Az önátadási ima
Néhány hét múlva a „megfigyelők” megjelentek a püspöknél és jegyzeteik alapján pontosan beszámoltak tapasztalataikról, mely igen kedvező volt.
Ez egy szent ember, püspök úr! – szólaltak meg szinte egyszerre. – Egyebet sem hallottunk lelkigyakorlatán, mint ami lelket buzdító, tiszta evangéliumi tanítás, szép és jó!
A főpásztor megnyugodva hallgatta a dicsérő szavakat, majd rákérdezett a Mária-tisztelet hirdetésének mikéntjére. A tudós kanonokok egymásra néztek és a legidősebb válaszolt:
Ha mindenki megértené és gyakorolná a Grignon atya által hirdetett – Szűzanyánk iránti – odaadottságot, a világ a boldogság és az isteni béke hona lehetne!
A megyéspüspök megelégedettséggel, mosolyogva ennyit mondott:
Hálát adhatunk Istennek, hogy ilyen hivatásai vannak, és hálásak lehetünk mi is egész La Rochelle népével, hogy az Úr ide vezérelte ezt a lelkipásztort. De mi az a kis „önátadási ima”, mely sok kálvinistát annyira indulatba hoz?
Kegyelmes uram! Azt az imát naponta legalább egyszer elmondják azok, akik gyakorolják a benső Mária-tiszteletet. Különben feljegyeztem:
”Ó, dicsőséges Szent Szűz, Istenanya, Mária! A Mindenható Isten és az egész Mennyei Udvar jelenlétében Édesanyámnak és Úrnőmnek tekintelek! Felajánlom és Neked szentelem magam, mint rabszolgád; – testemet, lelkemet, minden külső és belső javamat – sőt jócselekedeteimnek múltbeni, jelen és jövőbeni érdemeit is! Reád bízom Szép Királynőm, hogy teljes joggal rendelkezz velem és kivétel nélkül mindazzal, ami hozzám tartozik! Tetszésed szerint cselekedj teljesen szabadon Isten nagyobb dicsőségére, a lelkek javára, időben és örökkévalóságban! Amen.”
Ez igazán gyönyörű – mondta elismerően a püspök. Hiába morgolódnak az „anyátlan” kálvinisták! Mindenben támogatnunk kell Grignon atya misszióit.