HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Szeptember 24. Szent Gellért, Szent Imre nevelője, a vértanúhalált halt (1046) első csanádi püspök emlékünnepe. SZENT GELLÉRT Velencében született előkelő patrícius családból 980 körül. A születése napja miatt György névre keresztelték. Ötévesen halálos beteg lett, a velencei bencés kolostorban…

Szólj hozzá!

A nép hitét a legnehezebb tartósan "helyreállítani"      A jobb módúak körében már-már presztizs számba ment, hogy ki miben segíthet, úgyhogy akadt egy-két restaurátor is, akik a képet így-úgy rendbe hozták.      Az első restaurálás elég gyengén sikerült és így is…

Szólj hozzá!

A szentolvasó imádságai 2       AZ ANGYALI ÜDVÜZLET 1      Az Üdvözlégy a legnagyobb tömörséggel foglalja össze a Máriáról szóló egész hittudományt: a köszöntést, a Dicséretet és a felszólítást. A köszöntést maga a Szentháromság nyilatkoztatta ki és Erzsébet a Szentlélektől ihletve tovább szőtte az…

Szólj hozzá!

Szeptember utolsó vasárnapjára esik Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe.     Eredetét 1218-ra vezethetjük vissza, amikor augusztus 1-jén, a Boldogságos Szűz látomásban buzdította Nolascói Szent Pétert a fogolykiváltó rend megalapítására. Mint rendi ünnepet a pápa 1615-ben hagyta jóvá, és az egész…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok…

Szólj hozzá!

Szeptember 23.     Szent Pio atya, stigmatizált kapucinus szerzetes (1887–1968) nevéhez számos különleges esemény fűződik. 1999-ben boldoggá, 2002-ben szentté avatták.Magam, mint e blog szerkesztője könyvet is írtam róla "Az üdvözítő szeretet megsebzettje" címmel (ld. lent).…

Szólj hozzá!

Isten háza szűkösnek bizonyul      És elérkezett a várva-várt Rózsa-füzér Királynője ünnep. Reggel még hatalmas felhők tornyosul-tak az égen, de délre kisütött a Nap és sokak szerint rég nem láttak még ilyen csodálatos időt! Se hőség nem volt – miként októberben szokásos – se a szél nem háborgatta…

Szólj hozzá!

A szentolvasó imádságai 1       A HISZEKEGY változatai: A szentmisében rendszerint (a „nagy”) Nicea-konstatinápolyi hitvallást, a rózsafüzérezés-nél (a „kisebb”) Apostoli Hitvallást, ritkán az „ökume-nikus verziót” imádkozzuk. Csak közbevetőleg említjük meg,…

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok…

Szólj hozzá!

Mindent előre ki kell imádkozni!      A 1874-es októberi Rózsafüzér Királynője ünnepet, már jóval előtte és sokkal alaposabban előkészítette. Egyfelől a helyi nyelvet beszélő atyákat verbuvált össze, másfelől, személyesen járta végig a házakat, kunyhókat és…

Szólj hozzá!

Monforti Grignon Szent Lajos, a szentolvasó apostola      A rózsafüzér iránti lelkesedés lendülete a protestantizmus, majd a janzenizmus alatt jelentősen megtört. Bár az ellenállás számtalan szigete őrizte az áhítatnak eme formáját, a régi tüzet mégis csak Grignon de Monfort Szent Lajosnak…

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szeptember 21.      Máté apostol, másik nevén Lévi egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Márk evangéliuma szerint Alfeusz fia. Adószedő és vámos volt Kafarnaumban. Találkozván Jézussal, felhagyott munkájával és követte (Mt 9,10, Lk 5,23). A Úr legszűkebb tanítványai köréhez…

Szólj hozzá!

Az első októberi Rózsafüzér Ünnep, az első látványos kudarc      Bartolo úgy tervezte, hogy az ünnep fénypontja egy nagy szerencsejáték lesz, amelyen minden tombolajegy egy soldóba kerül. Az első öt nyeremény "Napóleon aranynak" becézett csekély értékű csillogó…

Szólj hozzá!

Az Örök Rózsafüzér Mozgalma      1634 egy olasz domonkos pap, Timotheus Ricci (1579-1643) Bolognában megalapította az „Örök Rózsafüzért”, melynek alapszabálya kimondta, hogy a rózsafüzért éjjel és nappal, az év minden órájában imádkoznia kell valakinek.      Ez…

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok…

Szólj hozzá!

Nem minden megy "karikacsapásra"      Szép lassan rendszeressé váltak az összejövetelek, melye-ket a romos templomban tar-tottak a plébános úr engedélyé-vel és legnagyobb csodálkozá-sára! Úgyhogy hamarosan rendszeres Szentmise is volt a faluban és a résztvevők száma egyre nőtt, mi több már…

Szólj hozzá!

Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 3      Aki beiratkozott egy rózsafüzérrendbe, az részesedett a világ összes rendtagjának imájában. Az a "céhtag", aki szobájában egyedül imádkozta az Üdvözlégy Máriákat, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért…

Szólj hozzá!

»Az Isten nem szorul rá arra, hogy én külsőleg is hajlongjak előtte.«   1) Nem "szorul rá" az igaz, de te rászorulsz és neked igenis kötelességed. A király vagy köztársasági elnök sem szorul rá, hogy tiszteletet mutass felé, ha megjelensz előtte. Nem az Isten szorul rá a te…

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok…

Szólj hozzá!

TISZTELT OLVASÓIM! AZ ELKÖVETKEZENDŐ KILENC NAP DÖNTŐ FONTOSSÁGÚ LEHET ÉLETÜNKBEN! KÉREK MINDENKIT, HOGYHA TEHETI, A 'SZENT MIHÁLY KILENCEDET' VÉGEZZE EL! – A MAGYAROK NAGYASSZONYA LEGYEN OLTALMUNKRA, ANGYALI SEREGÉVEL, A MAGYAR SZENTEK ÉS A MI IMÁINK KÖZBENJÁRÁSÁRA! –   

Szólj hozzá!

A terv és kivitelezés      Bartolo Longo nagy tettrekész-séggel fogott az "apostoli munka" előkészítéséhez.      Először is megkereste a vallei illetőségű plébánost és ismertette vele a terveit, miszerint rózsafüzér közösségeket akar szervezni a faluban. Az atya meglehetős fenntartásokkal fogadta a…

Szólj hozzá!

Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 2      Az előzőkben említett Boldog Alanus de Rupe, a Lille-i konvent szerzetese feladatául tűzte ki, hogy prédikációiban megtanítsa, hogyan forduljanak az Istenanyához az Üdvözlégy Mária recitálása és a hit titkairól való elmélkedés…

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kétségek és bizalom közt      Bartolo Longo 33 éves volt és egyre csak azon töprengett, hogy miként lehetne ezzel a néppel megismertetni Krisztus Örömhírét és életüket az üdvösség útjára terelni. Emellett, minden lelki biztatás ellenére rá-rátört a kétségek özöne, a reménytelenség, még az…

Szólj hozzá!

Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 1      Sajnálatosan a 15. században alábbhagyott a szentolvasó imádkozása, úgy a szerzetesrendek, mint a nép körében. Ezt tanúsítja Alexander Forl-i püspök pápai legátus levele: „A Szent Domonkos által prédikált rózsafüzér az idő…

Szólj hozzá!

»Én vallásos vagyok, de az én vallásosságom nem külső vallásgyakorlatokból áll.«1) Ez éppen olyan beszéd, mintha valaki azt mondaná: én jó hazafi vagyok, de nem tartom magam a hazafiság gyakorlatához, az állami törvényekhez, a honpolgári kötelességteljesítésekhez. Adót nem fizetek, a honvédelem elől…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!