A látnok felelőssége
Alapálláspont: Így vagy úgy, de mindannyian ki vagyunk téve kísértéseknek. Ezen belül súlyos kísérés lehet, ha valaki azt hiszi, hogy égi üzenetet kapott, míg más abban a hiszemben gyötrődhet, hogy az abszolut igazság birtokában van.
Kérdés: – „Ha valaki mégis erős késztetést érez, hogy figyelmeztesse embertársait valamire, melyről úgy érzi, hogy égi indíttatás, mit tegyen?"
Válaszom: A Szent Keresztségben mindenki megbízatást kapott az (Evangéliummal való) apostolkodásra, arra, hogy embertársait a jóra intse és Isten felé terelje. Ám, ha ez egy újabb ima, vagy tanítás, akkor először is imádkozza át alaposan saját maga (de nagyon)! Aztán köteles ezt megbeszélnie egy pappal, merthogy a hitbéli üzenetek és késztetések az Egyházra tartoznak! Persze, ha nem mondja el senkinek, akkor ez lehet a lelki magánügye is! Ám ettől függetlenül három megoldás is lehetséges:
1) Ha a gyóntató még ha úgy ítéli is meg, hogy az üzenetnek evangelizációs értéke van, kötelessége vezetettjét óvatosságra és hallgatásra kötelezni! Ha ezt a gyónó nem teszi meg, súlyos bűnt vesz magára! Ha pedig a gyóntató atya (lelki vezető) könnyelműen engedélyezi a terjesztést, bizony maga felelős ezért! Miért kell óvatosan visszatartani egy üzenetet? Azért, mert kezdetben egy üzenet viselhet hiteles jegyeket, és ezzel követőkre talál, egy idő után egyértelműen hamisat közöl, mellyel a követőt félrevezetheti! (Lásd M. Magdolna) Sajnos – bármilyen furcsa is –, de nem ritka olyan pap, aki örömmel veszi, ha valamiben ő is kitűnhet, pl. hogy van neki is egy „lelkivezetett látnoka".) Lényeges, hogy a látnok semmiképp se kapjon „vérszemet", maradjon rejtett alázatosságában, és imádkozzon, fogadja természetes kétkedéssel a revelációit. Ha a lelkivezetőj el is fogadja az üzenetek evangelizációs értékét, ez egyáltalában nem jelent „egyházi jóváhagyást", mely kizárólag az illetékes püspök kiváltsága! A lelkivezetőnek kötelessége az üzenetek tartalmát, a látnok személyére vonatkozó ismertetéssel felterjeszteni a Egyházmegyei Hatóság felé! A püspök viszont, ha elutasítja az üzenetek hitelességét, ennek megfelelően engedelmességgel tartozik a pap is és a látnok is! És ez abban nyilvánul meg, hogy nem terjeszthetik se szóban, sem írásban (az interneten meg a legkevésbé)!
2) Ha az üzenetet kapó személy gyóntatójától intést kap arra vonatkozóan, hogy az közlések tartalma nem egyezik az egyházi tanítással, sőt inti, hogy felejtse el az egészet és ne beszéljen erről senkinek, akkor biztos lehet, hogy az ördögtől való próbálkozásban volt része! Ebben nyugodjon meg, meg mert a FELSZENTELT papon keresztül ez Krisztus akarata, és ne érvelgessen, köszönje meg Istennek a szolgáján keresztül adott útmutatást, az oltalmat, és ne háborogjon! Mert mit is érne az esetlegesen szép üzenet, ha ennek gyümölcse, az Egyházzal való szembekerülés? Ne ragaszkodjon tehát továbbra is az ő „világraszóló kinyilatkoztatásaihoz"! Legyen engedelmes! Ha nincs megelégedve a pap véleményével, sőt úgy érzi, hogy az egyenesen lekezelte a személyét, akkor is nyugodjon meg a döntésében, mert az Úr engedte ezt meg neki (a papnak) és nem más! A továbbiakban a felelősség már nem a látnoké!!! Ezt a megaláztatást is vállalnia kell, Krisztus példájára!
3) Ha a látnok, nem von bele egyházi személyt a dologba, akkor is ajánlatos utána néznie pl a Katekizmusban, az efféle tartalmaknak. De semmiképp sem ajánlott frissiben közzétenni, mert túl nagy a lélek felelőssége a tekintetben, ha mégis (eséllyel) megtévesztés áldozata, melynek kapcsán másokat is rossz irányba terelhet! Mindezen felül, ha az üzenet megvalósítása nem ellenkezik a hit, az erkölcs és a józan emberi ész kritériumaival, akkor először is őneki magának kell (a látnoknak) kell maradéktalanul teljesítenie az „égi kérést". Mindenesetre a legjobb, ha a kiváltságolt személy természetes emberi kétkedéssel fogadja az indíttatásait! Az ember ugyanis igen esendő, hiszen nincs bebiztosítva a tévedhetetlenség felől! Egy-egy látnok szava, még az elismerteké sem Szentírás!!! A magánkinyilatkoztatások esetében nincs garancia a tévedhetetlenségre, úgy mint a nyilvános Kinyilatkoztatás esetében!
Ha valaki „égi" indíttatást kap az imádságra, hát imádkozzon! Ha indíttatása van, hogy elhívjon másokat is, hát hívjon el! De ne hirdesse azt, hogy ez az „égiek" kérése! Mondja azt, hogy „magán elmélkedés". Még a látszatra jóra való indíttatás is lehet az ördögtől, egy még nagyobb rossz cél érdekében, hiszen „maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát." (2Kor 11,14)! Mindazáltal, ha valóban érdemszerzőn akar valaki, vagy egy közösség imádkozni, akkor fontos, hogy az Egyház által jóváhagyott és kiváltságokkal ellátott imákat mondja (mondják), ne pedig az „ihletettnek" vélt kitalációkat, melyek bármily ájtatosak is, aligha szebbek és érdemszerzőbbek, mint pl. a szentolvasó, melyben maga a Fölséges Isten szavai vannak füzérbe szedve! EZ KINYILATKOZTATÁS! Ha templomban (hangosan) imádkozunk – valamely újabb imát –, akkor csak a plébános engedélyével mondhatjuk! Ez érvényes az Üdvözlégyekbe mondott Szeretetláng könyörgésre (betétre) is!
Legüdvösebb cselekedet az lenne egy igazi indíttatással bíró „látnoktól", ha felhívná a figyelmet arra, hogy mindenki vegye komolyan a Keresztségét, a szentségi életet, az Evangélium tanítását, a Jézus Szíve tiszteletet, a Szűzanya fatimai kéréseit vagy a Szeretetláng üzenetét stb.!
A „privát" kinyilatkoztatásáért mindenki adjon hálát az Istennek, mert ezek az ő lelki üdvét kell, hogy szolgálják! Esetlegesen próbatételt is jelenthet a számára, melyben helyesen kell döntenie, és ez lehet a valóban érdemszerző számára. Tehát nagyon vigyázni kell, hogy senki tévedésbe ne essen önmaga képességeit, „kiváltságait" illetően, mert nem szabad feledni, „ha az ördög nem tud rávenni a rosszra, akkor a jót viteti túlzásba"! Ez pedig factum! Ezért, mindenkor, mindenkinek kérnie kell a megvilágosító Szentlélek útmutatását! És ha valóban Isten szándéka szerint való valamely üzenet, akkor arról Ő gondoskodni is fog, hogy eljusson azokhoz, akiket illet! Kétség nélkül nincs bizonyosság, és megpróbáltatás nélkül nincs üdvösség! Előző I. rész - Előző II. rész - Előző III. rész - Előző IV. rész
