HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az egyházban továbbélő Krisztus      Az Egyház egyszerre – látható és lelki –, hierarchikus társaság és Krisztus Titokzatos Teste. Egyetlen, emberi és isteni elemből formált valóság. Ebben rejlik az Egyház misztériuma, amit csak hittel lehet elfogadni. (KEK 779)     Az…

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait,a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.      Az ószövetségi többnejűség a kor erkölcsi felfogását tükrözi, amely bizonyos…

Szólj hozzá!

Valakiknek nagyon nem tetszett        Minél több zarándok érkezett Fatimába, annál jobban fokozódott a szbdkmvesek harca az Egyház ellen. Nem elégedtek meg a gúnyolódással és a rágalmazással, melyből az újságok is bőven kivették a részüket. Ahol csak lehetett, ott…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az Egyház, Krisztus titokzatos Teste, amelyen kívül lenni nem ajánlatos!      »Origenes (†254) nyíltan hirdeti: „Senki se hitesse el magával, senki se csalja meg magát azzal, hogy az Anyaszentegyházon kívül bárki is üdvözülhet”. (Homil. III. In Josue.)     Az üdvösség…

Szólj hozzá!

A házasság nehéz üzem. Nem a beindítása nehéz, hanem az üzemben tartása!      Minthogy minden emberi cselekedet jellegét az határozza meg, amire az elsődlegesen irányul, a házasság lényegét adó nemi aktusnak is csupán egy elsődleges célja lehet. Nem fogadható el tehát az…

Szólj hozzá!

Francesco Bamonte, Róma vezető ördögűzője írja könyvében:      Február 20-án van a két kis Fatima-i pásztorgyerek, Boldog Márto Ferenc és Jácinta liturgikus ünnepe. (...) Egy napon, mialatt imáinkban többször is segítségül hívtuk a két kis Boldog pásztorgyermeket, a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nincs üdvösség senki másban!      A Katolikus Egyház tanítása, hogy az Üdvözítő Krisztuson kívül, „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem adatott az embereknek az ég alatt” (Apcsel 4,12).      Kétségtelenül, más mitológiákban és ősvallásokban is…

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait,a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát. A házasság szent!      Egyházi törvény írja elő katolikusok számára a házasságkötés…

3 komment

Francesco Bamonte, Róma vezető ördögűzője írja könyvében, hogy az ördögnek kényszeredetten meg kellett vallania: "Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok: Má...ár...i...a Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni az egész világot. Egyedül az Ő Szeplőtelen Szíve"! 2009. június…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az Anyaszentegyház öt parancsa      Elöljáróban tisztázom hitünk idevonatkozó alapvetéseit!     Az Anyaszentegyház Isten népének közössége, akik magukénak vallják az Apostoli Hitvallásban foglaltakat (credo).Jézus Krisztus az Anyaszentegyház alapítója, aki apostolaira…

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait, valaminta szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát. A házasság és családtervezés      a) kizárólagos (monogám és szigorú hűségre…

Szólj hozzá!

A Fatimai Szűzanya kegyszobra A FATIMAI LÁTNOKOK folyóirat 5-6. száma 1988. szeptember/december nyomán     Dr. Nunes Formigao, a fatimai események legkiválóbb történésze, 1917. szeptember 27-én első alkalommal kérdezte ki a gyermekeket. A "Hogyan nézett ki a Szűzanya?"…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Horváth Mária írása A hála     Úgy látszik, hogy nem csak a földi életben fontos a jó kapcsolatok kialakítása embertársainkkal, de bizony fontos és gyümölcsöző lehet a szentekkel való jó kapcsolatunk is! A részünkről-i "kapcsolattartás" természetesen nem nélkülözheti…

Szólj hozzá!

Bevezetésként       Ma, az Egyház üdvösségre segítő, békés munkáját ‒ nem kizárható ‒, de kevéssé a fegyveres támadások fenyegetik, mint inkább a tudatosan ellenséges, rafinált és naprakész média-propaganda. Minden módon és minden eszközzel igyekszenek megosztani a…

Szólj hozzá!

A ragaszkodás több mint a hűség!      Sajnos a házasulók sokasága alig gondolja át életre szólóan, hogy mire is vállalkozik. Adódhat ez abból, hogy a kezdetek felszínes, romantikus vágyaitól fűtött élményeit tekintik állandónak, és életre szóló…

Szólj hozzá!

A Fatimai Szűzanya kegyszobraA FATIMAI LÁTNOKOK folyóirat 5-6. száma 1988. szeptember/december nyomán   A 3 kis pásztorgyermek, Lúcia, Francisco és Jácinta látta a Szűzanyát, ezért csak ők mondhatták el, hogy milyen volt a Szűzanya.  Dr. Nunes Formigao, a fatimai események…

Szólj hozzá!

Horváth Mária írása Az érintettségRóma, 2005. októberében.     Egész családunk elzarándokolt II. János Pál pápa sírjához, ami akkor a pápák sírboltjában volt található.     A lányom mindig tisztelte a szentatyát, de számára ez nem jelentette azt − mint nekem és…

Szólj hozzá!

(Folytatás)     Az emberi egzisztencia (bűnbeesést követő) újjáterem-tése nem a paradicsom vissza-térését jelenti, hanem azt, hogy Jézus keresztjének és föltáma-dásának jegyében újra harmó-nia születhet a testi vágy és az emberi szellem, a férfi és a nő igényei, az…

Szólj hozzá!

A Csomóoldó Boldogasszony tisztelete      Az utóbbi évtizedekben Buenos Airesben különösen elterjedt a Csomóoldó Boldogasszony tisztelete, amely végsősoron Ferenc pápának köszönhető.       Elsőként Szent Iréneusz (140-202) Lyion püspöke írt a Szent Szűzről, mint „csomóoldóról” az Adversus…

Szólj hozzá!

A látnokok boldoggá avatása       Ferenc és Jácinta boldoggá avatási perének előkészítését hivatalosan már 1949-ben elkezdték ugyan, de oltárra emelésük húzódott. A fatimai események 64. évfordulóján, 1981. május 13-án merényletet követtek el a Szentatya ellen. A történészek, és a jelenéseket…

Szólj hozzá!

Horváth Mária írása Az érintés      Fiatalasszony koromban többször is álmodtam a mi nagy szent pápánkról, II. János Pálról. Mindig örömmel ébredtem ezekből az álmokból.     Ám egy hírközlésből megtudtam, hogy Szarajevóba készül. Akkoriban polgárháború dúlt…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait,a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.       „Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására…

Szólj hozzá!

A látnokok sorsa      Kiválasztottságukért és küldetésükért a három fatimai pásztorgyermeknek is szenvedniük kellett. A Szent Szűz a júniusi jelenés alkalmával megígérte: Jácintát és Ferencet hamarosan magával viszi. Ez így is történt. Mint említettük, Ferenc 1919. április 4-én, Jácinta pedig 1920.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása