Áldozat, imádság, ez a ti eszközötök!
Reggel valóban mise volt a poros főutcán. Egy fehér vászonnal leterített durva asztal volt az oltár, s a felkelő Nap sugarai szinte beragyogták. Mivel a férfiak valamennyien dolgoztak a földeken, így csak gyerekek és asszonyok voltak jelen, de figyelemreméltó tiszteletet tanúsítottak. A mise bensőséges volt, az atya megindítóan szép beszédet mondott Isten szeretetéről, mely felkarolja a legszegényebb és legbűnösebb embert is, hogy az örök üdvösségre vezesse őket. A végén, mély áhítattal elimádkozták az Örvendetes szentolvasót.
Délután, úgy három óra körül, aztán megint megjelent a szokott helyen és a jelenlevőkkel elimádkozta a Fájdalmas rózsafüzért, majd egy rövidke beszéd után katekizmust tartott a gyermekeknek. Közülük néhányan már ministrálásra is ajánlkoztak. Az atya feladatot adva valamennyi gyereknek megkérte őket, hogy szerte a környéken hirdessék meg: este itt nagyobb ájtatosságot fog tartani.
Késő délután már nemcsak az egész Montbernarge tolongott ott, de más környékbeliek, köztük protestánsok is, akik egy kisebb csoportot alkottak. Grignon atyának azért tűntek fel, mert „lerítt róluk, hogy anyátlanok”.
A lemenő Nap színes díszleteket festett a szegényes házak falára, s mint egy hatalmas békevölgyben, a nép ajkáról úgy visszhangzott a Dicsőséges szentolvasó. A protestánsok szoborcsoportként álltak mereven s tágranyílt szemekkel figyelték az áhítatot, mint piacon a mutatványos tűznyelőt. Az ima végeztével az atya Szent Domonkosról* kezdett beszélni, a Rózsafüzér Apostoláról. Ő ezzel az imádsággal igen sok csodát művelt és közülük való az ördögtől megszállott eretnek esete is, kinek történetét Grignon atya elkezdte mesélni.