HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Két kérdés az Antikrisztiussal kapcsolatban: Személy vagy intézmény?

       Olykor felmerül az a vélemény, hogy az Antikrisztus nem egy személy, hanem ez a kifejezés valamely hatalmat vagy intézményt jelöl. Eszerint az Antikrisztus „a gonosz szimbóluma vagy egy antikeresztény kollektíva, esetleg egy személy vezérlete alatt.” Egy újabb kori „privát-kinyilatkoztatás” szerint a „mennyország” is osztja ezt a véleményt. 1971. május 7-én az Üdvözítő állítólag ezeket mondta Albert Drexel professzornak: „Még egyszer megismétlem neked: az Antikrisztus ideje elérkezett. Az Antikrisztus nem a Sátán, – nem is valamely személy. Az Antikrisztus a világ „egyháza, az Istentől és az én evangéliumomtól elszakadt társadalom. Az Istentől elszakadt világ az Antikrisztus.” Ez a magyarázat ellentmond azoknak az újszövetségi helyeknek, melyeket fentebb már idéztünk, és a szinte teljesen egységes egyházi hagyománynak: az Antikrisztus egy individuum, egy ember lesz.

loeil-qui-voit-tout.jpg      Természetesen fel lehet hozni ellenvetésként, hogy ennek a kérdésnek – személy vagy intézmény – nincs döntő jelentősége. Ha a dolgokat a gyakorlati oldalról nézzük, akkor úgy tűnik, mindegy, hogy az Antikrisztus egy személy vagy egy hatalmi alakulat lesz. Képzeljük csak magunkat az Antikrisztus idejébe: hogy ekkora hatalmi alakulatot, mint (például) az UNESCO vagy ennek élén egy vezető egyéniség tekinthető-e az Antikrisztusnak vagy sem, az érintettek számára másodrangú kérdés, úgyszólván fölösleges tudományos vita lesz.

       Ez a tényállás világossá válik, ha az Antikrisztus úgynevezett előfutáraira gondolunk, kikről később még részletesebben is szó lesz. Az a megszámlálhatatlanul sok ember, akik a kommunista diktatúra alatt a Krisztusban való hitük miatt üldözést és bántalmazást és milliószoros mártíromságot szenvedtek – mind joggal lehettek azon a véleményen, hogy elkövetkezett az Antikrisztus birodalma. Legalábbis olyan helyzetben voltak, melyet az Antikrisztus idejére az Egyház számára jósoltak. Volt akkor jelentősége, hogy Lenin vagy a kommunista párt tekinthető-e az Antikrisztusnak? És pár évvel később, hogy Sztálin vagy a szovjet hatalmi apparátus volt-e annak tekinthető? Egy üldözött, a Gulágra hurcolt, megkínzott vagy kivégzett keresztény számára ez nyilvánvalóan ugyanazt jelentette!

       Milyen jelentőséggel bír egy hívő keresztény számára az Antikrisztusról szóló tan? Milyen fontossággal bír ez különösen a mi számunkra az új évezred küszöbén? Ez a mi kérdésfeltevésünk, és erről az oldalról szemlélve eltekinthetünk attól a problémától, hogy az Antikrisztus egy intézmény vagy egy személy lesz-e. Az egyén számára fontosabb az Antikrisztus jegyeit ismerni, és óvakodni rontó befolyásától, mely már sokkal az Antikrisztus tényleges megjelenése előtt hatékonyan működik a világban („a gonoszság titka ugyanis már munkálkodik” 2 Tesz 2,7).

       Noha, mint éppen most állapítottuk meg, ez a kérdés másodlagos, mi mégis abból indulunk ki, hogy az Antikrisztus egy individuális személy lesz. Ugyanis tény, hogy az egyházi hagyomány, mint mondtuk, az Antikrisztust régtől fogva, mint személyt értelmezi. „Az egyházatyák, a legtöbb katolikus és sok nem-katolikus exegéta konstans vélekedése szerint az Antikrisztus egy individuum, aki Krisztus iránti különlegesen nagy gyűlöletével tűnik ki.”

 

Mikor jön el az Antikrisztus? Az Antikrisztus előfutárai

       Mikor jön el az Antikrisztus? Eléggé értelmetlen kérdés, miként ezt már Szent Ágoston megjegyezte: „Szokás megkérdezni: mikor történik mindez? Fölöttébb haszontalan kérdés. Mert ha ezt tudnunk hasznunkra válna, akkor ki mondhatta volna ezt meg leginkább a kérdező tanítványoknak, ha nem az Isteni Tanító maga?” Ma sincs hiány önjelölt „prófétákból”, akik az Antikrisztus eljövetelét a közeljövőre jelentik ki. Természetesen ezt sem zárhatjuk ki. Egyáltalán lehetséges-e pontos időbeli prognózist felállítani az Antikrisztus fellépésének idejére? Miként ezt az elkövetkezendőkben látni fogjuk, ennek időpontját nem tudjuk megjósolni. És ez nem is baj. Ugyanis nem csupán lehetetlen, hanem valójában fölösleges is tudni, hogy mikor jön el az Antikrisztus.

obey-giant-hostile-takeover.jpg

 

       Nem az a kérdés, hogy mikor lép fel az Antikrisztus, hanem az, hogyan fogok ÉN viselkedni, ha ez bekövetkezik! Ez ellen azt vetik közbe, hogy ez eléggé hipotetikus kérdés, és közelről sem olyan „izgalmas” és dramatikus, mint az a kilátás, hogy nemsokára találkozhatunk az Antikrisztussal. Némely ember számára az Antikrisztus iránti érdeklődés mindenekelőtt abból áll, hogy nemsokára jöjjön el.

Az a kérdés pedig, hogyan is állok én az Antikrisztushoz éppen nem hipotetikus, hanem nagyonis konkrét és aktuális, még pedig azért, mert az Antikrisztusnak előfutárai vannak. Newman bíboros ezeket az Antikrisztus árnyékainak nevezi, akikkel kapcsolatban joggal beszélünk az Antikrisztus előfutárairól. Hiszen már Szent János különbséget tesz, miként már láttuk, a jövőben fellépő Antikrisztus és azok között az antikrisztusok között, akik már az apostol életében a világban voltak. Ezek közé számította Jézus Krisztus istenfiúságának tagadóit.

A maga módján Szent Pál apostol is rámutat az Antikrisztus előfutáraira. Ahol az Antikrisztus eljövendő figuráját „a bűn emberének” nevezi, még ezt is hozzáfűzi: „A gonoszság titka ugyanis már munkálkodik.” (2 Tesz 2,7) - mint már említettük!

       Aquinói Szent Tamás a második Tesszaloniki-levélről szóló kommentárjában ezt mondja: „Miként minden jó és a Krisztus előtt élt szentek erényei Krisztus előképei voltak, úgy voltak az Egyház üldözésében a zsarnokok mindannyian az Antikrisztus előképei, és bennük az Antikrisztus volt elrejtve. És így mindaz a gonoszság, mely bennük rejtőzött, abban az időben napvilágra fog kerülni.”

       Minden keresztényüldöző, mint például Néró, Hitler, Sztálin stb., az Antikrisztus előfutára volt. Sőt néhányan már magának az Antikrisztusnak vélték őket, mert az összetévesztésig hasonlítottak hozzá; azokat a jellemző vonásokat hordozták, melyeket a Szentírás az Antikrisztusról jósol meg. Lássuk ezek után, hogy melyek ezek a jellemvonások? (Folytatom!) Forrás Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/06/az_antikrisztus_310

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr923240129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása