HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

              1939-ben, a családjához való hazatérését követően a római Közlekedési Vállalatnál dolgozott, kalauzként. Ebben az időben lépett kapcsolatba a „Hetednapi Adventista Mozgalommal”.      A családjában az volt az első "akciója", hogy minden szentképet…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Vizsgálati eredmények és merényletek      1980-ban, a La Paz-i Obszervatórium szakembe-rei megvizsgálták a Szent Szűz köpenyén lévő csilla-gokat és megállapították, hogy nem csupán díszítőe-lemek, hanem a mi Nap-rendszerünk…

Szólj hozzá!

HATODIK NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     A Szeplőtelen Fogantatással a sátán veresége megpecsételődött. Leromboltatott hatalma, s a többi lázadó…

Szólj hozzá!

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten      A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című…

Szólj hozzá!

     20 évesen behívták katonának, ahol életében végre először ehetett a kedvére. Katonai szolgálata befejeztével 1936. március 7-én összeházasodott egy gyermekkorából ismert szelíd és hallgatag lánnyal, Lo Gatto Jolandával († 1976), akinek külön kikötéseként ment…

Szólj hozzá!

Az ifjúsági zarándokhely     Chiara Luce szülővárosa és a sírja zarándokhellyé vált, különösen a fiatalság körében, mivel életének lenyűgöző példája egyfajta újdonságként hat sokakra azzal, hogy mosollyal az arcán volt képes radikálisan az Isten- és emberszeretetben…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Kételyek, hitetlenség és támadások Isten Szentséges Anyja 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel…

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     A Szűzanya nagyságának és az ördög elleni erejének elsődleges oka nem…

Szólj hozzá!

      A Cornacchiola család, rendkívül szegény körülmények között élt Róma külvárosában. Történetünk szereplője, Bruno 1913. május 9-én született egy istállóban. Ez úgy történhetett meg, hogy anyja "mindenórásan" is mosást vállalt a köz-szökőkútban. Ott jött rá…

Szólj hozzá!

Legyetek boldog, mert én az vagyok!     Tudta, hogy már nem lesz ott következő karácsonykor, ezért találtak egy kis lapot halála után, amire nehezen olvashatóan, de ráírta: „1990. Karácsonya. Mindent köszönök! Boldog új esztendőt!”     Túláradó figyelmesség jellemezte…

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 5     Egy hivatásos fényké-pész, Alfonso Gonzales, már 1929-ben sokszoro-san felnagyította Szűz Mária arcát és megálla-pította, hogy a szemei-ben tisztán látható egy szakállas emberi arc tükröződése. Ezt a ké-sőbbiekben Dr. Charles Wahling…

Szólj hozzá!

NEGYEDIK NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     Bár Mária megváltott teremtmény (az első a megváltottak közül és ráadásul páratlan módon), közreműködése…

Szólj hozzá!

Az  elkövetkezendő sorozat, a rádióadás 18. részeként hangzott el!     Kedves Hallgatóim! A Tre Fontane-i jelenés eseményeit, a helyszínre vonatkozó rövid történelmi áttekintéssel vezetem fel.     Tre Fontane, a mai Róma déli részén, a Via Laurentina mentén elterülő parkerdő elnevezése. Nevét Szent…

Szólj hozzá!

Tárt karokkal fog várni     További kezelések következtek, zajos infúziók. „Minden csepp azokra a kalapácsütésekre hasonlított, amelyekkel Jézust keresztre szögezték. És minden koppanása ezt mondta: Érted!”     Szokásától eltérően egyszer arra kérte szüleit, ne…

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 4        A művészet valamennyi szakértőjét és ismerőjét épp az ejti igazán ámulatba, hogy a vásznon lévő képen a színek lágysága tökéletesen megőrződött, a maguk teljes gazdagságában és üdeségében. Számos szkeptikus és racionalista, miután szembesült a kép vizsgálatakor…

Szólj hozzá!

Értesítem a kedves Olvasót, hogy mindenkit szeretettel várnak A VILÁG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJÉNEK szoboravatójára  Helyszín: NAGYTÚR / Felvidék / az 'Ipolyság' nevű város közelében  Budapesttől kb. 130 km-re, a helyi rk.templom kertjében.    Időpont: 2016 december 4-e 14.00 óra Kérek mindenkit,…

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig, mindig a megváltó…

Szólj hozzá!

November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe. A hagyomány szerint X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált. Az egyházi év vége, az adventi böjti időszakot megelőző vigalmak befejező napja.

Szólj hozzá!

     A hetedik jelenés alkalmával így szólt a Szent Szűz:‒ Kedves gyermekem, imádkozzál sokat, nagyon sokat! (Fatimai szavak!)     És Marietta hosszan és példás buzgósággal végezte a rózsafüzért. Édesatyja ezen az éjszakán, még 22 óra 30 perckor is az ágy mellett…

Szólj hozzá!

A szenvedés és a mennyei légkör     A történet feldolgozásában némi elírás történt: Chiara Badano a "Luce" nevet a Fokoláre mozgalom alapítójától kapta, nem sokkal halála előtt, 1990-ben. A mozgalomban gyakran kaptak új nevet  a tagok Chiarától és Életigét is. Chiara Luce Badano életigéje a…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A tilma és a csodás kép 3.      A képírásban kulturálódott indiánok, meglátva a Szent Szűz csodás képét nyomban felismerték, hogy a „Mindenség Anyját és Királynőjét” látják, aki messze nagyobb a Tollaskígyónál és a misszionáriusok…

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus…

Szólj hozzá!

     Banneux-ban egyetlen 12 éves kislány részesült a kiváltságban nyolc alkalommal. De hallgassák meg a Banneux-i történetet is!     1933. január 15-e vasárnap, igen hideg volt. Banneux környékén az emberek behúzódtak otthonaikba. A hét gyermekes Beco család Marietta nevű 12 éves kislánya,…

Szólj hozzá!

A szépséges Hölgy     Megmaradt egy hangfelvétel, melyen Chiara tiszta hangját hallani, ahol barátainak meséli el különleges tapasztalatát egy súlyos, fájdalmas kórházi kezelésről. Csigolyái közé adtak be injekciót, hogy csökkentsék a már elviselhetetlen görcsöket…

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 2      Elképesztő a különös kép színeinek tartós élénksége és az is, hogy semmilyen szennyeződés nincs rajta, bár több mint száz éven át védőüveg nélkül függött, különböző romboló hatásoknak kitéve: pl. tömjénfüstnek, illatos…

Szólj hozzá!

ELSŐ NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉSA Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget, a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul…

Szólj hozzá!

     Szent Katalin a 14 segítő szent egyike és Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő biztató hangját is hallotta.Alexandriai Szent Katalint a középkorban széles körben és bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért, ennél fogva mivel a hit igazságát oly…

Szólj hozzá!

     A jelenések 1932 novemberétől 1933 nyár végéig tartottak. A látnokok azon kérdésére, hogy miért jött, a Szűzanya máig is sokatmondó választ adott:‒ Belgium dicsőségéért jöttem és hogy ezt az országot megvédelmezzem a felforgatóktól! ‒ Ezúttal azonban a…

Szólj hozzá!

Ha Te ezt akarod, én is akarom!     Édesanyja meséli: „Dr. Bach a kemoterápia előtt azt mondta neki: 'Figyelj, adok egy tanácsot, hogy ne kelljen szenvedned majd attól, hogy mindig egy csomó haj marad majd a kezedben. Ez tényleg szenvedés. Ha rám hallgatsz, már most levágatod…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A tilma és a csodás kép 1.      A tilma ma is megvan. „Az agave-rostokból szőtt anyag élettartama legfeljebb 10-20 év, és a legszegényebb népréteg viselete volt. Ez az egyszerű indián öltözet az, amelyen a…

Szólj hozzá!

December 8-át megelőzően, készüljünk egy Kilenceddel, tiszteletünket téve drága Szűzanyánk iránt, egyben kérve Őt, drága Magyar Népünk és a magunk ügyében. A kilenced imádkozásának menete: 1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a…

Szólj hozzá!

    Értesítem a kedves Olvasót, hogy mindenkit szeretettel várnak A VILÁG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJÉNEK szoboravatójára  Helyszín: NAGYTÚR / Felvidék / az 'Ipolyság' nevű város közelében  Budapesttől kb. 130 km-re, a helyi rk.templom kertjében.    Időpont: 2016 december…

Szólj hozzá!