Részlet Francesco Bamonte: MEGSZÁLLOTTSÁG ÉS ÖRDÖGŰZÉS Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? c. könyvéből (IHTYS, Nagyvárad 2016. ‒ A/5 200 oldal)
† Gaetano Bonicelli ‒ Siena emeritus püspökének előszavából (részlet) ...Alaposabban olvasva az Evangéliumokat, nem kerülheti el a figyelmünket az isteni Mester állandó sürgetése.
A démonoktól való szabadulást ugyanis az új evangelizáció egyik jelének tekinti, ahogyan az apostolok is. S Jézus nemcsak beszél a "gonosz lelkekről", hanem kifejezetten felszólít
a kiűzésükre (Mt 10,8). A tanítványok pedig komolyan veszik a megbízást, s útjukról visszatérve így számolnak be: "Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!" (Lk 10,17).
A gonosz elleni harc az első keresztény nemzedékek katekézisének állandó részét alkotta. Szent Pál is beszél "a levegőben uralkodó fejedelmekről ... , amely most a hitetlenség fiaiban működik" (Ef 2,2). A Jelenések könyvének híres jelenetéből, a gyermeket szülő Asszony és az életére törő sátán közötti harcról szóló beszámolóból pedig megtudjuk, hogy az Asszony kerekedik felül, de a sárkány mégsem tágít, körüljár a világban, hogy tőrbe csalja a hívőket.
A Szentírás ezen oldalait olvasva első következtetésként megállapíthatjuk, hogy újra kézbe kellene vennünk a démonológiát tárgyaló bibliai, teológiai traktátust. Felhígítottuk, hagytuk feledésbe merülni a katolikus tanításnak ezt a fejezetét, így sikeresen "megszabadultunk" az életnek ettől a ma már tarthatatlan, s mint mondják, mágikus és manicheista eredetű felfogásától.
Mi lett az eredménye? Paradox módon oda jutottunk, hogy sok ember, miközben saját bevallása szerint nem hisz Istenben, a csillagokban keres útmutatást vagy a kártyavetés illúzióiban ringatja magát, így próbálja elhárítani a gonosz befolyást. Az "irracionalitás-függők" aránya egyre nő, sőt, mondhatni félelmetes. Gondviselésre semmi szükség, de a horoszkóp jöhet; az Egyház nem, a varázsló igen.
Felvetődik bennem a kérdés, talán kissé megkésve, miért hagyja hidegen a püspököket és a papokat Jézus megbízása: "űzzétek ki a gonosz lelkeket" (a sátán birodalmához tartozó összes vacakkal együtt). Amikor valaki a véleményemet vagy a közbenjárásomat kéri, mert érzése szerint a gonosz áldozata lett, hajlamos vagyok kitérni a kérés elől és "szakértőhöz", vagyis ördögűzőhöz küldöm. Hála Istennek, vannak ilyenek, de valóban nyugodt lehet a lelkiismeretem?
Gabriele Amorth atya szerint (akit egyöntetűen szaktekintélynek tartanak ezen a területen), az Egyházban legalább három évszázada nem igazán "menő" mélyebben feszegetni az Evangéliumok ezen témáit. S ezt én is megerősíthetem, ha visszagondolok a szemináriumban töltött időre. Jóllehet Szent János szerint: "ez az egész világ ... gonoszságban fetreng" (1Jn 5,19). 2000 év elteltével változott volna a helyzet? Változás természetesen lehetséges, ha "a világfejedelme" (Jn 14,30) ellen bevetjük a Jézustól kapott eszközöket. Első lépésként azonban tisztán kell látnunk a kérdésben. Ezek a sorok tehát egyfajta kései jóvátételt jelentenek számomra, azzal a megbízással szembeni gondatlanságomat próbálom orvosolni, amire papként az Úrtól küldetést kaptam. Ugyanakkor szeretném, ha ez a könyv jótékony provokációként hatna püspökök, papok, nevelők szemében egyaránt, hogy ne vegyék félvállról számtalan hívő ‒ vagy akár nemhívő, de gyötrődő ‒ ember, talán nem mindig kimondott, ám mégis megszenvedett kérését. A sátán első győzelme köztudottan abban áll, hogy meggyőzi az embert ‒ olykor kulturális álca ürügyén ‒ nemlétezéséről, ill. arról, hogy legjobb esetben is csak rosszalkodó gyermekek ijesztgetésére szolgáló bábfigura. Nem alaptalanul idézi fel Bamonte atya tanulmánya bevezetőjében a legfontosabb tanbeli hivatkozásokat. A Hittani Kongregáció egyik dokumentuma szerint azért nem születtek e téren dogmatikai meghatározások (definíciók), mert sem a hívők, sem az eretnekek soha nem vonták kétségbe az igazságot, mely szerint: "Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa" (1 Jn 3,8). (Előszó-részlet vége!)