HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS
     Mi az ami úgymond' a hitelesség tekintetében különbséget mutat az Erzsébet asszony által közvetített üzenetek és egy un. "mai látnok" hozzáállása, üzenetei között? Nos, látványosan az, hogy bár a Szeretetláng kiválasztottja 1961 óta folytatott párbeszédet az égiekkel (naplóját 1962-től kezdte írni), a közlések csak 1965-től kezdtek kiszivárogni, azt sem maga tette! Papok sokaságát próbálta felkérni lelkivezetésre, több-kevesebb sikerrel, és a revelációiról 65-ig egy "kiválasztott nővéren" kívül, gyakorlatilag senkinek sem beszélt, még a családja sem tudott róla! Pedig volt néhány észrevehető viselkedése, így a naponkénti szentségimádás, a napi böjtök, az elvonultság keresése! Ezek bizony jelentősen megkülönböztetik egy mai "naprakész látnok" sürgető indíttatásaitól! És még valami! A tömegkommunikáció eszközeit a diktatúra uralta és ellenőrizte. Az üzenetek írásbeli terjesztésére legfeljebb a több példányos gépelés maradt, ám ennek ellenére a Szeretetláng üzenete, a Szent Szűz ígérete szerinti módon, szívről-szívre (I/39, III/140) futótűzként (I/59) terjedt el az egész világon (I/85)! (Egy mai fiatal olvasó nyilván nem tudja, de pl. egy írógépet, úgy lehetett az üzletben megvásárolni, hogy előtte "írásmintát" vettek a gépről, ráírva a vásárló nevét és címét!)
     Lényeges különbség üzenet és üzenet közt az – melyről a látnokok többsége nem tud –, hogy vannak üzenetek, melyek kizárólag csak az érintettnek szólnak, vannak amelyek egy kisebb közösségnek, aztán lehetnek üzenetek, melyek egy-egy nemzetnek és vannak amelyek az egész emberiségnek. Tehát egy-egy indíttatás, benső ima, nem feltétlen azért jelenik meg a látnok lelkében (ha ugyan), hogy azt világgá kürtölje – annál is inkább – mivel az üzenet kéréseit elhinni és teljesíteni egyedül csak neki kötelessége! Annak elkerülésére pedig, hogy egy látnok ne válhasson a megtévesztő szellem manipulált prédájává, meg kell beszélnie élményeit egy pappal, lelkivezetővel és azt kell tenni, amit a felszentelt pap ajánl! És ez nagyon fontos tényező! Az Úr így okította Erzsébet asszonyt a gyóntatója iránti engedelmességre: ...kihangsúlyozom, fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit Ő mond". (III/143)
     2012. április 13-án ünnepelhettük Nemzetközileg a Szeretetláng üzenetének 50. évfordulóját! Márpedig fél évszázad már több mint egy emberöltő, mely a bölcs Gamáliel szerint is igazoló tényező: Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket..." (Apcsel 5,38-39) (Egy mai látnok, ha kap egy üzenetet 5-kor, negyed 6-kor már fel is teszi a Netre anélkül, hogy azon legkisebb kételyek is felmerültek volna benne, melyek legalább három pontba sűríthetők:
1) Nem lehetséges-e, hogy az ördög játékszere vagyok?
2) Nem lehetséges-e, hogy önmagamtól való ez a benső indíttatás?
3) Lehetséges-e, hogy Isten valóban méltónak talált engem e a nagy kiváltságra?
(A negyedik talán már fel sem merülne benne: Nem lehetséges-e, hogy – bármily szépek is – de csak zavart keltek üzeneteim közzétételével?) 
A vallási élet szervezése ugyanis a hierarchiára tartozik, természetesen önmagunk és családunk hitéleti formálása, valóban a mi felelősségünk!!!
     Példaadó eset, amikor Erzsébet asszonytól az Úr 40 napos szigorú böjtöt kért, ám lelkivezetője ezt nem engedélyezte! E gyóntató aztán, tartós betegségre hivatkozva egy pap barátját ajánlotta lelki tanácsadásra. Tekintve, hogy Jézus továbbra is kérte a böjt megtartását, az "új lelkivezető" ezt simán engedélyezte (lásd Napló IV/7; IV/30-33). (Hogy miért kellett negyven napig kenyéren és vízen böjtölnie a Szeretetláng látnokának? Nos azért, mert két évre rá – mikor is Rómába utazott –, 40 bíborossal kellett ismertetnie a Szűzanya Ügyét, s hogy áldozatvállalásod gyümölcsözzön mindegyik lelkében" – mondta az Úr (IV/33) Azt már mondanom sem kell, hogy e súlyos böjti kérést, Erzsébet asszony nem fogadta a világ számára szóló Nagy Figyelmeztetésnek" – sőt –, amikor megtartotta, még a családja sem vette észre! (Ez a válasz egyben, az első soromban feltett kérdésre!)
     Visszatérve mondanivalómhoz, az évfordulót azért számítjuk 1962. április 13-tól, mert ekkor hangzott el a Szűzanya első közlése, mert addig maga az Úr készítette elő Erzsébetet a Szent Szűz anyai terveinek befogadására. A Lelki Naplóból: Ezen a napon az Úr Jézus óhaja szerint tizenkét órától három óráig imádtam és engeszteltem Őt. És Benne elmerülve kértem a Szent Szüzet, vésse szívembe Szent Fiának Sebeit, és indítsa  mind  nagyobb könyörületre Szent Fiának irgalmát. Könnyeim sűrűn hullani kezdtek. Sűrű könnyhullatásom közepette a fájdalmas Szűz kimondhatatlan bánatát és szomorú zokogását éreztem lelkem mélyén. Az Ő zokogása áramlott át az én lelkembe is, majd zokogó hangján így szólt hozzám:
„Kármelita kislányom! 
Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg. Én fénycsóvát adok a kezedbe. Ez Szívem Szeretetlángja lesz. Az Én Szívem Szeretetlángjához add a te szeretetedet is, és add tovább, kislányom!” „Édesanyám, miért nem teszel nagy csodákat, hogy higgyenek Neked úgy, mint Fatimában?” „Leánykám, minél nagyobb csodákat tennék, annál inkább nem hinnének Nekem. Kis kármelitám, az első szombatot is azért kértem, és mégsem veszik figyelembe. Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. (I/36-37) 
     Én pedig arra figyelmeztetlek Benneteket kedves Olvasóim, hogy ne üljetek fel minden üzenetnek, még ha igaznak tűnő is! Ne feledjétek, hogy még egyetlen hamis dolog sem kezdődött, nyilvánvaló hazugságokkal! Maradjatok meg az Evangélium biztonságában vagy az egyházilag elismert üzeneteknél, mert nem tudhatjátok, hogy az újdonságok, mikor és milyen szellem indíttatására keltenek (kelthetnek) majd zavart a lelkekben!
Olvassátok el az alábbi evangéliumi intelmeket: 1Tim 4,1; 1Tim 6,20-21; 2Tim 3,1-9; 2Tim 3,13; 2Tim 4,3-4; 1Tessz 5,1; 1Tesz 5,3; 2Tessz 2,1-4; Mt 7,15;  Mt 24,12; Mt 25,13; Mk 1,15; Mk 4,9; Mk 13,5-9; Mk 13,19-23; Mk 13,32-33; Mk 14,38; Mk 16,15; Lk 8,12; Lk 12, 2-3; Lk 18,8; Lk 21,7-12; Lk 21,8-11; Lk 21,10-12; Lk 21,25; Lk 21,34; 1Jn 4,1; Jn 10,9; Jn 14,6; Jn 16,33; Apcsel 2, 17-18; 1Kor 16, 13; Róm 1,29-30; Róm 16,18; Róm 16,20; Kol 2,7-8; Zsid 1,1-2; 1Pét 5,8; 2Pét 3,17; Jn 8,44; Jel 9,1-11; Jel 8,10-11; Jel 9,13-21; Jel 12,1; Jel 12,9b; Jel 13,1-8; Jel 14, 4-6.

Az Ószövetségből: Jer 14,14-15; Jer 23,19-22 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr1004183327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása