HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

meg_mire_vartok_2017-fatima_530_1.jpgMons. Tarcisio Bertone találkozása Lúcia nővérrel (2001. november 17-én)

196q01c1c8bfb45jk6.jpg     A 2001. szeptember 11-én történt terrorista merénylet szomorú eseménye után olasz és külföldi újságokban olyan cikkek jelentek meg, amelyek Lúcia nővér állítólagos új közléseire vonatkoztak. A pápának szóló figyelmeztető levelek bejelentéséről, a fatimai üzenet apokaliptikus újraértelmezéséről volt szó ezekben a cikkekben.
     Ezen felül fölmerült az a gyanú, hogy a Szentszék állítólag a titok harmadik részének nem az egész szövegét hozta nyilvánosságra. Néhány úgynevezett Fatima-mozgalom megismételte azt a vádat, hogy a Szentatya még nem hajtotta végre Oroszország felajánlását Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.
     Szükségessé vált egy találkozás Lúcia nővérrel. A találkozón jelen volt P. Kondor Lajos SVD (Ferenc és Jácinta ügyének viceposztulátora), valamint a Szent Teréziáról elnevezett kármelita zárda perjelnője is. Őeminenciája Joseph Ratzinger bíboros és a leiria-fatimai püspök, valamint a coimbrai püspök engedélyt adtak erre a találkozóra, hogy néhány megvilágítást és információt kapjanak a fent nevezett látnoktól.
bertone.jpg     2001. november 17-én, szombaton délután történt ez a találkozó, és több mint két óra hosszat tartott. Lúcia nővér, aki ekkor már betöltötte a 95. évét, nagyon jó formában volt, szellemi frissesség és élénkség jellemezte. Beszélgetését azzal kezdte, hogy kinyilvánította szeretetét és tiszteletét a Szentatya iránt. Sokat imádkozik érte és az egész Egyházért.
     Elégedett az "Os Apelos da Mensagem de Fátima" c. könyvének terjedésével, amelyet már hat nyelvre (olasz, spanyol, német, magyar, lengyel, angol) lefordítottak. Sok köszönő levelet kap ezért a könyvért.
     Áttérve a fatimai titok harmadik részének problémájára, megállapítja, hogy figyelmesen átolvasta és átelmélkedte azt, amit a Hittani Kongregáció ezzel kapcsolatosan egy kis füzetben kiadott. Megerősít mindent, ami itt írva van. Aki esetleg kételkedik, hogy lenne még valami rejtett dolog a harmadik titok ügyében, annak ezt válaszolja:
– Mindent nyilvánosságra hoztak, semmi további titok nincsen!
     Aki új kinyilatkoztatásokról beszél vagy ír, annak ezt mondja:
– Abból semmi sem igaz. Ha új kinyilatkoztatásokat kaptam volna, ezeket senkinek se mondtam volna el, csak közvetlenül a Szentatyának!

     Arra a kérdésre: Milyen hatása volt életére a július 13-i látomásnak, mielőtt ezeket leírta és az Egyháznak átadta? Ezt válaszolta:
– Biztonságban éreztem magam a Szűzanya oltalma alatt, aki ezt az egyház és a pápa számára gondosan elrejtette.
     Egy eddig még ismeretlen körülményt fűzött a prófétai látomás híres leírásához:
– A látomás alatt a Szűzanya, aki fényt sugárzott ki, jobb kezében egy lángoló szívet, a bal kezében pedig egy rózsafüzért tartott.
– Milyen jelentése van a szívnek a Szűzanya kezében? – kérdezték tőle.
– Ez a szeretet jele – válaszolta –, amely véd és megment. Ez az édesanya, aki gyermekeit szenvedni látja, és velük együtt szenved, még azokkal is, akik őt nem szeretik. Szeretne mindenkit megmenteni és senkit se elpusztulni hagyni, akit az Úr rábízott. A szíve biztos menedék. Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete a megmenekülés eszköze az egyház és a világ nehéz időszakában.
srlucia_bertone.jpg     Ratzinger bíboros fejtegetése a titok harmadik részéről kommentárjának végén nagyon megfelelő: 'Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog.' Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ez az Isten felé nyitott szív, Isten szemléletétől megvilágosítva, erősebb, mint a pisztolyok, vagy bármilyen más fegyverek. Mária 'legyen' szava, szívének szava, megváltoztatta a világ történelmét, amikor a Megváltót bevezette ebbe a világba: hála annak az 'igen' szónak, Isten emberré lehetett közöttünk, és mint ilyen, örökre velünk marad. A gonosznak hatalma van ebben a világban, állandóan látjuk és tapasztaljuk ezt. Hatalma van, mert szabadságunk állandóan eltávolít bennünket Istentől. De mióta Istennek emberi szíve van, az emberi szabadságot a Jó, az Isten felé irányította, és a gonoszságra hajló szabadság felhagyott azzal, hogy övé legyen az utolsó szó. Ami azóta érvényben van, azt ez a mondat fejezi ki: A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot. (Jn 16,33). A fatimai üzenet felszólít bennünket, hogy ennek az ígéretnek higgyünk.
     Mons. Tarcisio Bertone még három kérdést tett fel.
– Igaz az, hogy Ön a P. Luigi Bianchival és P. José dos Santos Valinhos-sal történt beszélgetéskor a titok harmadik részének kifejtését megkérdőjelezte?
– Ez nem igaz. Én teljesen helyesnek tartom azt az értelmezést, amit a jubileumi évben közreadtak. – válaszolta Lúcia nővér.
– Mit szól Pater Gruner makacs állításához, aki aláírásokat gyűjt, hogy a pápa végre végezze el Oroszország felajánlását Mária Szeplőtelen Szívének, mert ez a felajánlás még nem történt meg?
– A Kármel közössége elutasította az aláírás-gyűjtés űrlapját. Már mondottam: a Szűzanya által kívánt felajánlás 1984-ben megtörtént és az Ég elfogadta. – válaszolta Lúcia nővér.
– Igaz az, hogy Lúcia nővér nagyon aggódik a legújabb események miatt, már nem is alszik és éjjel-nappal imádkozik?
– Ez nem igaz! Hogyan tudnék egész nap imádkozni, ha nem pihenném ki magam éjszaka? Ezek olyan dolgok, amiket a számba adnak! Olyan dolgok, amik gondot okoznak nekem! Olvassák el a könyvemet: ott találnak majd tanácsot és felszólításokat, amelyek a Szűzanya kívánságainak megfelelnek. Az imádság és a bűnbánat az Isten hatalmába vetett nagy hittel együtt meg fogja menteni a világot. – válaszolta Lúcia nővér.

22436ce0da.jpgTarcisio Bertone érsek SDB, A Hittani Kongregáció Titkárának beszélgetése Jézusról és a Szeplőtelen Szívről nevezett Lúcia nővérrel. (Fordítás a portugál eredeti szövegből)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr726394355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása