A nyakas kálvinisták
Az egyik falu kocsmája a templom közvetlen közelében volt. A szentbeszéd közben behallatszott a tivornyázók zaja. Szentünk, amint befejezte a beszédet, átsietett a kocsmába, felrúgta az asztalt, és öklével kiverte a magukról megfeledkezett népséget. Még utánuk is kiáltotta, hogy: „vissza ne merjetek jönni, mert még jobban pórul jártok!”
A babonaság is szedte áldozatait a közösségekben, ilyen volt a „szemmel 
verés” egymás elleni vádja is, mely gyűlölséget, széthúzást és verekedéseket szított a családok között. Igen talpraesett, meggyőző és nagy teológiai felkészültségű személynek kellett lennie annak, aki világosságot akart gyújtani a sötét elmékben. Grignon atya ilyen volt és csodálatra méltó sikereket ért el az emberek tiszta hit felé való fordításában. Megtanította őket az Istenbe és a Boldogságos Szűzbe vetett bizalomra, az egymás iránti szeretetre és az engedelmességre az Egyház törvényei iránt. 
Kezükbe adta a rózsafüzért és szemük előterébe állította a keresztet. Alkalmas helyen olyan feszületet állított fel részükre, amelynek látványa megragadta lelküket.
Az emberi elvadultságnak már olyan helyei is voltak, ahol a nép teljesen elhanyagolta templomát, sőt a gabona cséplését végezte benne. Szentünk néhány önkéntessel kitakarította, kimeszelte Isten házát és a szobrokat, zászlókat is rendbe hozta.
Természetesen a kálvinisták magukon kívül voltak ekkora sikerek láttán. Legfőképp azon, hogy soraik is megbomlottak. Sokan ugyanis, akik figyelték beszédeit, visszatértek a Katolikus Egyházba. Már a missziók kezdetén is mindent megtettek, hogy zavart keltsenek. Néhányuk odáig ment, hogy az utcán megvárva szemen köpték, bottal ütlegelték, vagy kövekkel megdobálták. Még összeesküvést is szőttek élete ellen, nem egyszer!
Ez természetesen ál-aggodalommal töltötte el a „langyosakat”. „Minek a sok körmenet, zászlók, himnuszok. Lehetne szolidabban is, ami nem provokálja a ’másként gondolkodókat’! No meg a ’Madonnának’ való állandó felajánlgatás, melyet mindig belesző programjába. Hát kell ez nekünk, Püspök úr?” – sápítoztak a „szabadelvűek”. Ám, Mgr. Champflour türelmes volt. Elküldte három nagy tudású kanonokját, figyeljék meg és jegyzeteljenek az egykori szeminarista társ beszédeiből, különös tekintettel, amit a bensőséges Mária-tiszteletről tanít. Mi lehet az, amely ennyi embert megérint, megtérít, vagy nyugtalanságban, gyűlölködésben tart!?
