HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Bevezető         Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg…

Szólj hozzá!

Eredményes kilenced      A 10-es számú Honvédkórházban történt az alábbi eset:     Komoly szívbajjal szállítottak be egy alezredest. Bár katolikusnak vallotta magát, közben azonban bevallotta, hogy több, mint 25 éve nem volt templomban s azóta nem is gyónt, mert nézete…

Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért A szegény lelkek Térjünk vissza arra a szörnyű helyre a borzalmas szakadékhoz, (torokhoz), ahol én voltam. Tudniuk kell, hogy istentelen voltam, gyakorlatilag ateista. Azt hittem, hogy nem létezik ördög, aztán meg azt is, hogy Isten…

Szólj hozzá!

Bevezető         Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg…

Szólj hozzá!

Szent Beszteréd nyitrai püspök (?-Pest,1046)  Szent Gellért, Szent Bőd (Buldus) egri- és Szent Beneta veszprémi püspök vértanútársa volt. Életükről sajnos szinte semmit sem tudunk, csak vértanúságukról, amit Szent Gellért mellet szenvedtek el. Szent Bődöt megkövezték és…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Gyógyulás és életerő       Germány Károly írta Nógrádverőcéről 1937. február 21-én:Feleségem megkért, hogy a Tisztelendő Nővéreknek leírjam a betegségem és gyógyulásom lefolyását. Szolgáljon ez is hálaadásul a mindenható Istennek és Szűz Máriának, hogy engem…

Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért Az ördög álnoksága Aki látta a Passió című filmet, emlékezhet arra, hogy a sátán, Urunk megostorozása idején egy kisbaba képében volt jelen, nézte Jézust és ránevetett. Tudják, a sátán valójában nem kisbaba, ő egy…

Szólj hozzá!

  Bevezető     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a…

Szólj hozzá!

A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg: Magyar hazánk, te jó Anya,Fiad dicsérd ma, őt dalold,Zengjen a himnusz dallamaHozzá, ki mindig…

Szólj hozzá!

A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a…

Szólj hozzá!

Oltalom a harctéren      Az 1942. év nyarán a Budapest Keleti pályaudvarról harctérre indultak honvédeink. A vezénylő fiatal tiszt fölszólította csapatát, hogy mindenki szerezzen be magának Csodásérmet, mert nem hajlandó olyan katonával elindulni, aki nem helyezte magát Szűz…

Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért A házasság szentsége 4 Ó, hány de hány probléma és fájdalom származik a hűtlenségből! Például ha a férfi örömlányokhoz megy, vagy kapcsolatot létesít egy alkalmi nővel, még óvszerrel is beszerezhet egy vírust. A…

Szólj hozzá!

(Kemény beszéd!) Tisztelt Corvin-köziek!Pesti Srácok és pesti Lányok!Tisztelt emlékezők! Nem ünnepelni jöttem a Corvin-közbe. Nincs okunk az ünneplésre. Emlékezni és emlékeztetni jöttem el e szent helyre. Emlékezni a magyarok legújabb kori aprószentjeire, akik életüket…

Szólj hozzá!

     Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként. Márton gyerekkorától ájtatos volt, és nagyon fiatalon csatlakozott a keresztény valláshoz. 18 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben is apostolkodik. A kényszerű…

Szólj hozzá!

A csoda híre villámgyorsan terjedt Rómában és az egész világon      Mindenki kérdezősködött és mindenki mesélgette a keveset, amit a dologról megtudott. A legbuzgóbb érdeklődő, Chlapouski generális volt, aki nem nyugodott amíg személyesen nem találkozhatott a csodálatosan…

Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért A házasság szentsége 3  Anyám, aki 38 évig imádkozott apámért, akit már nagyapám megrontott (aki szintén házasságtörő életmódot folytatott) azzal, hogy már 12 évesen elvitte az örömlányokhoz, hogy “férfivá”…

Szólj hozzá!

IMÁDSÁG AZ 56-os SZABADSÁGHARC HŐSEIÉRT!  +!     Örök, mindenható Isten! Hazánk szabadságáért és a függetlenségéért vívott csatákban és a harctereken elesett hős testvéreinkért könyörgünk most szent Fölségedhez. Te láttad Urunk küzdelmeiket,…

Szólj hozzá!

2016-ban ünnepli az Egyház Tours-i Szent Márton 1700 éves évfordulóját. Szent Márton, a koraközépkor egyik jelentős egyházi személyisége, aki a pannóniai Savarián (mai Szombathely) született 316/17-ben pogány római család gyermekeként. Gyerekkorát itt töltötte, fő…

Szólj hozzá!

1842. január 20-án feltűnő csoda irányította a figyelmet a Csodásérem rendkívüli kegyelmi hatására.       Alphonse Ratisbonne strassburgi vallástalan zsidó családból származott. Párizsi tanulmányai befejeztével szülővárosában lett banktisztviselő és 28 évesen…

Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért A házasság szentsége 2  Tudniuk kell, hogyha valaki házasságon kívül nemi kapcsolatot létesít, ezek a mocskos szellemek azonnal ráakaszkodnak, hatalmukba kerítik a nemi szerveket, a testet és a hormonokat. Megtelepszenek az agyban,…

Szólj hozzá!

Aggodalmak a jelenlegi világesemények miatt XII. Piusz pápa 1956. november 10-i rádiószózata      Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a "bűnt", hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására…

Szólj hozzá!

Azt mondják a hatalmasok, hogy egy embernek hat alma sok.És ez hatalmas ok,mert a polgárok hatalma sok.Kardvívó győzött tussal,nevét írták vörös tussal.Lezuhanyzott meleg tussal,karnagy várta hangos tussal.Mentő-mentében botlott meg a hős mentő, hazafelé mentében.Szövődében…

Szólj hozzá!

Érdekes, örömteli és érthetetlen...      Az olasz labdarúgó bajnokság egyik élvonalbeli együttesének, a Lazio Rómának a himnusza az 1956-os Magyar Forradalomnak és Szabadságharcnak állít-e emléket. Római mérkőzéseit a Lazio szurkolóinak több tízezres tömege valóban…

Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért A házasság szentsége 1  Szeretnék egy kicsit kitérni a Házasság Szentségére, melynek nagy kegyelméről szeretnék beszélni. Ha valaki templomban esküszik és igent mond a párjára, elkötelezi magát, hogy jóban és rosszban hű marad,…

Szólj hozzá!

      A Város (Róma) és a földkerekség (azaz a teljes lakott világ anyaegyháza), minden templomának anyja és feje  – olvassuk a Lateráni Bazilika homlokzatán.  A legrégibb, és – mint Róma katedrálisa, Róma püspökének temploma, a pápai trón (Cathedra Romana) székhelye…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért Valóban van ördög! 3 Most figyeljenek! Ne kezeljék lazán, ha kisebb bűnt követnének el, mert az ördög nem elégszik meg ennyivel és hatékonyan kényszerít a súlyosabb felé. Követelőzik, mint egy pénzbehajtó és meggyőző érvekkel…

Szólj hozzá!