HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Egyáltalán megéri?      „Sokan a szexuális kapcsolattól érzelmi biztonságot remélnek, de csak látszatot kapnak. Bensőséges kapcsolatra vágynak, miközben kizárják magukat a valódi intimitásból.” (UH 140) Az a fiatal, aki belemerül egy futó kapcsolatba, ami persze…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng Lelki Mozgalom      A Szeretetláng Mozgalom Társulás Alapszabályát, a 2008. augusztus 15-én, a brazíliai Sao Paoló-ban elfogadott és a 2008. december 11-én a mexikói Hermosilló-i Főegyházmegyében jóváhagyott szabályzat alkotja, melyet az Esztergom-Budapesti…

Szólj hozzá!

Imádkozzatok sokat, nagyon sokat!      Már másnap útnak indult. Szent Lajos minden szívdobbanása hálafohász volt Jézusnak, és minden lélegzetvétele egy-egy Ave Maria. Csak ment, mint aki biztos a dolgában, mint aki tudvatudja, hogy az Istenanya Mária el nem hagyja szerető…

Szólj hozzá!

A magányos harcos      Lajos atyának összeszorult a szíve, térdre esett és panaszimában fakadt ki: „Nagy Isten! Bár Téged szolgálni dicsőség, édesség és nyereség, mégis ki van a Te oldaladon? Hisz alig akad egyegy magányos harcos, aki zászlódhoz jön! Hol van Szent Mihály,…

Szólj hozzá!

Nem érdemes korán kezdeni, sőt nagyon veszélyes! (A következőkben, több helyütt merítettem a „KÉPMÁS” c. folyóirat 2014/III. számának „Szex és agy” c. cikkéből, valamint – már az előzőkben is – a szerkesztő „ÚTRAVALÓ HÚZÓ” c. kiadványából.)      Tipikus mai vélemény, hogy az a jó, ha valaki…

Szólj hozzá!

Hivatalosan elismerte a Vatikán az ördögűzők társaságát 2014. július 3. csütörtök 16:18 A Kléruskongregáció 2014. június 13-án jogi elismerésben részesítette az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét (Aie) – tájékoztat a Vatikáni Rádió.  Az Egyházi Törvénykönyv…

Szólj hozzá!

Az üzenetek Mária-tisztelete 2       Igen sokszor találkozunk Mária szenvedésével, fájdalmával a Fiához hűtlen nemzedékek miatt, melyet Erzsébet asszonnyal is éreztet. Ez a jelenség misztikusoknál nem ritka. Kérdésként felmerülhet, hogy a megdicsőült állapot mennyei…

Szólj hozzá!

Máriás papok kellenek      Még tartott a tél, s a Kálvária keresztjein meghúzódó jeges hó ragyogott a februári napsütésben, miként ragyogtak a szemek is Lajos atya elmélkedését követően. Hideg volt ugyan, de nem fáztak, mert szívükben valami új tűz égett, az isteni…

Szólj hozzá!

A valláserkölcs igazságát, igazolja a tudomány?      De miért és mitől bűn a szentségi házasságon kívüli szexuális aktus (vagy az ezt provokáló cselekmény)?1) Azért, mert Isten már a Tízparancsolatban óvott ettől! „Majd összetöröm parázna szívüket, amellyel…

Szólj hozzá!

Az üzenetek Mária-tisztelete 1      Mária részéről közbenjárást, kegyelemközvetítést tapasztalunk. Ez azonban nemcsak a Szűzanyára jellemző: néhány erősebb, de a kontextusban helyesnek bizonyuló kifejezés előfordul annak érzékeltetésére, hogy az üdvösség művének…

Szólj hozzá!

Ha Isten irgalma engedi      Rejtett élete nem tartott örökké. Egészen véletlenül összetalálkozott az őt szentelő Bazan de Flamanville (1) püspökkel, aki igen szívélyesen kikérdezte sorsa felül. Grignon atya bár nem panaszkodott, a püspök szinte belelátott az életébe;…

Szólj hozzá!

Elkerülni? Hogyan, mit és ki által?      A szerelem több az érzelemnél, az érzelem több a testi vágynál, de mindkettőt felülírhatja a szeretet! Ahhoz, hogy a szeretetet átéljük kapcsolatainkban, először Isten szeretetét kell megtapasztalnunk felénk, ehhez pedig…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng, az Istenanya által kiesdett egyedülálló többletkegyelem, a lelkek (az emberiség) megmentésére, ám ebben valamennyiünknek részt kell vállalnunk!       Úr Jézus: „Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. Cél a megváltó munka sikeres érvényre…

Szólj hozzá!

A szenvedés értéke      Egy ideig minden rendben ment. A vezetőség rokonszenvét teljesen megnyerte ez a fiatal pap, akinek határozott érzéke volt a betegek és öregek gondozására, ráadásul csupán ellátásért készségesen dolgozott, napi 18 órát is, sőt virrasztott a…

Szólj hozzá!

Mire kéne vigyázni és hogyan? (Ez csak egy rövid bevezető!)      Az emberi lény testi-neurológiai és pszichikai felépítése milliószorta differenciáltabb és komplikáltabb, mint azt a legmerészebb kutatóbiológus, akár csak hipotetikusan is elképzelte! Az emberi agy…

Szólj hozzá!

A III. fatimai titokról készült kép, melyet – Kondor atya elbeszélése szerint –, bemutattak Lucia nővérnek és ő elismerően nyilatkozott róla. A látványrajz, olyan részletet is megjelenít, mely a titok leírásában nem-, vagy nem kellően kibontva olvasható. Lucia nővér…

Szólj hozzá!

Hívás és hivatás 2      Sajnos, az új Poitiersi püspök nem nézte jó szemmel szentünknek a Máriás néplélekre alapozó kórházi és hivatást segítő tevékenységét. Ismét el kellett hagynia a szegényházat és a baj ezúttal sem járt egyedül! Röviddel azután, hogy Mária…

Szólj hozzá!

Az Élet ajándék      Valóban fel kell készülni egy új Élet fogadására több szempontból.Azonban, ha gyermeki szívvel hisszük, hogy a Magasságbeli, a Teremtő küldi és segít vállalni, akkor meg is adja hozzá az erőt, a lehetőségeket a felneveléséhez.     Mi édesanyák…

Szólj hozzá!

FATIMA (Lúcia nővér): »A Szűzanya szavai világítótoronyként sugározzák a fényt nekünk! Tulajdonképpen ismerjük gyengeségünket és tudjuk, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek az örök élet gyümölcseit hozni, csak Krisztussal egyesülve, ahogy Ő is mondja az…

Szólj hozzá!

Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!   A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek…

Szólj hozzá!

Hívás és hivatás      Egy napon 1702-ben felkereste a gyóntatószékben egy nemesi család tizenhét éves lánya, Trichet Mária Lujza. Ő nővérétől és bátyjától halott a lelkigyakorlatairól híres Grignon atyáról, sőt fivére egy ilyen előadáson ismerte fel a papi…

Szólj hozzá!

6. Az iskola      Régóta sejtettem, de ebben az időben már bizonyossá vált előttem, hogy a Madonna karján kicsi lánykámat láttam. Ó, hogy is lehet, hogy nem vettem igazán tudomásul, hiszen némileg édesanyámra hasonlított!     Könyörögtem Isten Anyjához, Máriához és…

Szólj hozzá!

FATIMA (Lúcia nővér): Jézus azért vette magára a kereszt súlyát, hogy letörölje a bűn foltjait. De ahhoz, hogy Krisztusnak ez a tette hasznos legyen számunkra, mindenkinek hittel, szeretettel kell saját keresztjét vinnie Krisztus után; Krisztussal egységben. Más szavakkal: szükség…

Szólj hozzá!