235. A kegyelmi élet minden perce az Úr látogatása. Isten bennünk való tartózkodása jóllehet csak átmenet, de a nálunk léte örökös jöveteléből áll.↓
236. Isten, csöndesen közeledik hozzánk. Mondhatni tapintatos szerénységgel, hogy meg ne ijesszen! Így jött a Betlehemi Jászolba, és így van jelen az Oltáriszentségben is! Mindentől megfosztja magát érettünk, s szeretetből a legalázatosabb magatartást veszi fel. Nem félelmetes és megközelíthetetlen hatalmasságként közelít felénk, hanem inkább egyszerű koldusként próbálja felkelteni magára figyelmünket. Mit kell tennünk, hogy lelkünkben ilyen jöveteleket teremtsünk? – Nos, annak ellenére, hogy jelentéktelen dolgok megszerzése néha sok erőfeszítésünkbe kerül, az Isten-jövetelhez elég egyetlen sóhajunk is!↓
237. Isten előzetes bejelentés nélkül, a melléklépcsőn érkezik. Ha nem vesszük észre ott marad s szó nélkül várakozik. Úgy tesz, mintha mi lennénk a „háziurak”.
238. Az Istennel egyesült lélekben minden cselekedet imádkozik!
239. Mária, Isten szent Tabernákuluma, mi is istenhordozók lehetünk – szentségileg – a szentáldozásban.↓
240. Istent hordozhatjuk lelkünkben. E tudat ad igazi alapot természetfeletti önbecsülésünknek, de egyben a mély alázatosságnak is. Isten közelsége ugyanis, jobban megérteti velünk a hatalmas távolságot!↓
241. Mikor Isten hozzánk jön az a vágya, hogy egész szívünket birtokba vegye. Mi azonban kicsinyességeinkkel arra kényszerítjük a Mindenhatót, hogy egy kis sarokban húzza meg magát.↓
242. Egyetlen ajtónk se legyen zárva Isten előtt! Sőt, lelkünk bejárata fölé tegyük ki a táblát: „Teremtményeknek tilos a bemenet!”↓
243. Ha az Úr kopogtat szívünk ajtaján, bizony kevesen mondják, hogy: Szabad! Sajnos, a legszomorúbb, ha tudomásul sem vesszük!
244. Ha kegyelem állapotában vagy, s egy szobába belépsz, az Örökkévaló is belép veled. Az angyalok mindezt látják, és te megfeledkezhetsz Róla?
245. Ha nem tudunk Istennel beszélgetni, nem is halljuk jól. A némaság a süketségből származik. (Steinberger)
246. Az a mohóság, amellyel a kezdők a lelki örömökhöz kötődnek, nemegyszer a harag főbűnébe sodorja őket. Ugyanis, ha a lelki dolgok nem ízletesek és kedvükre valók többé, kedvetlenekké válnak. A lelki szárazság állapotában mindenről kedvetlenül szólnak, kicsinységeken felindulnak, gyakorta elviselhetetlenek. Elmélyülten végzett imádkozásuk után ez gyakran történik, amikor az imádság közben ébredő kedv és gyönyörűség után az ízetlen, kelletlen állapot beáll. Olyanok ők, akár a csecsemő, akitől anyja hirtelen megvonja az édes anyatejet. (Keresztes Szent János, A lélek sötét éjszakája)
