Dübörög a föld Közép-Európában 1
Dr. Balogh Sándor internetes cikke nyomán
Magyarország a nemzetközi sajtó részéről évtizedekig az egyik legelhanyagoltabb, a legelhallgatottabb téma volt. Ma pedig, minden még a legeldugottabb amerikai városka napilapjai is rólunk cikkeznek. Legtöbbje támadó, nyilván a liberális globalizáló hatalom oldalán vannak, de egyre több támogatást kapunk francia polgároktól, lengyel és osztrák politikusoktól és a független nemzetközi sajtótól.
Örüljünk vagy sírjunk ennek? Mindkettőre van ok, tehát egyik szemünkkel sírjunk, másikkal örüljünk.
Sírjunk, mert az ország gazdasági helyzete majdnem a csődbe jutott a balliberális kormányzás eredményeként és örüljünk, mert eredményesen kilábaltunk, kilábalunk a tragikus állapotból! Sajnos, nem tudják sokan, hogy akik Mária Országát támadják, az a támadó, még ha a Világbank vagy a Valuta Alap is az, a saját vesztét vonja magára.
Örüljünk tehát, de ami legfontosabb: higgyünk és reméljünk!
Vagy tizenöt éve alakult ki bennem a tudat, hogy itt már ember nem segíthet, csak a Boldogasszony Anyánk! Úgy látszik, a jó Isten kész közbelépni Mária, Isten Anyja által.
Közel öt éve írtam meg A Szent Korona és a Magyar Küldetés című kéziratos könyvemben – írja a cikkíró –, hogy Magyarországnak küldetése van, Magyarország és a magyar nemzet nem csak hogy nem veszhet el, hanem a támadói tűnnek el nyomtalanul a történelem színpadjáról. A Szent Korona győzelmünk záloga.
Ha kicsit tüzetesebben megvizsgáljuk hazánk történelmét, érdekes hasonlóságot találunk a két kiválasztott nemzet sorsa közt. Ahogy Isten az Ószövetségben a sok megpróbáltatás és viszontagság ellenére, mindig megóvta választott népét, Izraelt az elpusztulástól és elpusztította ellenségeit, úgy Isten mindig megvédte nemzetünket is, nem a szenvedéstől és megpróbáltatástól, hanem a megsemmisüléstől. Nem a mi érdemünk miatt, ahogy a zsidókat sem saját érdemeik miatt védte meg az elpusztulástól, hanem mert célja volt velük és jelenleg célja van velünk.
Tóth János 'Nyerésre állunk' című könyvének “Ne bántsd a magyart, mert ráfizetsz” című fejezetében vizsgálja ezt a jelenséget, ezt a szinte csodálatos védelmet. Így foglalja össze tapasztalatát: “…valamennyi velünk összefüggésbe hozható nagyhatalmi törekvés hanyatlása-kudarca akkor következik be, mikor az a magyarságot megkísérli leigázni, vagy ezt már meg is teszi” (186 ff. oldalak). Például felsorolja a III. Henrik és a magyarok közti konfliktust, a tatárjárást, török hódoltságot, a Habsburg uralmat, Anglia és Franciaország gyarmatbirodalmának elvesztését Trianon után, a náci Németországot, a Szovjet megszállást, a kis Entente országokat, és hazánk, ha megcsonkítva is, de mindezt átélte. A Trianonban megjutalmazott országok közül csupán Románia nem bomlott még fel, de Tóth János szerint – és a történelem tanulsága alapján – jó lesz, ha ők sem provokálják a magyarokat. Még az EU-ra, a Valutaalapra és a Világbankra is lehet vonatkoztatni ezt a szabályt, és a szerző szerint jó lesz, ha ezek az intézmények is vigyáznak, mielőtt kikezdenek hazánkkal.
Emberi szemmel nézve nincs értelme ilyen feltételezésnek. (...) Azonban ha figyelembe vesszük az Izrael történelmével húzható párhuzamot és a látomásokban hangsúlyozott küldetést, akkor mindennek van értelme: a magyarokat támadhatják, az országot kizsákmányolhatják, a nép nyomoroghat, de a magyar nemzet nem tűnhet el, nem pusztulhat el a történelem színteréről, amíg küldetését be nem teljesíti, azaz a második eljövetelig. Nem mi győzzük le sokkal hatalmasabb ellenségeinket - hanem az ismeretlen erők, az Isten angyalai, ahogy az az ószövetségben is megtörtént.
Isten különös oltalmát nem Tóth János látta meg először. Mint ismeretes, II. József a “Kalapos Király,” nemcsak hogy nem koronáztatta meg magát, hanem a Koronát is elvitette Bécsbe. A hivatalos ok szerint a Pozsonyi várat, ahol a Korona volt, tataroztatni kellett. Azonban az sincs kizárva, hogy a király félt, hogy talán a lázongó magyarok mást koronázhatnak meg. Csupán közvetlenül halála előtt, 1790-ben szállították vissza a budai Várba. Hoffer Ede, korabeli megfigyelő imígy írta le naplójában a Korona és kíséretének Bécsből való kivonulását: “Ezen alkalmatossággal véghetetlen nép csődült össze Bécsben, kívánván a korona eltávozását szemlélni, annyival inkább, hogy a nagy drágaságnak magok a németek azt az okát adták, hogy az Isten a magyar korona náluk lételéért veri őket” (Hazánk és a külföld, 1867 április, közölte először).
Ezt a szellemet fejezi ki Horthy Miklós portugáliai sírkövén a Szent Páli idézet is:
“Üldöztetünk de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk". (2Kor 4,9)
Isten áldd meg a magyart!
(folyt)
