Ember ébredj!
Az ősbűn következményeként a Végtelen Fölségű Isten és az ember közti kiengesztelődés feltételeit az emberiség önmaga képtelen lett volna méltó módon teljesíteni. Isten nagy Irgalmasságában önmaga hajolt le az emberiséghez, hogy Szent Fia engesztelő áldozata által, az Isten és ember közti szeretetkapcsolat helyreálljon. Az emberiség azonban nagy hálátlanságában megfeledkezik a Végtelen Szeretet példájáról és meg-megújulólag szembe kerül Teremtőjével. Nagy háládatlanság ez, amely engesztelést kíván, ha nem akarjuk végső pusztulásunkat.
A világ dolgai, az erkölcsi élet hanyatlása, az Egyházon belüli válság-tünetek arra utalnak, hogy korunk az elhatalmasodott bűn kora, s ennek következményei világméretekben sodorja a pusztulás felé az egyént, a családot és a társadalmakat. Különösen a deviancia terjedésére, a családok felbomlására, a bűnözés terjedésére, a tragédiákra és a természeti katasztrófákra gondolunk. Az ember pedig nem csupán evilági életét nehezíti bűneivel napról napra, de örök életét is veszélyezteti, s egy idő után számítanunk kell az igazságos Isten közvetlen beavatkozására. A Jelenések könyvében négy fejezet (vö Jel 8-11) is utal erre. Ezek, bár jelképes leírások, mégsem hagynak kétséget afelől, hogy a bűn mind súlyosabb büntetéséről van szó. Ennek kapcsán a Jelenések könyve így fogalmaz: ,,Az emberek fájdalmukban a nyelvüket harapdálták, s káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg” (Jel 16,10). Már Izaiás figyelmeztet az elhatalmasodott bűnre: ,,Jaj azoknak, akik a büntetést ökörlánccal vonják magukra, és a bűnt úgy húzzák, mint a kötél a szekeret” (Iz 5,18) A Bölcsesség könyve is inti az embert: ,,Azoknak azonban, akik a büntetésül szánt megcsúfolásból nem okultak, Istenhez illő ítéletet kellett elviselniük” (Bölcs 12,26). Ez arra is utalás, hogy a büntetés egyben a bűnbánatra és a megtérésre is alkalmat nyújt (vö. Bölcs 12,10).
A bűn elhatalmasodása nem csupán szenvedést és ítéletet vált ki, de az emberi kéz munkáját is tönkreteszi. Még a ,,termékeny föld is szikes mezővé” válik ,,lakóinak gonoszsága miatt” (Zsolt 106,34). Az Isten iránt hálátlan ember reménye pedig ,,elolvad, mint a téli dér, és elfolyik, mint a hasznavehetetlen víz” (Bölcs 16,29). Egyedül az Úr félelme, az istenhit adhat emberhez méltó életet: ,,Boldog, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár. Élvezheted majd, amit kezed szerez, boldogságban és bőségben fogsz élni” (Zsolt 127,1-2). A Szentírás szerint még a természet is támogatja az istenfélő embert. ,,A teremtett világ ugyanis, amely neked, a Teremtőnek engedelmeskedik, a bűnösök fenyítésére fokozza erejét, de lecsillapszik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak” (Bölcs 16,24).
Az elhatalmasodott bűn sok embert a szekták, a keleti vallások vagy akár a sátánimádás felé sodor. Ez is azt jelzi, hogy a sátán végső célja nem evilági. Nem ,,csak” az emberiség földi életének megkeserítésére és tönkretételére tör. Ez csupán ,,mellékterméke” munkájának. A sátán – mint mondtuk – népet akar maga köré gyűjteni a kárhozatba. A lelkekért folytatott harca könyörtelen, szívós, kompromisszum nélküli, s ezzel a törekvéssel szemben, harccal védekezhetünk. ,,Nem annyira a test és vér ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12).
(Antalóczi L., Jelenések, üzenetek és a jövő; Eger 2000, 30-32) (folyt)