Amikor William Thomas Walsh professzor egy interjújában azt a kérdést tette fel Lúcia nővérnek, hogy az angyal és a Szűzanya szavait szó szerint idézi-e, vagy csak értelem szerint adja vissza őket, a nővér a következőket válaszolta:
„Az angyal szavai erősek és ellenállhatatlanok voltak, természetfeletti valóságuk volt, s ezért nem is lehetett azokat elfelejteni. Úgy tűnt, pontosan és kitörölhetetlenül az emlékezetembe vésődtek. A Szűzanya szavaival kapcsolatban más a helyzet.
Nem voltam biztos benne, hogy minden egyes szó pontosan megfelel-e a Szűzanya szavainak. Inkább az értelmük jutott el hozzám és azután próbáltam meg azt, amit megértettem, szavakba foglalni. Nem könnyű ezt megmagyarázni.” (Prof. William Thomas Walsh: Our Lady of Fatima, 4th printing, (1947) angol nyelvű kiadás, 244. o.)
Június 13-án, a második jelenés előtt a látnokok ismét fénysugarat láttak, amit bár villámnak neveztek, valójában a hirtelen közeledő ragyogás visszaverődése lehetett. A helyszínre gyűlt mintegy ötven körülállóból sokan látták, hogy a beszélgetés kezdetét követő percekben a Nap kissé elsötétült. Mások arról számoltak be, röviddel azelőtt, hogy Lúcia elkezdett beszélni, a tölgybokor csúcsán lévő fiatal ágak mintha meghajlottak volna. Néhányan "méhzümmögést" hallottak azalatt, amíg a Szűzanya a látnokokkal beszélt.
A jelenés alkalmával Lúcia szólalt meg elsőnek. ,,Mit kíván?” (Jellemző, hogy május és augusztus kivételével minden találkozáskor a legidősebb látnok szólal meg először, nem a Szűzanya.)
– Jöjjetek ide a jövő hónap 13-án is. Imádkozzátok mindennap a rózsafüzért (a Szent Szűz ezt a kérését minden fatimai jelenése alkalmával megismételte!) és tanuljatok meg olvasni. Aztán majd megmondom, hogy mit akarok.
Lúcia közbenjárt egy beteg gyógyulásáért. A válasz:
– Ha megtér, az év folyamán meg is gyógyul.
Lúciát élénken foglalkoztatta az üdvösség és rá akarta venni a Szent Szüzet, hogy vigye mindhármukat az égbe.
A Jelenés Asszonya így válaszol: ,,Igen, hamarosan jönni fogok Jácintáért és Ferencért, de neked továbbra is itt kell maradnod. Jézus téged akar felhasználni, hogy engemet jobban megismerjenek és szeressenek. Megakarja alapítani a világban Szeplőtelen Szívem tiszteletét.” Lúcia érthetően nem lelkesedett és szomorúan kérdezte: ,,Akkor egyedül maradok?”
,,Nem, leányom! Ne csüggedj el és ne szenvedj emiatt nagyon! Az én Szeplőtelen Szívem lesz a menedéked és Istenhez vezető utad.” 
Abban a pillanatban, amikor ezeket a szavakat mondta, kitárta kezeit, és másodszor árasztott el bennünket ennek a mérhetetlen fénynek visszfényével. Ebben a fényben Isten-be merülve láttuk magunkat. Jácinta és Ferenc a fénynek azon a részén állt, amely az ég felé emelkedett, én pedig azon a részén, amely a földre áradt. A Szűzanya jobb tenyere előtt egy tövisekkel körülvett szív volt, s úgy látszott, mintha ezek a tövisek átszúrnák. Megértettük, hogy ez Mária Szeplőtelen Szíve, amelyet az emberek bűnei sebeztek meg és amely engesztelést kíván.
Amikor a Szűzanya keleti irányba eltűnt, néhányan, akik egészen közel álltak, észrevették, hogy a tölgybokor csúcsán lévő hajtások ugyanabba az irányba kissé meghajoltak. Csak órákkal később nyerték vissza eredeti helyzetüket.
A két testvér, Jácinta és Ferenc ezt követően a közeli égbeköltözésükre készültek. (Ferenc 1919. április 4-én, Jácinta 1920. február 20-án halt meg.) A gyermekek minden erejükkel a Szűzanya kérésének teljesítésére, a bűnösök megtérítésére törekedtek, példaként a világnak.
