HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

A hajthatatlan igazság és kimeríthetetlen irgalom     „A vallás drámája, az igazság és a tévedés harca mindig egy és ugyanaz. Az egyház elvei és eljárásmódjai ma éppen olyanok, mint annak idején voltak; az eretnekek elvei és eljárásmódjai ugyanazok voltak, mint ma a…

Szólj hozzá!

2.3 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk      Szent Bonaventura Máriát a hozzá folyamodók üdvének hívja; az Anyaszentegyház jóváhagyja, ha így imádkozunk: »Mária betegek gyógyítója«; s mi helytelen dolognak tartanók, ha Máriát arra…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Őszintén keresni az igazságot     Bár megtérésében óriási a szerepe értelmének, volt olyan intelligens, hogy belássa: az ember Istennel való kapcsolata mélyebb és egzisztenciálisabb, mint amire az értelem képes. Így ír erről Apológiájában: „Szent Ambrus mondásának…

Szólj hozzá!

2.2 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk      Ugyanezt mondja Richárd szerint Jézus az Ő anyjáról is: »Senki sem jöhet hozzám, hacsak Anyám az ő szószólásával nem vonzza őt (Sup. Cant. c. 1. v. 3.), Jézus Mária gyü-mölcse volt, mint ezt…

Szólj hozzá!

 KILENCEDIK NAP     „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmam mélyébe. Ezek sebzik meg legfájdalmasabban a Szívemet. Az Olajfák hegyén az ilyen elhidegült lelkektől idegenkedett leginkább a lelkem. A hideg lelkek miatt mondtam: ’Atyám ha lehet, vedd el tőlem a kelyhet, ha ez…

Szólj hozzá!

Bár merre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

A papi hatalom erejében    1846 őszén Newman Rómába ment, ahol teológiai tanulmányai után 1847. május 31-én Fransoni bíboros pappá szentelte, majd belépett a Néri Szent Fülöp alapította oratoriánusokhoz. 1847-ben IX. Piusz pápától engedélyt kapott, hogy 1848-ban…

Szólj hozzá!

2.1 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk      Szent Bernát azt tanítja, hogy igazságos dolog, hogy egy férfi és egy nő volt oka bukásunknak, egy másik férfi és egy másik nő vigye véghez a megváltás művét (Serm. in Sig. magn), miként ezt…

Szólj hozzá!

 NYOLCADIK NAP     „Ma a tisztítótűz fogságában szenvedő lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmasságom mélyébe. Vérem árja hűsítse izzó testüket. Nagyon szeretem ezeket a lelkeket, kik igazságomnak nyújtanak elégtételt. Módomban áll segíteni nekik. Használd…

Szólj hozzá!

Az apostoli folytonosság     Megtérése után Newman sok esetben szorult védekezésre, barátai kérdésekkel, vádakkal zaklatták. Ezekre a támadásokra a megtérő megpróbált részletesen válaszol-ni elsősorban azért, hogy meggyőzze a vád-lókat a vádak alaptalanságáról,…

Szólj hozzá!

1.9 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk     Útközben egy Isten Anyjának szentelt kis kápolnához ért és a nekikeseredett ifjú belépett. Letérdelt a Boldogságos Szűz képe előtt és sírva esdekelte, hogy eszközölje ki számára bűneinek bocsánatát. Mária tüstént kérni kezdte…

Szólj hozzá!

A magyarországi MÁRIA RÁDIÓBAN aktuális "Mária-korszak jelenései" sorozatom  31.-i adása elmarad, de a következő csütörtökön 7-én 13.25-kor el fog hangzani!

Szólj hozzá!

HETEDIK NAP   „Ma azokat a lelkeket vezesd hozzám, akik különösen tisztelik és hirdetik irgalmamat. Merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek érezték át leginkább szenvedéseimet, s hatoltak legmélyebben lelkiségembe. Ők irgalmas szívem élő tükörképei. Ezek a lelkek jövő életükben különös…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármit is csodálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Krisztus látható Egyháza     Az Anglikán Egyházzal szemben ébredt kételye után Newman hat éven keresztül állhatatosan imádkozott és böjtölt a világosságért.      1843-ban, mivel már nem érezte magát az anglikán egyház elég jó fiának, lemond plébániájáról,…

Szólj hozzá!

1.8 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk     Vízkereszt ünnepére tartott prédikációjában Szent Bonaventura a következőket mondja e szavakra: »Meglátták a gyermeket anyjával Máriával« (Mt 2,11), »Jézust csak Máriánál, vagy Mária…

Szólj hozzá!

Az 31.-i adás elmarad, de a következő csütörtökön 13.25-kor el fog hangzani!   Tisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től…

Szólj hozzá!

HATODIK NAP    „Ma a csendes, alázatos lelkeket és a kisgyermekeket hozd hozzám s merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek hasonlítanak leginkább Szívemhez. Keserves kínhalálomban ők erősítettek meg. Úgy láttam őket, mint földi angyalokat akik oltáraimat fogják…

Szólj hozzá!

A tanítás igaz volta     Henry Newman az Egyház és a pápa tévedhetetlenségéről szóló tanítást így magyarázta: „Az evangélium valóban mennyei üzenet, melyet a Katolikus Egyház közössége őriz és tart fenn. Ezt a kinyilatkoztatott üzenetet Isten az Egy-háznak adta át, s…

Szólj hozzá!

1.7 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk     Tiszteletreméltó Celles-i apát is figyelmezteti az embereket, hogy meneküljenek a kegyelmek e kincs-tartójához Máriához, mert csak Őáltala remélhetik a kívánt kegyel-mek elnyerését. (De Cont. V.…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármit is csodálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK NAP   „Ma vezesd az eretnekeket és szakadárokat hozzám, s merítsd őket irgalmasságom tengerébe! Keserves szenvedést okozva megszaggatták testemet és szívemet - az én Egyházamat. Ha visszatérnek az egységébe, begyógyulnak sebeim, és így enyhítik kínjaimat!”       Ó, legirgalmasabb Jézus, ki…

Szólj hozzá!

Ne féljetek, Én legyőztem a halált! Egy kis idő és újra eljövök, de Szeretetem Szentségében – a Kenyér és Bor színe alatt –, veletek maradok az idők végezetéig! Aki keres, az megtalál az Evangéliumokban, ne hallgassatok tehát senki másra, csak Egyházam tanítására! Mert…

Szólj hozzá!

Gondolatban, szóban és írásban     Nagyon súlyos, egybefüggő igazságok az előzőkben taglaltak, mert Isten minden műve összetartozik és átjárja egymást, ezért nem elég csak egyik vagy másik misz-tériumra figyelni, hanem egységben kell szemlélni őket, ahogy mi most Newman…

Szólj hozzá!

1.6 §. Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk      Az Anyaszentegyház Máriát az egek boldog ajtajának nevezi, mire nézve Szent Bonaventura megjegyzi, hogy Máriát azért nevezik a Mennyország Ajtajának, mivel senki se juthat be az égbe,akit Mária nem…

Szólj hozzá!

NEGYEDIK NAP „Ma hozd elém a pogányokat és mindazokat, akik még nem ismernek engem. Keserves kínszenvedésem alatt rájuk is gondoltam. Jövendő buzgalmuk megvigasztalta a szívemet. Merítsd őket irgalmam tengerébe!”    Legkegyesebb Jézus, Világ Világossága! Fogadd be…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása