A poéta
Kortársai szerint szentünk részesült a Szent Szűz látomásaiban. Gyermekek és egyszerű emberek látták, amint „egy gyönyörűséges Úrnővel” társalgott. Ő azonban sohasem beszélt erről.
Grignon atya mindig fel tudta ébreszteni a szunnyadó lelkiismeretet és mozgósítani az ellanyhult szabad akaratot. Az egyéni és közösségi gondolkodás valóban felpezsdült abban az egyházközségben, melyben szentünk akár csak néhány hétig is tevékenykedett. Gondot viseltek a szegényekre, kijavították a templomokat, gondozták az oltárt és a szobrokat. Célja érdekében igen merész volt. Egyszer, a vasárnap tartott vásáron keresztül vezette a körmenetet, sikerrel! Képes volt valamely pap társával bemenni a bordélyházba, s ott a szobákban letérdelve, feszülettel a kézben elmondtak egy Üdvözlégyet, majd szentünk megcsókolva a padlót, oly megnyerően kezdett prédikálni, hogy a férfiak elódalogtak, a nők pedig vagy zokogva, vagy „sóbálvánnyá” meredve hallgatták, majd valamennyiük letérdelt.
Azért, hogy az általa tanított vallásgyakorlat az Ő távozásával feledésbe ne merüljön, igyekezett az embereket rászoktatni a pontos és rendszeres lelkiéletre. Ezért az erkölcsi hozzáállás alapjait és a napi élet közbeni röp-fohászokat, imákat versbe szedte, vagy dallamos énekekként tanította. Különösen az ifjúság erkölcsi tartását és öntudatosítását tartotta fontosnak.
Szentünk ilyen és ehhez hasonló verseket írt:
Kinek áll a bál?
Ó, balga ifjak, kik a lármás, önfeledt táncban oly vidáman pörögnek,
nem veszik észre, hogy középütt ott a körben kaján ördögök hörögnek!
Mert jó társaság-e az, melyben az ördög, körödnek társa,
hát egyiktek sem veszi észre, hogy a csillogó táncterem a kísértő lakása?
Ó végzetes mulatság, mely a szíveket oly könnyedén a bűnre csábítod, a szentek mind rettegtek tőled, mert a lélek erkölcsi
gátjait könnyen kijátszod!
Az éjszakában halovány a bűn, mert a sötétben nem látszik az árnyék, ha az éj látná azt a sok rosszat, mi ered a bálból, maga is vörössé válnék!
Az élet hajója
Semmi sincs az ég alatt, mi folyton ne változna,
ó, Örök Mindenható!
Mint jégen, úgy forog a világ, s biz’ össze is dől majd,
mert minden csak múlandó!
Higgyétek el emberek, az örökkévalóságon kívül,
semmi sem marad,
Éljetek a felkínált kegyelmekkel, mert az idő
rajtatok is túlhalad!
Elmúlik a csodás élet, és tova úszik, mint vízen imbolygó hajó.
Még éltünkben döntenünk kell végleg, hogy mi a gonosz és mi az igazi jó!
Beszédeinek hatására nemegyszer könnyezni kezdett hallgatósága. Az egyik templomban oly sokan zokogtak hangosan, hogy ez már zavarta Őt a beszédben, ezért megkérte őket: „Kedveseim, ne sírjatok, mert ezzel akadályoztok engem, és végül nekem is sírnom kell. Mert nem elég megindítanom szíveteket, az értelmeteket is fel kell világosítanom!”