Veronikát Jézus a saját szenvedésében részesítette: Veronika fején láthatóvá vált a töviskorona nyoma, majd harminchat évesen megkapta az oldalsebet, és három-négy hónappal később az Úr többi sebhelyét is. Minden erejével védekezett a sebhelyek látható volta ellen. Több mint harminc évig volt stigmatizált.
Veronika, aki a szenvedés eszközeit fizikailag érzékelte, megértette az Úr tervét, miszerint az Úr általa akarta a világot emlékeztetni a szenvedésére. Arra ösztönözte, hogy engeszteljen vele együtt. Nem csupán szeretetének erejéből, mert az elégtelen lett volna. Szenvedése olyannyira hatékonnyá lett benne, hogy az emberek is megláthatták. Nem ,,plátói'', elvont szenvedés volt ez, hanem valódi! Környezetének értetlensége és rendi regulájának szigorúsága megviselte gyenge egészségét. Szenvedett amiatt, hogy belső életét meg kell mutatnia kifelé, mivel jezsuita gyóntató atyja megparancsolta neki, hogy vezessen naplót, és mindent jegyezzen fel, amit Isten a lelkében művel. A naplót később tíz kötetben adták ki. A benne található rendkívüli dolgokat sok szemtanú megerősítette. Olyan ,,férfias'' nyíltsággal írta a naplót, hogy IX. Pius pápa, miután elolvasta, így kiáltott fel: ,,Ez nem egy szent nő, ez egy nagy szent férfi!''
Küldetését egyfajta köztes létben élte meg, amely az emberek és Isten, a bűnösök és a keresztre feszített Krisztus között jött létre. Nemcsak részt vállalt Jézus szenvedéséből, de egyszer arra kérte az Urat, hogy feszítse őt is keresztre. Meg volt győződve ugyanis arról, hogy Isten Országában él, melyhez ragaszkodott, hiszen kétszer is látta a poklot! Ezek után, szüntelenül szentek segítségét kérte, hogy földi élete során kísérjék őt el, hogy állhatatosan kitartson az engesztelő szenvedésben, melyet minden emberért, a bűnösök megtéréséért ajánlott fel, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el. Naplójában így írt: „Ó bűnnel élők, mindannyian közelítsetek Jézus Irgalmas Szívéhez…, Ő nyitott karokkal vár titeket, hogy átölelhessen”.
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)