A Szenvedő Lelkek megnyilatkozásai 3
Két szentéletű szerzetes jóbarátok voltak. Az egyik halálos betegségbe esett, de halála előtt néhány órával megjelent neki őrangyala és kijelentette neki, hogy csupán addig kell a tisztítóhelyen maradnia, amíg érette egy Szentmisét bemutatnak. A haldokló ujjongva magához hívatta barátját, s arra kérte, hogy mihelyt meghal, végezzen el az egy szentmisét, mely megnyitja előtte az ég kapuját.
A jó szerzetes könnyezve megígérte ezt. A beteg a következő nap reggelén meghalt. Barátja egy percet sem késlekedve, felöltötte a szent ruhákat és amilyen buzgón csak képes volt, elvégezte érette az engesztelő Szentmisét.
Alig ment vissza a sekrestyébe, amikor barátja megjelent neki dicsőségtől ragyogva, de még egy kis elégedetlenség tükröződött arcán. «Testvérem! – mondá – miért vártál egy évet a megígért Szentmise bemutatásával?!» «Hogyan?» – felelte a másik meglepetve. – «De hiszen, mihelyt lehunytad szemeidet, azonnal siettem beváltani ígéretemet. Éppen most jövök az oltártól, még egy órája sincs, hogy elhagytad a földet, még a temetés sem történt meg, meggyőződhetsz erről magad is; jöjj velem; holttested még ki sem hűlt!» Akkor a megholt mintegy ráébredve, így szólt: «Ó láthatod, mily borzasztók a tisztítóhely kínjai! Egy óra hosszabbnak tűnik fel, mint egy év! Áldott legyen az Úr, ki megrövidítette a szenvedésemet! Köszönöm szeretetteljes segítségedet.» (LOU)
De halljunk még egy megrendítő dolgot. Tiszteletreméltó Pingarola Archangéla domonkos nővér, mindig élénk buzgalommal viseltetett a tisztítóhelybeli lelkek iránt. Imákat végeztetett összes ismerőseiért, sőt azokért is akiket nem is ismert.
Édesapja meghalt. Ki ne gondolná, hogy e szent leány megkétszerezte imáit és jó cselekedeteit atyja érdekében? Tekintve azonban, hogy apja azon világfiak közül való volt, akik soha sem törődtek a tisztítótűzben szenvedőkkel, bizonyos lélektani csoda által Isten megengedte, hogy a leánya majdnem teljesen elfeledte őt a tisztítóhelyben. Végre is atyja jelent meg neki panaszkodva, hogy őt képes volt elfeledni, amikor pedig mások irányában oly gyöngéd részvéttel volt. A szent nővér nem tudott hova lenni a csodálkozástól. — «Hogyan történhetett ez? — kérdezte őrangyalát —, hogy én megfeledkeztem a saját szeretett apámról?
Igaz, hogy sokszor volt szándékomban imádkozni érette, de ugyanekkor más lelkekre gondoltam s így az atyám érdekében végül nem tettem semmit.
Emlékszem, hogy egy reggel, midőn elkezdtem érette imádkozni, elragadtatásba estem s úgy tűnt fel előttem, hogy egy fehér kenyeret nyújtottam neki, melyre ő visszautasító pillantást vetett és nem akarta elfogadni; ebből arra gondoltam, hogy jó helyen van már és ez okból nem imádkoztam többé ő érette.»
Az őrangyal ezt válaszolta neki: «Ezen feledést Isten engedte meg büntetésül, mert amíg atyád élt, csekély buzgalommal volt a tisztítóhelyen szenvedő lelkek iránt. Igaz, hogy nem volt rossz erkölcsű, de nem mutatott semmi készséget azon jó cselekedetekben, melyeket az ég sugalmazott neki, s ha teljesítette is némelyiket, kellő figyelem nélkül tette azt. Isten rendesen ezen büntetést szabja azokra, akik a jó cselekedetek iránti buzgalom nélkül töltötték el életüket; Isten megengedi, hogy velük szemben is úgy viselkedjenek az emberek, amint ők viselkedtek mások (a tisztítótűzben szenvedők) és Isten irányában. Feledésért, feledés!» (Vie de la soeur Archangéle, I. rész, II. fej.) (LOU) 
