HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért

Az „Élet Könyve”

gloria-polo_1.jpgAz a tény, hogy belenézhettem az „Életem Könyvébe”, csodálatos látvány volt. Nincsenek szavak, amelyekkel megfelelően le lehetne írni.

A fogantatásommal kezdődött. Amint összejöttek a szüleim sejtjei, volt egy szikra, egy kis csodálatos fény, mely szinte robbant, és egy lélek képződött belőle, az én egyedülálló lelkem. Az Úristen kezével védte és Istenben egy szeretetreméltó atyát láttam. A nap 24 órájában velem volt, a kézében hordozott és védett engem. A mennyei Atya gondoskodott rólam és mindig mögöttem volt. Nem tévesztett szem elől, és soha nem hagyott egyedül.

Életemben minden, ami nekem első pillanatban büntetésnek vagy szerencsétlenségnek tűnt, nem volt más, mint az Ő szeretetének és gondoskodásának a kifejezése.

Nem a külsőmre pillantott, nem a formás testemet nézte. Nem! Ő a legbensőmet nézte, a lelkemet, és szabad akaratom tiszteletben tartva figyelte, ahogyan én lassan, de biztosan letérek az Ő útjáról. Irgalmasa atyai tekintettel nézte, ahogyan a kegyelmei segítségeit visszautasítottam.

Amint az „Életem könyvében” az addigi életem sok-sok szituációját végigkövettem, láthattam az egymásból fakadó összefüggéseket és a következményeket. Láthattam a szabad akaratom által véghezvitt tettek és döntések következményeit.

A jobb megértés kedvéért elmondok egy példát, ami azt bizonyítja, milyen csodálatos az „Élet könyve”. Életemben sajnos hamiskodó és képmutató voltam. Sokszor mondtam hízelgő hangon ismerőseimnek, barátnőimnek, hogy „Milyen csodálatosan nézel ma ki. Pompás a ruhád és nagyon jól áll! Milyen csinos vagy benne!” A fájó azonban az, hogy az „Élet Könyvében” az is benne van, hogy közben mit gondoltunk, és mi zajlott bennünk. És látható volt a valódi véleményem: „Fúj! Milyen borzalmasan néz ki ez a szerencsétlen, s még azt hiszi, hogy szépségkirálynő!”

Látják, a "nagykönyvben" benne voltak a gondolataim és benső véleményeim is. Ebben mindent filmszerűen látni és hallani lehet, beleértve lelkem és belsőm állapotát is. Egyszerűen lenyűgöző!

Így láthattam életem belső valóságát, miközben mindenféle hazugságom tisztán ott volt, szinte bugyborékolt, mint egy fedő nélküli fazékban, szépítések nélkül. Élénkek voltak és érthetően fedték fel gaztetteimet. Hányszor becsaptam durván az anyámat amikor nem engedett el, a „rossz” barátimhoz! Ilyenkor azt hazudtam, hogy „Mami, csoportfoglalkozás van az iskolai könyvtárban!” és már futottam is.

Hányszor loptam magamnak időt ilyen hazugságokkal, hogy elhagyjam a házat és pornófilmeket nézzek, vagy bárba menjek, ahol a „barátnőimmel” söröztünk. És most, anyám és egyébként mindenki látta mindezt a nyitott „Élet Könyvében”.

További példa, amit láttam. A szüleim mindig banánt csomagoltak uzsonnára az iskolába. Abban az időben mi szegény körülmények közt éltünk, s az uzsonnám csak banánból, néha kenyérből és tejből állt. Gyakran már iskolába menet megettem a banánt és a héját egyszerűen eldobtam az utcán, mindegy volt hová, nem gondoltam vele. Eszembe se jutott, hogy mi minden történhet a csúszós banánhéj miatt, és mennyi bajt okozhatok más embereknek ezzel.

Az Úr azonban megmutatta, hogy néhány eldobott banánhéj – természetesen nem mind –, mit váltott ki. Láttam embereket, akik megcsúsztak és elestek, sőt néhány alkalommal akár halálos balesetet is okozhatott volna a nagy forgalom miatt. És ebben is én lettem volna a hibás. Mindez gondatlanság, felelőtlenség, és az emberek iránti közömbösség volt a részemről!

Egy másik esetben az a történet volt kristálytisztán látható, amikor egy pénztáros a szupermarketben tévedésből 4500 pesoval többet adott vissza. Az apám, aki minket gyerekeket mindig arra intett, hogy becsületesek legyünk, és szegénységünk ellenére a becsület a legdrágább tulajdonunk. Soha ne vegyünk el pénzt mástól, még egy centet se. Nos, amikor ez az eset történt a visszajáró pénzzel, csak az autóban vettem észre a tévedést, visszafelé menet a rendelőmben. Azt mondtam magamban: „Ez a vén tehén, 4500 pesoval többet adott vissza, és most még nekem kell majd visszamennem, hogy visszaadjam!”

Amint a szupermarketbe igyekeztem visszafelé, nagy dugóba kerültem. Az autórádióban hallottam, hogy mindenfelé leállt a forgalom. Hangosan gondolkodtam és azt mondtam magamnak: „Ez mindennek a teteje. A drága időmből még órákat kell elvesztegetnem, mert egy buta tehén nem tudott számolni. Senki nem mondta neki, hogy rosszul adjon vissza! Most hazamegyek és kész! Így nem tudom neki visszaadni a pénzt. Különben is ő a hibás!”

Ennek ellenére volt egy kis lelkiismeret-furdalásom emiatt. És mivel a papa annyira hangsúlyozta a becsületességet, és ezt betáplálta a jellemembe, következő vasárnap elmentem gyónni, és bűnbánón elmondtam a gyóntató papnak ezt a történetemet. Aztán persze oda se figyeltem arra, amit mondott.

Amikor ezt az esetet láttam az „Élet Könyvében”, tudniuk kell, hogy bár az ördög nem rótta fel nekem ezt a bűnt – hiszen meggyóntam –, de az Úr megmutatta tettem súlyos következményeit.

Ez a felebaráti szeretet teljes hiánya volt a részedről, amikor a bűnödet nem tetted jóvá. Az a 4500 peso neked aprópénz volt, mert te naponta dobtál ki ennyit az ablakon butaságokra, de ennek a minimálbéren tengődő asszonynak, ez 3 napi kosztpénze volt a családja élelmezésére.”

És tudják, a legfájóbb benyomást az tette rám, ahogy az Úr megláttatta a következményeket. Saját szememmel láthattam, amint ez az asszony a gyermekeivel kínlódott, és a család néhány napig éhezett. Még attól is félnie kellett, hogy elveszíti az állását. Mindez amiatt történt, hogy én részvétlenül félvállról vettem a dolgot és nem segítettem neki, helyrehozni kimerültségének egyik következményét.

Az Élet Könyvéből így mutat rá mindenre az Úristen, megmutatva azt amit tettünk, és hogy kinek okoztunk ezzel kárt és szenvedést.

gloria polo ortiz_3.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr524670818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása