Korunk az elhatalmasodó bűn korszaka. A Szentírás nagyon sok tanítást ad a bűnről és következ-ményeinek elhatalmasodásáról. Még a ,,termékeny föld is szikes mezővé'' válik ,,lakóinak gonosz-sága miatt''
(Zsolt 106,34). Az ember számára a legnagyobb rossz a bűn, mert minden fájdalomnak, pusztí-tásnak s végül az örök boldogság elveszítésének ez az oka. Szűkebb környezetünkben éppen úgy, mint a világ és az Egyház életében fájdalmasan tapasztaljuk a teret hódító bűn rombolását. Szent Pál apostol ezért figyelmeztet bennün-ket: ,,Ne adjatok teret a sátánnak''
(Ef 4,27). A bűn végkifejletét Jakab apostol röviden így összegzi: ,,A bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után''
(Jak 1,15).
A Mária-jelenések alapvető mon-danivalója a bűnében megmaradó ember örök sorsáért való aggódás. Az elhatalmasodó bűn következtében az emberek ugyanis tömegesen veszélyeztetik örök boldogságukat, ma-gyarán tömegesen kerülhetnek az elkárhozás
veszélyébe. Az Isten találé-kony szeretetében ezért szólít meg bennünket újra és újra.
A ,,tömeges elkárhozás veszélye'' kifejezés szokatlan, és néha ellen-érzést vált ki. A rendkívüli esemé-nyek logikája, a vonatkozó üzene-tek konkrét fogalmazása és a lát-nokoknak a pokollal kapcsolatos víziója azonban a tömeges elkár-hozás veszélyére utal. Fatimában a Szent Szűz 1917. július 13-án a kárhozat helyét mutatta meg a gyermekeknek, egy hónappal később, aug. 17-én pedig így szólt a látnokokhoz: ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki imádkozzon és áldozatot hoz-zon értük!'' Hasonló értelemben tanít Jézus 1936. márciusában az Isteni Irgalmasság művéről: ,,sok lélek fog általa visszafordulni a pokol kapujától'' (Napló 639). A Napló egyik másik helyén Jézus így utal a felvetett kérdésre: ,,Ó, ha a bűnösök ismernék irgalmamat, nem vesznének el oly nagy számban'' (Napló 1396).
Figyelemreméltó, hogy a 20. század nagy hatású jelenéseiben drámai jelentőséget kap a pokol víziója. A fatimai gyermekek 1917. július 13-i látomása a kárhozatról az első fatimai üzenet tartalmát képezi. (A Szent Szűz a megrázó eseményt követően azt kérte, hogy az emberek az egyes rózsafüzér tizedek után a következő fohászt imádkozzák: ,,Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, s vidd menny-be a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.'') Fausztina nővér ugyanilyen élménye-ket élt át. Naplójában nyomatékosan és ismételten hangsúlyozza: Isten pa-rancsára járt a ,,pokol szakadékaiban'', és Isten parancsára ír ott szerzett élményeiről, ,,hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, és nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott''
(Vö. Napló 741).
Az elkárhozás veszélyével kapcsolatos természetfölötti kijelentések, látomások lélektani szerepe igen fontos, mert létében érinti az Istenről megfeledkező embert. Bár sokakban ellenérzést kelt a kárhozattal kapcsolatos üzenetek kimondása, de mégis meg kell tenni, mert minden finomítás vagy a kérdés elhallgatása a lényegről tereli el a figyelmet, és ellentétes az üdvözíteni szándékozó Irgalmas Isten kifejezett akaratával.