A fentiekben célzott mindenféle „szeretetláng-üzenet" publikálásában, a valódi felelősség sok esetben nem a látnoké, hanem a kellő felkészültséggel nem bíró lelkivezetőké, mert kevés az a gyóntató, „aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére!” (Zsid 5,14) Az un. „emberi tényező” nem csak a látnokok esetében nyilvánulhat meg zavarként, de sajnos esetenként a lelkivezetők körében is!
A kérdésre pedig, hogy Istentől kaphatunk-e egyazon kegyelmeket, erre Sziénai Szent Katalin Istennel való dialógusában találunk iránymutató választ: ,,Oly különösképpen osztogatom az erényeket, hogy nem adom mindet egynek, hanem az egyiknek ezt, a másiknak azt adom. (...) Így adtam lelkieket és mulandókat egyaránt annyira változatosan, hogy egyetlen személynek sem adtam meg valamennyit, azért nem, hogy kénytelenek legyenek egymás szeretetével élni (...); úgy akartam, hogy az egyiknek szüksége legyen a másikra, s valamennyien szolgáim legyetek a Tőlem kapott kegyelmek és ajándékok osztogatásában.” (Il Dialogo della Divina Provvidenza 7. Kiadó: Giulia Cavallini. /Róma 1995/ 23-24 p.)
Sajnos, sok magát látnoknak vélő személy megfeledkezik arról, hogy: Minden elmélkedésre (lelki életre) képes embernek vannak benső monológjai, vagy a lelkiismerete ihlette gondolatai. Ezek, bizonyos értelemben lehetnek akár a kegyelem állapotának természetes sugalmazásai, de az értelem normális fontolgatási is. A költő is megfogalmazza: Minden ember lelkében dal van, és mindenkinek saját lelke szól a dalban. (Babits) Nem kis felelősség, vagy egyenesen felelőtlenség (!) ezeket – még ha jóhiszeműen is – közzétenni, mégpedig „égi üzenetekként”! A lélek mélyén megfogalmazódott nemes szándékot vagy jóra való indíttatást nem szabad mindjárt „fentről kapottként” kezelni, bár kizárólag magánhasználatra annak tekintendő! „Nincs igazi keresztény élet Isten jelenléte és a Vele való társalgás édessége nélkül” (P. Desplangues SJ). A jóra való benső indíttatás, lehet keresztségünk szentségi kegyelmének érvényesülése rajtunk, mely az egyes ember vezetését és üdvözítését szolgálja! Ha a benső szózatot mégis kinyilatkoztatásnak tekintjük, akkor ezt az Egyház tanítása szerint kell kezelnünk! A teológia így fogalmazza meg: „A magánkinyilatkoztatás nem ró közvetlen hitkötelezettséget minden hívőre, és Isten ezt a kinyilatkoztatást nem bízza az Egyház tanítóhivatalára megőrzés és hirdetés céljából. Az ilyen misztikus magánkinyilatkoztatás - amely az egyes ember vezetését és üdvözítését szolgálja - nagyon is lehetséges; tiszteletben tartása pedig annak az egyes embernek éppenséggel hitbeli kötelezettsége lehet. (...) Hogy igazinak lehessen tekinteni, összhangban kell lennie az egyházi kinyilatkoztatással.” (K. Rahner - H. Vorgrimler: Teológiai Kisszótár. Bp. 1980.)
A képen, Szienai Szent Katalin
