez nagy hasznára lesz lelkednek.22. Ne hallgass és magad se beszélj másról soha rosszat, kivéve önmagadról! Ha örülsz annak, hogy rólad rosszat beszélnek, jele, hogy az erényben gyarapodol.23. Minden munkádat…

Szólj hozzá!

     Kérem a tisztelt egyházmegyei-, rendházi- és plébániai könyvtárosokat, szerzetesnőket, atyákat és híveket, hogy akinek hozzáférése van XIII. Leo pápa alábbi (a rózsafüzérről szóló) enciklikáinak és brévéinek magyar fordításaihoz, az legyen szíves számomra,…

Szólj hozzá!

     Az előzőkben felvázoltam, hogy miként állt össze a "Domonkos" Rózsafüzér, melynél azért hangsúlyoztam az elnevezést, mert sajnos, korunkban számtalan “rózsafüzér-forma” ismeretes, ám ezek közt egyedül az Irgalmasság füzére van pápailag ajánlva! Meglehet, hogyha…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Isteni kegyelmek nélkül nem megy!      Minden állam, olyan mint a kormánya. A kormány olyan mint a népe. A nép olyan mint a hite! De mondhatnánk röviden úgy is, hogy minden kormány olyan mint a miniszterelnöke, ő pedig olyan mint az intelligenciája. Márpedig az intelligencia és…

Szólj hozzá!

11. Ne mentegesd magad soha, hacsak igen fontos ok nem kívánja!12. Sohase beszélj olyan dolgokról, melyek öndicséretedre szolgálnak! pl. tudományodról, erényeidről, magas származásodról, kivéve, ha ebből hasznot lehetne reményleni, s akkor is alázattal és szerénységgel, mert…

Szólj hozzá!

     A rózsafüzérnek három meghatározó jellemzője van: a Miatyánkok és Üdvözlégyek ismétlése, valamint a zsoltározás módozat.  A Miatyánk az Úrtól kapta a nevét. Nem ember, nem is angyal a szerzője ennek a fönséges imának, hanem az emberek és az angyalok királya:…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasó! A Magyarok Nagyasszonya napjának megünneplése, nem csak egy szép népszokás Mária iránt, de tudatos kifejezése és megerősítése kell legyen annak, hogy a Szent Szüzet Magyarország Királyasszonyként elismerjük és így tiszteljük! A királynői tisztelet és elismerés pedig nem annyira…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Részlet Francesco Bamonte MEGSZÁLLOTTSÁG ÉS ÖRDÖGŰZÉS Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? c. könyvéből (IHTYS, Nagyvárad 2016. ‒ A/5 200 oldal) A DÉMONOK NEM ISMERHETIK A JÖVŐT!      Kizárólag Isten ismerheti a jövőt és azok, akiknek Isten kinyilatkoztatja: Ő nem…

Szólj hozzá!

1. Legyen bár még oly termékeny a föld, ha be nem vetik, csak bojtorjánt és tövist terem; egészen így áll a dolog a míveletlen emberi szívvel is.2. Az egyház szolgáiról, vagyis a szerzetesekről, áldozópapokról csak jót beszélj!!3. Ha többedmagaddal vagy, légy mindig…

Szólj hozzá!

Az elkövetkező napokban további 10 részben mutatom be az ünnep történetiségét!      Október 7-e Rózsafüzér Királynője, más néven Olvasós Boldogasszony napja. Eredendően V. Piusz pápa által, az 1571. október 7-i lepantói csatában, a muszlim túlerő felett aratott fényes…

Szólj hozzá!

     A szentistváni végrendelet most is érvényben van, mert Szűz Mária most is Magyarország Nagyasszonya. Mária csak akkor hagyja el a magyart, ha előbb a magyar elhagyja Őt. Ha országunkban megszűnik a Magyarok Nagyasszonya iránti odaadó tisztelet, ha kikacagjuk a Hozzá való…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Részlet Francesco Bamonte MEGSZÁLLOTTSÁG ÉS ÖRDÖGŰZÉS Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? c. könyvéből (IHTYS, Nagyvárad 2016. ‒ A/5 200 oldal) MIÉRT ENGEDI MEG ISTEN A DÉMONOK TEVÉKENYSÉGÉT?      A démonok ma is, akárcsak Jézus idejében, megpróbálnak…

Szólj hozzá!

     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett…

Szólj hozzá!

   Az 1867-es „rendszerváltás” után, a vérbírák és hóhérok felelősségét senki nem firtatta. Nem csak a bocsánatkérés maradt el osztrák részről, hanem Windischgrätz és Haynau megbecsült személyek maradtak. Az utóbbi még földesúr is lehetett Magyarországon. Nem…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A Mária-tisztelet Magyarországon egészen áthatotta a mindennapokat. A Magyar Katolikus Egyház és a Magyar Katolikus Királyság missziója és egyházépítő tevékenysége nem maradt nyomtalanul a világban, különösen Európában, mégha erről keveset hallunk is! Például…

Szólj hozzá!

Részlet Francesco Bamonte: MEGSZÁLLOTTSÁG ÉS ÖRDÖGŰZÉS Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? c. könyvéből (IHTYS, Nagyvárad 2016. ‒ A/5 200 oldal) A SÁTÁN NEM A "ROSSZ ISTENE" (Nem Isten egyenlő ellenfele)     Mielőtt rátérnénk a megkülönböztetés rendkívül…

Szólj hozzá!

     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett…

Szólj hozzá!

     Mindszenty bíboros mondta: „Hazánk ezeréves fennállása a legnagyobb talány. Nem omlott össze annyi történelmi pörölycsapás alatt. Kiépült irtózatos sebeiből, pedig elfolyt a vére. Ám betegágyánál életmentő édesanyja őrködött: a Magyarok Nagyasszonya. És ha a ma…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A bűn és szerzője 3 Dr Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő (Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000, 25-35)      A világ dolgai, az erkölcsi élet hanyatlása, az Egyházon belüli válságtünetek arra utalnak, hogy korunk az elhatalmasodott bűn kora, s ennek…

Szólj hozzá!

Állj a sorba! 2018. szeptember 20. csütörtök 20:43 Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért.…

Szólj hozzá!

     Magyar történelmünkben négyszer tettünk hivatalos, nagyszertartású ország­felajánlást a Nagyasszonynak: 1038-ban, 1317-ben, 1693-ban és 1896-ban. Az első 1038-ban volt, első szent királyunk élete alkonyán."A magyar nép mindvégig megőrizte lelkében ennek a…

Szólj hozzá!

De ezen a napon történt, a vörösiszap-katasztrófa is, melyet az Orbán kormány, új házsorokkal kárpótolt!

1 komment

Szólj hozzá!

A bűn és szerzője 2 Dr Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő (Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000, 25-35)      Különös figyelmet kell szentelni az Efezusi levél 4,27-nek, már csak azért is, mert egyes magyar fordítások eltérő módon közlik. A helyes…

Szólj hozzá!

    Assisi Szent Ferenc 1182. július 5-én született gazdag kereskedő családban Assisiben és ott is halt meg 1226. október 3-én.     1209. február 24-án, a Máté evangéliuma 10,9 sorainak hatására elhatározta, hogy elhagyja az akkori úrifiúk léha életét, és apostoli szegénységben fog élni. Durva…

Szólj hozzá!

     Mi magyarok, azonban nem attól vagyunk Szűz Mária királyi birtoka, mert a római kereszténység előtti ősi Boldogasszony tiszteletünkkel ezt kiérdemeltük volna, nem azért, mert a népek között Szent István királyunk volt az első az országfelajánlással, hanem azért, mert…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Bizonyított tény, hogy a spanyol inkvizíció az egész 16. század során nagyon tartózkodóan állt hozzá a nők boszorkánysággal vádolásához. 1614-ben a legfőbb inkvizíciós szerv (az ún. Suprema) elfogadta a boszorkány-pereket érintő rendelkezést, mely nagy körültekin-tést rendelt el ebben a…

Szólj hozzá!

Ártatlanokat is megszállhat az ördög?      A fizikai és erkölcsi rossz között különbség van. Az erkölcsi rossz, vagyis a bűn az egyetlen olyan rossz, amit minden körülmények között el kell kerülnünk. A gonosz lelkek csak akkor gyakorolnak fölöttünk végzetes hatalmat, ha…

Szólj hozzá!

     Az Őrzőangyalok ünnepét a XVI. században kezdték megülni Spanyolországban. Liturgikus ünnepük a XVII. században vált általánossá; X. Piusz intézkedésére került Mihály arkangyal nyolcadába, október 2-ára.     A katekizmus a következőket tanítja: a gondos szülő…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasó! Magyarok Nagyasszonya ünnepére készülve üdvös áttekintenünk ezen magyar főünnep lényegét és történetiségét! Az ünnep titulusa, nem csak Szűz Mária egyik elnevezése, de pontos kifejezése Magyarországgal való különleges kapcsolatának. Az…

Szólj hozzá!

A másik szemében a szálkát      Ellentétben azzal, amit az inkvizíció "fekete legendájá-nak" írói állítanak, az inkvi-zítorok nem voltak vérszom-jas tébolyultak. Először is, számos inkvizítort a halála után szentté avattak (pl. a 16. században regnáló Szent V. Piusz…

Szólj hozzá!

XIII. Leó pápa és a Szent Mihály ima     XIII. Leó pápa (1810-1903, 1878-tól pápa) éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884. október 13-án. Már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Mereven állt mintegy tíz percig, mint aki…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.X. Piusz pápa „a modern…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Rosszindulat és félreértés      Sok későbbi legen-dás kegyetlenség a félreértelmezésekből (a pontatlan latinul tudásból) származott! Lássunk alább néhá-nyat.     Az auto da fé nem az elítéltek megégeté-sét jelenti, miként azt az egyházellenes tör-ténet- és…

Szólj hozzá!

Pápai ördögűzés José Maria Zavala: Así se vence al demonio (Így lehet legyőzni az ördögöt) című könyvének egyik fejezetében interjút közöl Gabriele Amorth atyával, aki két esetről számol be, amikor II. János Pál exorcizmust végzett.      A szerző szerint…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása