Szellemi létünk legjel-lemzőbb vonása a gon-dolkodás, a keresés, a megismerés, a kérdés-feltevés és a válaszadás.
Fogantatunk, szüle-tünk, élünk, meghalunk és megítéltetünk! Így kezdődik, folytatódik és fejeződik be földi zarándoklatunk, végleg meghatározva örök sorsunkat! Ennek tudatában kellene életünket élni, mintegy a megmérettetésre való állandó készülődésben. Ezzel szemben sajnos keveset gondolunk a végső dolgokra, melyek pedig végleg meghatározhatják örök sorsunkat.
Sokan halnak meg úgy, hogy életükben nem ismerték meg önmagukat és hivatásukat, nem eszméltek rá hogy mi végett élnek – ám csoda-e –, ha Istent se akarták megismerni!
Isten az idők kezdetekor mindenhatóságánál fogva egyaránt a semmiből teremtette a teremtmények mindkét rendjét, a szellemi és az anyagi világot, vagyis angyalokat és a mi világunkat. (I. Vatikáni Zsinat 1870)
Egyedül az ember van abban az abszurd, kettős helyzetben, hogy az ősbűn következményeként halhatatlan lélekkel ugyan, de mulandó anyagba zártan kell élnie haláláig! (Isten az embert eredendően is testnek és léleknek teremtette, de romolhatatlan testét a bűn által vesztette el és csak a föltámadásban nyerheti vissza, amikor is Krisztus feltámadott teste képességeihez lesz hasonlóvá!)
Isten az embert a maga képmására teremtette, mégpedig férfinek és nőnek (Ter 1,27). Az ember a természet adottságai fölé értelme révén emelkedik, melyre öntudata és szabad akarata teszi alkalmassá. Ezen öröklött tulajdonságaival képes felismerni élete célját, hogy Istent megismerje, szeresse, dicsőségét tudatosan hirdesse, részt vállaljon a megváltásban, s cselekedetei által megvalósíthassa az isteni életet önmagában és környezetében. Ezen született alkalmasságot mondjuk a teremtés istenképiségének, mely eltörölhetetlen bélyegként, még a legromlottabb emberen is fellelhető. Az istenképiség az ember alapvető méltósága, mely folyvást tökéletesíthető a megszentelő kegyelem által. Ezáltal munkálkodhat az ember saját üdvösségén, mely csak Krisztus végtelen érdemei által nyerhető el. (Útravaló az ÉLETRŐL, A HALÁLRÓL és az ÖRÖKKÉVALÓSÁGRÓL
Szerkesztette: Begyik Tibor OCDS. Kézirat, 2-3-4)
