HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!                       Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bizony fájlalhatod majd, ha életedben rest és halogató voltál – tehetted volna bár –, de nem gyóntál!      Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy azon az úton te is átmégy. Reggel gondold azt, hogy az estét nem éred meg. Ha pedig beesteledett, a reggelt ne merd magadnak ígérni. Készen…

Szólj hozzá!

01.
november

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Mindenszentek Napja – mint főünnep – azoknak a szenteknek (tehát az üdvözülteknek) az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Nem tévesztendő össze a Halottak Napjával (nov. 2.), vagyis a Szenvedő Egyház ünnepével!      Mindenszentek Napjának estéjét a halottak nap előestéjének…

Szólj hozzá!

31.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Halloween-t október 31-én, Mindenszentek előestéjén tartják, és elnevezése is az All Hallows Eve (Minden szentek estéje) kifejezésből ered. A Halloween-ről valószínűleg a legtöbb embernek a boszorkányok, szörnyek és szellemek képei jutnak eszébe, melyek a sötét, okkult, mágikus világhoz…

Szólj hozzá!

Zárszó      Nos, e poszt-sorozat felsorakoztatott érvei ismeretében ráérezhetünk az Üdvözlégyek és a rózsafüzér imádság titokzatos értékeire. Ám ha továbbra is fenntartásaink vannak, félő hogy az Úr előtt majd keserűen tekinthetünk mulasztásainkra, mert…

Szólj hozzá!

Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó...  [Péld 31,30]     Ma él az ember, holnap elenyészik. Mikor pedig szem elől eltűnik, hamar feledésbe megy. Ó, mily nagy az ember szívének tompasága és keménysége, hogy csak a jelenről gondoskodik és a jövendővel jobban nem törődik!…

Szólj hozzá!

30.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Rózsafüzérrel a terrorizmus ellen! Forrás: http://bonumtv.hu/a-rozsafuzer-erejevel-a-terror-ellen/ Marshall Connolly (California Network)Fordította: Tekulics Judit (Az alábbi szerkesztett változat!)      Mi a leghatásosabb fegyver egy terrorszervezet ellen? Az intelligens bomba,…

Szólj hozzá!

Ez az, amitől a "klerikális propaganda" kérve-óvta a világot!      Termőbe borult a száz év ateista-liberalista propagandája! A társadalom egyes rétegeiben – miként a politikában is –, egyre látványosabban mutatkozik ki a létében is tagadott ördög, dühöngő jelenléte! Az orosz alapítású FEMEN…

Szólj hozzá!

29.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A rózsafüzér ellenségei  Montforti Grignon Szent Lajos, "A Szentolvasó" c. értekezésében így ír:    „Először: Az örök elveszettségnek valószínű jele az, ha valaki az Angyali Üdvözletet – melyet az egész világ visszhangoz – megveti, lekicsinyli vagy kigúnyolja!   …

Szólj hozzá!

                    Kérdés: a mai modern nők és nőmozgalmak                                                  harcolnak-e a gonosz ellen, vagy ellenkezőleg, együttműködnek vele?   Sajnos van egy réteg, akik EGYÜTTMŰKÖDNEK A GONOSSZAL!        Ukrajnában 2008-ban szerveződött FEMEN Mozgalom…

Szólj hozzá!

28.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     1956. október 28-ára Pest néhány nagyobb útja négy nap alatt (!) jobban szét volt lőve, mint a második világháború négy hónapig tartó ostroma után. Számtalan holttest feküdt az utcákon, és elképesztő mennyiségű páncélos volt szinte a felismerhetetlenségig szétroncsolva az utcákon. A szovjet…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Lúcia nővér tanúsága 5      Egy 1957. december 26-án folytatott beszélgetésben Lúcia nővér a következőket mondta: „Nézze atya, a Boldogságos Szűz Mária ezekre az utolsó időkre, amiben mi élünk, a rózsafüzér imádkozásának különleges hatékonyságot szerzett. Olyan…

Szólj hozzá!

A pornográfiáról vetítettek filmet a madridi Ifjúsági Világtalálkozón       A 2011-es II. János Pál Nemzetközi Filmfesztivál díjnyertes dokumentumfilmje az egykori pornósztár, Shelley Lubben megtérését mutatja be.Az Out of the Darkness (A sötétségből) című filmben négy…

Szólj hozzá!

27.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Lúcia nővér tanúsága 4      Végül, arra is gondolva, hogy az Egyházi Tanítóhivatal mit mondott nekünk az évek során és mi az, amit Isten, üzenetén keresztül annyira javasol nekünk, azt gondolhatjuk, hogy a rózsafüzér a szóbeli imádságnak az a formája, amely általában…

Szólj hozzá!

Így küzd egy keresztény divatmodell a túlszexualizált magazin lélekrombolása ellen       Nicole Weider, az egykor képes magazinok címoldalán szereplő topmodell megtérése óta küzd az ártalmatlannak vélt, ám valójában kiskorúakat megrontó „divatlapok” ellen. A 26 éves…

Szólj hozzá!

26.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Lúcia nővér tanúsága 3      Nem tudom biztosan, de amennyire az emberekkel való általános érintkezésből látom, nagyon kevés, valóban elmélkedő lélek van, aki Istennel bensőséges kapcsolatot tart fenn és őriz, amely felkészíti őket Krisztus befogadására az Eucharisztiában. Így nekik is szükségük van…

Szólj hozzá!

Katolizált az egykori Playboy sztár       Donna D’Errico, aki a kilencvenes évek második felében forgatott Baywatch egyik sztárja volt, valamint megjelentek a fotói a Playboyban is, katolizált és megmászta az Ararátot. Most dokumentumfilmet készül forgatni Noé…

Szólj hozzá!

SZENT MÓR (1000 körül,  † Pécs, 1070 körül)      Az első magyar származású bencés szerzetes 1000 körül született és kb. hetven évet élt. A rendbe belépve kapta a Maurus, Mór nevet. Szent Imre legendája említi, hogy iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén,…

Szólj hozzá!

25.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Piros a vér a pesti utcán Október 25-én békés tömeg vonult a Kossuth térre, barátkozó szovjet tankok kíséretében. A Himnusz éneklése közben három oldalról kezdték lőni a fedezék nélküli embereket. A vérengzést a Zöldávó, a Partizán-szövetség (az FM épületéből)…

Szólj hozzá!

Lúcia nővér tanúsága 2      Mivel mindannyiunknak imádkozni kell, Isten azt kéri tőlünk, hogy mondjunk naponta egy imádságot, amire lehetőségünk nyílik.     A rózsafüzér imádkozása, amelyet ugyanúgy lehet imádkozni közösen, mint egyénileg, ugyanúgy a templomban az…

Szólj hozzá!

24.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Carquere egy Portugáliai kisfalu, a Douro folyó völgyében. Minden év május negyedik vasárnapján körmenettel ünneplik a Szűzanya Carquere-i csodáját. A hagyomány szerint 1109-ben, D. Henrique gróf fia D. Alfonso Henriques béna térdekkel született. A mellé rendelt tanító – aki egyben a…

Szólj hozzá!

Lúcia nővér tanúsága 1      1917. május 13-án a Szűzanya ezzel zárja üzenetét: «Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért, hogy a világ békéjét és a háború befejezését kieszközöljétek!».     Miért kérte tőlünk azt a Szűzanya, hogy rózsafüzért imádkozzunk, s…

Szólj hozzá!

Kérdés: Mi a nők hivatás a az Egyházban? Miért nem lehetnek a nők papok? Barsi Balázs atya válasza:       Fontos látnunk, hogy az Egyháznak ebben a törvényében nem nőellenességről, a férfijogú társadalom valamiféle csökevényéről van szó, hanem Istentől adott…

Szólj hozzá!

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS 1386. június 24-én született az olaszországi Capestrano városkában. Apja német zsoldoskapitány volt, akit hét évesen elveszített. Otthon nagyon tehetséges tanulónak mutatkozott, majd Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként dolgozott. Később Perugia…

Szólj hozzá!

23.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 4      Térjünk vissza most a rózsafüzér bibliai és liturgikus vonásához, s vegyük szemügyre a könyörgést, amelyet az üzenet tanított, hogy minden tized végén mondjuk el. Ilyen könyörgéssel a szentmisén is találkozunk, mivel a liturgia szabályai…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 3      Az «Ember Jézus Krisztus» a mi Közvetítőnk természet szerint − az emberi természet szerint, amelyet Szűz Mária méhében öltött magára. Ám Krisztus nem azért lett ember, hogy az emberiségnek egyetlen megmaradt túlélője legyen, hanem hogy…

Szólj hozzá!

22.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kérdés: a mai modern nő valóban harcol-e a gonosz ellen, vagy ellenkezőleg, együttműködik vele?  A nő szerepe az evangéliumban        A nőnek ismét meg kell találnia az identitását és a hivatását. A Teremtés könyve, amely tanúságot tesz a bűnről, az emberiséget sújtó bűn terhéről, rögtön a…

Szólj hozzá!

     Kérem a tisztelt egyházmegyei-, rendházi- és plébániai könyvtárosokat, szerzetesnőket, atyákat és híveket, hogy akinek hozzáférése van XIII. Leo pápa alábbi (a rózsafüzérről szóló) enciklikáinak és brévéinek magyar fordításaihoz, az legyen szíves számomra,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 2      A Miatyánkot, amelyet minden tizedben elmondunk, Jézus Krisztus tanította nekünk, amikor tanítványai arra kérték, tanítsa őket imádkozni: "Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." (Mt 6,9). Ezzel ez az ima – amellyel minden…

Szólj hozzá!

21.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kérdés: a mai modern nő valóban harcol-e a gonosz ellen, vagy ellenkezőleg, együttműködik vele? Nemiség és az emberi lét        Ne felejtsük el, hogy a nőknek nehezebb embernek lenni, mint a férfiaknak. Az emberi lét Istenhez való hasonlóságot jelent – mindketten…

Szólj hozzá!

20.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Karc FM műsorából!   https://www.mixcloud.com/karcfm/karcolat-2018-10-16-1300-1400-1/

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 1      A Szűzanya rögtön az 1917. május 13-i jelenés alkalmával azt kérte: "Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért", s ezt a kérést októberig minden hónapban megújította.     Ha felidézzük, Isten milyen állhatatosan ajánlja a fatimai üzenet…

Szólj hozzá!

Kérdés: a mai modern nő valóban harcol-e a gonosz ellen, vagy ellenkezőleg, együttműködik vele?   Éva és Mária   A nőiesség két pólusa tehát állandó ellentmondásban van egymással.        A nőiességben elrejtett ellentmondások belső összeszedettséget…

Szólj hozzá!

19.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Most, amikor szerte a világban háború folyik, éhínség fenyegeti a népeket, s az Antikrisztus szövetségesei tocsognak a keresztény vérben, ideje lenne elgondolkodni a kis Jácinta ihletett szavain: „A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt.” Ne…

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 3      Talán olyan is van, aki attól fél, hogy hangsúlyozott máriás jellege miatt a rózsafüzér kevésbé ökumenikus. Valójában a rózsafüzér Isten Anyja tiszteletének azt a tiszta formáját képviseli, melyet a Zsinat hangsúlyozott: a keresztény hit…

Szólj hozzá!

Kérdés: a mai modern nő valóban harcol-e a gonosz ellen, vagy ellenkezőleg, együttműködik vele?  Hitvallás        Ha az ember hatékonyan akar a gonosz ellen küzdeni, akkor tudatában kell lennie annak, hogy a gonosz hatalma valóban létezik. A gonosz – egy valóságos személy,…

Szólj hozzá!

     „E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak (...), akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát.…

Szólj hozzá!

18.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A hőn óhajtott békét – mi is, és MA IS! – eredményesebben kérhetjük a Béke Királynőjével, aki a világra szülte a Béke Királyát, Jézus Krisztust!  Mégha a „Mária-tisztelet” nem is egyeztethető össze más felekezetek „bölcseletével”, attól még a…

Szólj hozzá!

A vallásüldözés öt szakasza Magyar Kurír, 2012.11.21. http://magyarkurir.hu/hirek/vallasuldozes-ot-szakasza A társadalmi élet elismert intézményét nem lehet egyik napról a másikra lejáratni és meggyűlöltetni. Érdemes tudatosítanunk e folyamat jellemző fázisait. 1.…

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 2      Azoktól, akik azt mondják, hogy a rózsafüzér elavult és monoton imádság, azt kérdezem: van-e élő dolog, amely nem ugyanazoknak a cselekedeteknek az ismétlése által él?Isten teremtett mindent, ami létezik, de úgy, hogy fennmaradásuk érdekében…

Szólj hozzá!

  Október 18-án Szent Lukács evangélistáról emlékezünk meg. Pál apostolt kísérte missziós útjain, mestere halálát követően pedig Egyiptomban és Görögországban prédikált. Evangéliumán kívül őt tartjuk az Apostolok Cselekedetei újszövetségi könyv szerzőjének is. Ő…

Szólj hozzá!

17.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2018. szeptember 20. csütörtök 20:43 Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Számos helyen…

Szólj hozzá!

     A Mária Rádiót hallgatva, egyszer csak ezt hallottam: „Mária Rádió ökumenikus imája a világbékéért!”  Végtére is igazán szép volt, de az imát mégsem tartottam igazán szívből jövőnek! Mert vajon a szép „fogalmazvány”, elég nagy hatékonyságú-e, képes-e…

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 1     1978. október 28-án őszentsége II. János Pál pápa ezekkel a szavakkal fejezte ki legbensőbb érzelmeit s azt, ahogy átéli a rózsafüzér imádságát: «Ez az imádság csodálatos, egyszerűségében és mélységében egyaránt! Ebben az imában újra és…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Amiként a Szűzanya ünnepei nem teljesek a Rózsafüzér Királynője ünnepének hiányában, úgy nincs bensőséges Mária-tisztelet sem rózsafüzérezés nélkül. Ez az ájtatosság vihet ugyanis közelebb bennünket az Istenanya titkában való elmélyülésben! A…

Szólj hozzá!

     Sajnos szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a rózsafüzér iránti lelkesedés egyre lanyhul, mely az általános lelki erőtlenségnek, és nem utolsó sorban, az újabb és újabb látnoki „rózsafüzéreknek” róható fel (és itt nem az 'Irgalmasság rózsafüzérre' gondolok, mely…

Szólj hozzá!

16.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

        Jézus Szíve litánia Uram, irgalmazz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk!Krisztus, kegyelmezz nekünk!Krisztus, kegyelmezz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket!Krisztus, hallgass minket!Krisztus, hallgass meg minket!Krisztus, hallgass…

Szólj hozzá!

Alacoque Szent Margit (1647-1690) a Jézus Szíve tisztelet kiváltságoltja.           Alacoque Szent Margit imájaÓ szerető Szív,Beléd helyezem minden bizalmamat!Félek az én gyengeségemtől és gonoszságomtól,mert minden kitelik tőlem,de a Te szeretetedtől mindent remélek. Töröld el bennem…

Szólj hozzá!

Korunk sötét oldalai      Az említett lelki-leépülési folyamat fel-gyorsulni látszik a globalizáció, különösen az „Istennel szembeni autonómiát” hirdető New Age mozgalom térhódítása révén, melyről X. Piusz ezt nyilatkozta: „Az összes eretnekség végső…

Szólj hozzá!

Október 16     Szűz Mária tisztasága szorosan összefügg Szeplőtelen Fogantatásának és minden bűntől való mentességének a dogmájával, melyet csak 1854-ben hirdette ki az Egyház (december 8), jóllehet az istenanya eredendő bűntől való mentességének gondolatát már a…

Szólj hozzá!

AVILAI SZENT TERÉZNEK TULAJDONÍTOTT IMA Hozzon a mai nap belső békét számodra.Bízz az Istenben annyira, hogy tudd,pontosan ott vagy, ahol lenned kell.Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket,amelyek a hitből erednek.Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a…

Szólj hozzá!

15.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A szülői ima A 1930-as évek Brazíliájában, halálán volt egy neves szabadkőműves, családja és testvére szorosan figyelték a házat, nehogy bemehessen hozzá egy pap. A lelkipásztor háromszor is próbált bejutni hozzá, de a haldokló tudta nélkül elküldték. Szegény ember…

Szólj hozzá!

     II. János Pál: 2002-es Rosarium Virginis Mariae apostoli levelét: "A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezetődjék Krisztus szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek…

Szólj hozzá!

Tanácsok az igaz, tiszta, szép beszédhez 1. 1.  Amit eszed igaznak tart, azt beszéld!2.  Ne hallgass önző, beteg érzelmeidre!3.  Ne hazudozz, ne nagyzolj, ne kérkedj!4.  Másról csak fenntartással beszélj!5.  Kelj mások védelmére, senkit se ítélj el, mert ez az Isten joga és…

Szólj hozzá!

     A Szűzanya minden jelenésében, különösen az 1917-es fatimai kéréseiben, a rózsafüzér imádkozására való felhívás szerepel.      XII. Piusz pápa az Ingruentium malorum [kezdődő veszély] kezdetű enciklikájában ezt írja: "Vonakodás nélkül újból kijelentjük, hogy nagy reményt fűzünk a Szent…

Szólj hozzá!

14.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az ember mögé rejtőzve      Mert mi körül is forog a kísértés? Mindig, minden ugyanarról a csábító "almáról" szól, melyben a halál rejtőzik. A kivitelezés ugyanaz: a hízelgő kígyó és a naivan hiszékeny ember, aki nem tud különbséget tenni a csali és a horog között,…

Szólj hozzá!

61. Serényen gyakorold magadat az Isten félelmében, mert ez töredelmessé és alázatossá teszi a szívet.62. Gondold meg, hogy milyen változékonyak az emberek és milyen kevéssé lehet bennök bízni; azért vesd bizalmadat egészen Istenbe, aki sohasem változik!63. Lelki ügyeidet…

Szólj hozzá!

     XI. Pius pápa „Ingravescentibus Malis” körlevele a Szent Rózsafüzérről (részletek): „Aki ezt a lelkületet megveti, az isteni Megváltó tanítása szerint nem juthat a mennyek országába. Lehet, hogy a gőgös jelenkor lebecsüli és elutasítja Mária rózsafüzérét, de a szentek minden korban nemcsak…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

13.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Isten nem hagyott magunkra a küzdelemben!      Az elhatalmasodott bűn sok embert a szekták, a keleti vallások vagy akár a sátánimádás felé sodor. Ez is azt jelzi, hogy a sátán végső célja nem evilági. Nem ,,csak'' az emberiség földi életének megkeseríté-sére és…

Szólj hozzá!

51. Soha ne szűnjél meg magadat gyakorolni az alázatosságban és önmegtagadásban!52. Ébreszd föl magadban folyvást a szeretet indulatát, mert az felgyullasztja és meglágyítja a szívet.53. Ugyanezt tedd más erénnyel is!54. Ajánld föl mindenedet Istennek, az örök Atyának, isteni…

Szólj hozzá!

12.
október

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Kérem a tisztelt egyházmegyei-, rendházi- és plébániai könyvtárosokat, szerzetesnőket, atyákat és híveket, hogy akinek hozzáférése van XIII. Leo pápa alábbi (a rózsafüzérről szóló) enciklikáinak és brévéinek magyar fordításaihoz, az legyen szíves számomra,…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok…

Szólj hozzá!

A sakkjátékos      A politikában az erős egyéniség a döntő tényező. A személyiség maga az idea, melynek a képviselője, megvalósítója akar lenni. A kimagasló személyiséghez és nagy ideákhoz zseniális taktikai készségnek is járulnia kell, hogy e kettőnek sikere legyen.…

Szólj hozzá!

     Szent XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli 1881-1963) római pápa 1958–1963 között, Szent Péter 261. utóda.     Szegény paraszti családból származott, s ezt még szentszéki diplomata korában sem felejtette el. Egyszerűségének, közvetlenségének és őszinte…

Szólj hozzá!

     Az „Istenanya” elnevezés a görög Theotokosz (Istenszülő) szóból ered. A „theotokosz” kifejezést Efezusi Zsinaton (431) fogadták el. Ezzel, a nesztoriánus eretnekséggel szemben megerősítették Jézus isteni voltát, s ebből következőleg kinyilvánították Mária…

Szólj hozzá!

41. Gondolj a mennyei vendégségre, hol Isten az étel és a szent angyalok a vendégek; oda irányítsd minden vágyadat!42. Elöljáróid jelenlétében, akiknek személyében az Úr Jézust kell látnod, csak annyit beszélj, amennyi szükséges, és azt is nagy tisztelettel!43. Ne tégy soha…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó pápa hosszú pontifikátusa alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét. Az egyháztörténelemben egyedülálló, hogy egy pápa egyazon témáról ennyi enciklikát írjon. De ennek komoly indoka volt! Tekintettel az…

Szólj hozzá!

A világ dolgai      Az általános megtérésben rejlik tehát a Nyugat fennmaradásának kérdése! Látható és tapasztalható, hogy csak két birodalom létezik – nem három vagy több –, és e kettő-nek elsősorban nem politikai különbözősége a lényeg, hanem a Kereszténységhez…

Szólj hozzá!

31. Amiről reggel elmélkedel, az egész nap legyen szemed előtt, s erre nagy gondot fordíts, mert nagy lelki haszonnal jár!32. Az Isten küldötte sugallatokat őrizd meg híven és ama feltételeket, amelyeket Ő imádság közben fölébreszt benned, valósítsd meg tettekben is!33. Kerüld a…

Szólj hozzá!