Az angyal harmadik jelenése
Ez a jelenés 1916 nyárvégén vagy ősz elején történt ismét a Cabeço-szikláknál, mint a legelső alkalommal. Lúcia a következőképpen írja le az eseményeket:
Mihelyt odaértünk, először térden állva a rózsafüzért kezdtük imádkozni, majd arcunkat a földhöz érintve, az angyal imáját ismételgetni: Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek tebenned és szeretlek. Bocsánatot kérek mindazokért, akik nem hisznek Benned és nem imádnak, nem bíznak Benned és nem szeretnek stb. Nem tudom, hányszor ismételtük ezt az imát, amikor fölöttünk egy ismeretlen fényt láttunk felvillanni. Fölkeltünk, hogy lássuk mi történt. És megpillantottuk az Angyalt. A bal kezében egy kelyhet tartott és fölötte egy ostya lebegett, amelyből néhány vércsepp hullott a kehelybe. 
Az Angyal a kelyhet és az ostyát a levegőben hagyta lebegni, majd leborult és háromszor ismételtette velünk:
– Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek. Felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét. Aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják.
Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
Azután fölemelkedett, kezébe vette a kelyhet és az ostyát. Ez utóbbit nekem nyújtotta, a kehelyben lévő vért pedig Jácinta és Ferenc között osztotta meg. Közben így szólt:
– Vegyétek Jézus Krisztus Testét és igyátok Vérét, akit a hálátlan emberek szörnyen megbántanak. Engeszteljetek bűneikért, és vigasztaljátok a Jóistent!
Újból a földre térdelt, és velünk együtt háromszor megismételte ugyanazt az imát: "Legszentebb Szentháromság..." ‒ majd eltűnt.
A természetfölötti erő teljesen hatalmába kerítette a három gyermeket. Mindenben utánozták az angyalt, vagyis letérdelve ismételték imáját. Isten jelenlétét annyira érezték, hogy sokáig még saját testhelyzetüket sem vették észre. Abban a testtartásban imádkoztak tovább, amelyben az angyal hagyta őket.
Ezekben a napokban külső tevékenységüket a természetfölötti erő kisugárzásában végezték.
A béke és boldogság érzése oly nagy volt bensőjükben, hogy lelküket teljesen Isten felé irányította – és ez a jelenlét – a testi gyengeség helyett bizonyos mozgékonyságot, valami ujjongó örömet és fáradatlan lelkesedést idézett elő.
Csak vezekeltek és engeszteltek. A látnokok senkit sem avattak be a velük történtekbe, és ezt októbertől májusig sikerült is megtartaniuk. A Szent Szűz első jelenése után azonban, Jácinta erős belső indításra mégis elmondta édesanyjának.
