A test és a lélek egysége
Az ember egy testi-lelki egységet alkot.
A Katolikus Egyház Katekizmusában ezt olvassuk: ,,A lélek és a test egysége olyan mély, hogy a lelket a test »formájának« kell tekinteni; azaz az anyagból alkotott test a szellemi lélek miatt emberi és élő test; a szellem és az anyag az emberben nem két egyesült természet, hanem egységük egyetlen természetet alkot" (365).
II. János Pál pápa arra emlékeztet, amit az Egyház tanít az emberi természet egységéről: "az értelmes lélek – per se et essentialiter –, »önmagában és lényegileg« formája a testnek. A szellemi és halhatatlan lélek az ember egységének elve. Általa egész − »test és lélek egysége« mint személy. Ezek a meghatározások nemcsak azt állítják, hogy a test is részese lesz a dicsőségnek, mert ígéretként kapta a föltámadást, hanem emlékeztetnek az értelem és a szabad akarat kapcsolatára az összes testi és érzéki képességgel. A személy − testét is beleértve −, teljesen magára bízatott, s a lélek és a test egységében alanya saját erkölcsi cselekedeteinek" (Veritatis splendor, 48).
A modern tudomány azt mondja, hogy az atomok szintjén minden 7-9 évben az összes anyag kicserélődik az emberi testben, beleértve az agyat is. Ennek ellenére mégsem válunk új emberré minden hét-kilenc évben. Az, hogy az ember az idő múlása ellenére is egy és ugyanaz, a szellemi lélekből következik, mely az egység alapja. Az ember a test és a lélek egysége. Nem vagyok képes önmagamról gondolkodni a testemtől elvonatkoztatva és nem tarthatom fölösleges tehernek a testet. Korunk teológiája ezt úgy magyarázza, hogy a test a lélek szimbóluma és a lélek önkifejezéseként formálódik meg. Az ember lelke szüntelenül kapcsolatban áll a fizikai testével, még a test halála után is: Krisztusban élve "várja" a test feltámadását. Ebben az összefüggésben világos, hogy a reinkarnáció teljes mértékben tagadja az emberről szóló igazságot, melyet Krisztus hozott el. A Szentírás világosan kimondja: "az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része" (Zsid 9,27); "Ne felejtsd el soha: nincsen visszatérés" (Sir 38,22).
A reinkarnáció valójában, a kasztrendszert tartja fenn a hinduizmus rasszista ideológiájában. Kétségbe vonja az ember életének egyediségét a földön, melynek során végképp eldől az ember örökkévaló sorsa − üdvösség vagy kárhozat. Aki hisz a reinkarnációban, elutasítja Krisztust és a gonosz erők hatalmába adja magát. (Ezt életbevágóan fontos figyelembe vennünk!!!) A lélek, mint szellemi valóság, túlmutat az anyagi világon és lényegét tekintve halhatatlan, mert Isten szüntelenül életben tartja. Isten minden embert meghív a szeretetre, vagyis az önzetlen önátadásra, az önmagával való közösségre a Szentlélekben, Krisztus által.
Ratzinger bíboros szerint az, hogy az embernek van lelke azt jelenti, hogy Isten akarja, ismeri és szereti őt és meghívja őt a szeretet örök párbeszédére. Ha az ember teljesen elutasítja ezt a felhívást, ha konokul megmarad a bűnben és nem akarja, hogy Isten végtelen irgalmában megvalósítsa a megbocsátás csodáját, akkor az ilyen élet a legnagyobb szerencsétlenségbe, az önzés örök poklába vezet. Ha az ember tudatosan és önként a rosszat választja, akkor teljesen tönkreteheti magában a szeretetre való képességét, megszakíthatja a szeretet kötelékét, mely Istenhez és az emberekhez fűzi őt − tehát a poklot választja −, de ugyanakkor képtelen önmagát véglegesen megsemmisíteni, mert a személyes "én", melyet Isten hívott létre, elpusztíthatatlan. Az ember megölheti a testét, de a lelkét nem áll hatalmában megsemmisíteni.
M Piotrowski SChr.
A cikk forrása: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 8. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország) 
