Feljegyzések a purgatóriumról 20
Tökéletesebben ismerik Istent, mint mi? – Micsoda kérdés! Persze hogy sokkal jobban ismerjük és sokkal jobban szeretjük! Hiszen éppen ez okozza legnagyobb gyötrelmünket. A földi ember nem tudja, milyen a Jóisten. Mindenkinek van róla egy elképzelése a maga korlátozott látása szerint; amikor azonban levetjük a porhüvelyt, és többé semmi sem gátolja lelkünk szabadságát, csak akkor ismerjük meg Istent, jóságát, irgalmát, szeretetét! A lélek, miután ilyen tisztán látta, s miután oly nagyon egyesülnie kell vele, állandóan feléje igyekszik, ez az élete, ám minduntalan visszalökődik, mivel nem elég tiszta; íme, ez a mi szenvedésünk: a leggyötrelmesebb, a legkeservesebb. Ó, ha visszatérhetnénk a földre, miután megismertük a Jóistent, ó, hogyan élnénk! Ámde késő bánat... s a földön az emberek minderre nem is gondolnak és úgy élnek, mintha vakok lennének. Semmibe veszik az örökkévalóságot. Szinte minden vágyuk egyedül a földi létre irányul, amely csupán átmenet, és egyetlen hozománya a test, mely azután maga is földdé válik. A menny eszükbe sem jut, Jézust és szeretetét elfelejtették.
A purgatóriumban vigasztalják egymást a lelkek a Jóisten szeretetében, vagy mindenki teljesen elkülönül a többiektől gyötrelmében? – A purgatóriumban egyetlen vigaszunk, egyetlen reményünk egyedül Isten. A földön időnként megengedi a Jóisten, hogy egy baráti szív megvigasztalja az embert testi-lelki szenvedésében; bár ha abban a szívben nem él Jézus szeretete, hiábavaló a vigasztalás! Itt viszont a lelkek elvesztek, elmerültek az isteni akaratban, és egyedül Isten enyhítheti fájdalmukat. Minden lélek szenved, ki-ki bűnössége szerint, de valamennyiük közös gyötrelme, amely minden mást fölülmúl: Jézus hiánya, aki lételemünk, életünk, mindenünk. És saját hibánkból vagyunk elválasztva tőle! Úgy viselkedjék Jézussal, mint kisgyermek az édesanyjával: bízzék jóságában, minden testi-lelki ügyét helyezze isteni kezébe; azután pedig igyekezzék mindenben tetszésére lenni, és ne törődjék semmi mással. Isten nem veszi annyiba a nagy, hősies cselekedeteket, mint egy egyszerű tettet, apró áldozatot, amely szeretetből fakadt. Olykor egy apró áldozat, amelyről egyedül Isten és a lélek tud, érdemszerzőbb, mint egy nagy, amit elismerés övez. A Szűzanya nagyon szereti önt; ön is szeresse teljes szívből, és amit csak tud, tegyen meg dicsőségéért. Sohasem fogja eléggé megérteni Isten jóságát. Ha az emberek vennék a fáradságot, hogy olykor elgondolkodjanak róla, ez elég volna ahhoz, hogy szentté váljanak; csakhogy a világban nem ismerik eléggé Jézus Szívének irgalmas jóságát. Mindenki a saját látásmódja szerint méri fel, ez pedig tökéletlen. Ezért imádkoznak rosszul. (Forrás: a 38. részben!) (Folyt.)