A szenvedés és a mennyei légkör
A történet feldolgozásában némi elírás történt: Chiara Badano a "Luce" nevet a Fokoláre mozgalom alapítójától kapta, nem sokkal halála előtt, 1990-ben. A mozgalomban gyakran kaptak új nevet a tagok Chiarától és Életigét is. Chiara Luce Badano életigéje a következő volt: "Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz." /Jn 15,5/ A hibáért, elnézést kér a szerkesztő!
Állapota napról-napra romlott. A gyakori infúziók miatt tönkrementek a vénái, végül a hüvelykujjában találtak még egy jó erecskét, de nem szabadott elmozdítania három napig. A tűnek pillangó formája volt. Egyik este Chiara Luce ezt mondta: „Egy kis próbatétel ez számomra, bár nagyon fáj és ösztönösen szeretném megmozdítani az ujjamat. Ekkor, hogy legyőzzem a kísértést, azt mondtam magamnak, hogy ez a pillangó a Jézus fején a töviskorona egyik tövise."
„Emlékszem – meséli Ruggero –, egyik nap jött hozzánk az egyik rokon orvos, hogy beadja neki a morfiumot. Meg is történt. Következő alkalommal Chiara azt mondta neki: 'Mauro, ezentúl nem szeretném, hogy beadd a morfiumot! ‒ Ő nagyon elcsodálkozva kérdezte: 'De, hát miért nem?' ‒ 'Mert én csak a fájdalmat tudom felajánlani Jézusnak, az akarat nélküli állapotomat meg nem! Mivel nem engedte, attól kezdve egyáltalán nem is kapta. Kis dózisú nyugtatókat igen, de azok csupán 5-10 percig hatottak. Volt szegénynek mit felajánlania Jézusnak!”
„Ha nem vagyok magamnál, mi értelme van az életemnek?” ‒ mondta.
Élete hátralévő hónapjait Sasselóban, a szülői otthonban töltötte. Szülei és nagynénje ápolták.
Kis szobájában volt egy keresztre feszített „elhagyatott Jézus”, alatta felirattal: „Jézusom, bízom Benned!” Egy kép, mely Saint Exupéry kis hercegét ábrázolta, alatta az ismert felirattal: „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Egy Szent Klára és egy Fatimai Szűzanya szobor, egy vöröslő naplemente kép és egy írás, Chiara Lubichtól: „Szeretni, mindig szeretni, mindenkit szeretni, hogy minden nap végén ezt mondhassuk: mindig szerettem.” És persze sok értékes könyv.
A telefon mellette, melyen át másokat hallgatott, biztatott és szeretett.
Egyik nap édesanyja kiáltást hallott. Odasietett. Leizzadva, szorongva találta. „Anya! Itt volt az ördög!” ‒ mondta. Édesanyja azonban megnyugtatta: „Ne lepődj meg, mert az ördög a legszebb lelkeket akarja elvinni, de ne félj, mert Jézus veled van!” És Chiara Luce nyomban megnyugodott.
1989. július 19-én megállíthatatlan vérzés lépett fel. Kórházba szállították. Elkezdték a vérátömlesztést. Az orvos látva a helyzet súlyosságát, elmondta a szülőknek, hogy 10 perc alatt döntsenek afelől, hogy kapja-e a transzfúziót, mert ha most abbahagynák, Chiara fájdalommentesen elindulhatna…
A szülők imádkoztak, hogy az orvos jól döntsön, aki folytatta a vérátömlesztést. Chiara így mesélte el átélését: „Tegnap ott voltam a kapuban, de a kapu még nem nyílt ki…Ne sírjatok miattam. Jézushoz megyek, hogy másik életet kezdjek. A temetésen nem szeretném, ha sírnának az emberek. Én azt szeretném, hogy hangosan énekeljenek.”
Az orvosok kíváncsiságát is felkeltette, érdeklődéssel nézték a lányt és a szüleit: „Figyeltük őket – vallja be a Regina Margherita kórház egyik orvosa – mert nem tudtuk megérteni, hogy hogy nem veszítik el a reményt. Hárman voltak, de én egynek láttam őket.” (folyt.) (Források az első részben!)