117. A büntetés végső eszköz Isten kezében, amit sok ember „ökörlánccal” von magára (Iz 5,18), egyben tisztító esemény! A kárhozat csupán a megátalkodott ember osztályrésze, aki Isten törvényével szemben a kísértőre hallgatott és bűnbánat nélkül, öntörvényűen rendezte be az életét. Tudjuk: A törvénynek csak akkor van értelme, ha megszegését szankcionálják. →
118. A Szentírás és a hiteles magánkinyilatkoztatások sokszor hangsúlyozzák Isten irgalmasságát, hosszantűrő megbocsátó és végtelen jóságát (Neh 9,17). Találékony szeretetében a legvégsőkig elmegy, hogy a szegény bűnöst (Fatima) megmentse a magára vont büntetéstől. Ám Isten nem iktathatja ki eszköztárából a végső büntetést, ezzel ugyanis Ő maga nyitna kaput a szeretetével való visszaélésre. Világosan látnunk kell tehát, hogy az emberi életben minden rendkívüliség, betegség, halál és politikai fordulat, az elhatalmasodó bűn és a belőle fakadó életmód következménye, melyet az egyre bővülő terephez jutott sátán művel, tönkretéve mindent, sőt a kárhozat felé tuszkolva mindenkit, akit csak tud, hiszen „hazug, gyilkos és ordító oroszlán”. Mindannyian szüntelenül harcban állunk és ehhez természetfeletti segítséget kapunk a szentségekben. „Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel (Kol 2,8)! Vizsgáljatok felül mindent (1Tessz 5,21)! Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, inkább leplezzétek le őket (Ef 5,11-12). Kerüljétek a profán, újdonsághajhászó fecsegést, az álságos ellenvetéseket, amelyet némelyek elfogadtak, és a hittől elszakadtak” (Tim 6,20-21).