HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

(Forrás nyomán: Szent László király és emlékezete népünk mondáiban – Windhager Kft. Decens Kiadó 34-35. oldal. Illusztráció: Nyíri Márton)      Szent László királyunk dicsőséges híre és neve akkorra már széltében-hosszában elterjedt Európában Franciaország,…

Szólj hozzá!

A pokol doktrínája     Manapság sajnos, igen ritkán hallani a pokolról szóló prédikációt. A nyilvánvalóan "modernkedő" közfelfogástól függetlenül a pokol létezése tény, nem valami teória és nem is spekuláció, hanem egyenes isteni Kinyilatkoztatás! Maga Jézus…

Szólj hozzá!

Az áldozat, imádság, engesztelés 2     A pápák sora kifejezetten buzdított a rózsafüzér imádságra. Ez az ima a legmélyebb evangéliumi igazságokat tartalmazza. Fatimában, ebben az egyszerű faluban az est beálltával az emberek összegyűltek a tűz mellett, hogy áhítatosan és nyugodtan elimádkozzák a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum eszmeisége     A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében,…

Szólj hozzá!

A tanulságok      »Mindabból, amit eddig a Katolikus Egyházról elmondtunk, vonjuk le a következtetést és a tanulságot. Első, a mérhetetlen hála Isten iránt, akinek jóvoltából nekünk az a szerencse jutott, hogy katolikusok lehetünk. Csak ismerni kellene másvallású…

Szólj hozzá!

Jó tanácsok szabadon!      Isten az embert férfinak és nőnek teremtve mindkettőt azonos személyi méltósággal ajándékozta meg. A férfinak és nőnek egyaránt föl kell ismernie és el kell fogadnia egymás szexuális identitását. (ÚK 2393)     A férfiak és nők nem…

Szólj hozzá!

Ki a Sátán és mi a célja?     A sátán szó ellenfelet jelent, mely (örök széteső) személyre, de nem "személytelen erőre" vagy hatalomra vonatkozik. Ő a „tagadás ősi szelleme”, akit Lucifernek, fényhordozónak is neveznek. Nem mesterkedhet a végtelenségig, hanem csak Isten…

1 komment

Az áldozat, imádság, engesztelés 1     A Szeretetláng Lelki Naplóban ezeket a jézusi szavakat olvashatjuk: „Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. Cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. Bárcsak felérnétek óhajtásaitokkal az Örök Atyához, akkor az eredmény is…

Szólj hozzá!

     1679 elején Colombiére Kolos atya végre visszatérhetett a ködös Angliából, mely nem tett jót az egészségének ‒ különösen ‒, hogy néhány hétig még börtönbe is zárták, ahol megbetegedett. Tuberkulózist kapott, ami aztán a halálát is okozta: 1682. február 15-én halt meg Paray-ban.      1684.…

Szólj hozzá!

Az országépítő    A hadjáratokban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki…

Szólj hozzá!

Akkor ki üdvözülhet? 4      Isten egy és egyetlen Egyházában már kezdet óta támadtak bizonyos szakadások, melyeket az Apostol súlyosan korhol és elítél; a későbbi századokban pedig még nagyobb nézeteltérések támadtak, és nem jelentéktelen közösségek különültek el a Katolikus Egyház teljes…

Szólj hozzá!

Pontokba szedve 3 10) Isten nem csak megteremtette az embert, hanem isteni létre is hívja és bizonyos tekintetben "társteremtővé" tette. Ezért, "övön alul szent a hely", mert a teremtés részese lehet!11) A szentségtelen szexus veszélye abban áll, hogy „ketten eggyé válnak” (Mt…

Szólj hozzá!

A bűnbánat, megtérés     Egy olyan világban, amely elveszítette a bűn iránti érzékét, Szűz Mária a szívek megtérését kéri. "Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot!" Ez a felszólítás jelenik meg az evangélium első lapjain, és ez visszhangzik a Cabeço sziklás vidékén…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

     Isten azonban gondoskodott leányáról: 1675 februárjában a vizitációs apácák elöljárónak kapták a Paray-i jezsuiták közül a gyenge egészségű Colombiére Kolos atyát (Claude La Colombière 1641‒1682), aki rövidesen Margit lelkiatyja lett és megnyugtatta a kapott kegyelmek valódiságáról.    …

Szólj hozzá!

A lovagkirály     Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a…

Szólj hozzá!

Akkor ki üdvözülhet? 3      "Akik az Egyházon kívül vannak, azok az igazságon is kívül vannak ‒ mondja Szent Ireneusz. Ebből azonban nem következik, hogy akik jóhiszeműleg vannak az Egyházon kívül, ne tartozhassanak lélekben, öntudatlanul is szintén ebbe az Egyházba, s így ne üdvözülhessenek.”…

Szólj hozzá!

Pontokba szedve 2. 5) Minden egyes ember személyes alkatába bele van írva Isten akarata, aki az embert bizonyos értelemben öncélúvá (önmegvalósítóvá) tette.6) Az életalakítás tényezői: az értelmi megismerés és az akarati cselekvés. Mindkettő lehet helyes vagy helytelen. A…

Szólj hozzá!

Fogadalom a vörös veszély elhárítására      Súlyos gond nehezedett a portugál püspökökre és a népre, amikor 1936-ban a vörös marxista forradalom fenyegette Portugáliát is. Ebben a veszélyhelyzetben az ország egyházi vezetése megfogadta, hogyha a Szűzanya Szeplőtelen Szíve megóvja hazájukat ettől a…

Szólj hozzá!

SzármazásaLengyelország, 1046 körül   † 1095. július 29.     László király erős hitű katolikus, kegyes, adakozó, szeretettel teljes, bátor és harcias király volt. „Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy…

Szólj hozzá!

Akkor ki üdvözülhet? 2      Ahhoz, hogy valaki elnyerje az üdvösséget, de mint tag nem tartozik az Egyház testéhez, legalábbis követelmény, hogy kívánsága és vágya szerint ragaszkodjék hozzá (pl. váratlanul meghalt kereszteletlen hittanuló).      Erről tanít XII. Pius…

Szólj hozzá!

Pontokba szedve 1      Még egyszer hangsúlyozni kell, hogy az ember nem a földön való puszta "vegetálásra", fajfenntartásra hivatott – mint az állatok –, hanem az isteni örök életre, mégpedig tudatosságának függvényeként! Erre a Tízparancsolat, az isteni Kinyilatkoztatás…

Szólj hozzá!

Az üzenet értelmezése, teljesítése és megvalósulása 1. Azokat a látomásokat, amelyekben Lúciának, Ferencnek és Jácintának része volt és azokat az üzeneteket, amelyeket kaptak, csak akkor értjük meg, ha szemünk előtt tartjuk a szentek közösségéről szóló katolikus tanítást. Minden egyén kérő imái és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Akkor ki üdvözülhet? 1      »A katolikus Egyház, midőn magát egyedül üdvözítőnek hirdeti, távolról sem oly kegyetlen s szűkkeblű, mint azt ellenfelei feltüntetni szeretnék. Mert voltaképpen mi mást tanít ezzel, mint azt, hogy súlyosan vétkezik az: a) aki megismerte a…

Szólj hozzá!

Az ún. "együttélés" árt a felnőtteknek, gyermekeknek és a társadalomnak      Két új szociológiai tanulmány jelent meg a közelmúltban az együttélésről és mindkettő azt igazolja, hogy a pároknak miért kellene inkább a házasság mellett dönteniük. A spanyol nyelvű, globális kitekintésű portál, a…

Szólj hozzá!

A Fatimai Bazilika építése      Amikor 1920-ban José Correia da Silva lett a leiriai egyházmegye új püspöke, korábbi tartózkodása ellenére, kötelességének érezte, hogy tanulmányozza a fatimai eseményeket. Napról napra világosabbá vált számára, hogy az események mögött…

Szólj hozzá!

Holnaptól 6 részes sorozat következik Szent László életéről! Szent László királyunk! Védd meg Édes Magyar Hazánkat a folytonos ármánykodás ellen,  és könyörögj népünk megtéréséért!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Katolikusként nagyobb a felelősség, de biztosabb az üdvösség!      »A (protestáns) következetlenségek szembeszökő megnyilatkozása bírta reá IV. Henrik francia királyt (1589–1610), hogy a katolikus Egyházba visszatérjen. St. Denisben a katolikus és protestáns teológusokat…

Szólj hozzá!

Az erkölcsi tisztaság igen bonyolult annak, aki feladta elveit      Ha a szexualitás elszakad az erkölcsi értékrendtől s főleg ha ennek testi megnyilvánulása, a nemi aktus kiszakad az emberi erotika teljességéből, – egyszerre a rossz soha nem sejtett mélységei nyílhatnak meg ott –, ahol azelőtt…

Szólj hozzá!

A Szűzanya fején a szeretet és az áldozatok koronája      A Fatimai Szűzanya szobrának, több díszes koronája van, az elsődleges aranyból készült.     A koronázás gondolata 1942-ből, a portugáliai Actio Catholica női csoportjától származik. Elég volt azonban néhány sor…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása