HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Mária Szíve által 1.

      Modern korunkban a vallásosság háttérbe szorulásával, az elvilágiasodás és az erkölcsi liberalizmus hatalmas pusztítást végez a lelkekben, s a hívek egyre inkább nélkülözik a példaadó keresztény környezetet. Hithűségük bizonytalan, mert legfeljebb csak gyermekhittanban részesültek, és emiatt még az Istennel és Egyházzal kapcsolatot tartó jó szándékú emberek is könnyen átveszik a környezet mentalitását és valamiféle "mű-modernséggel" elhangolódnak az evangéliumi élettől. A Szentírás figyelmeztetése pedig konkrét, "amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8). Ezt igazolni látszik, nem csak az általános materialista gondolkodásmód, hanem az, hogy napjainkban szinte társadalmi elvárás szintjére emelődik a Tízparancsolat valamennyi pontjának megszegése, az istentagadástól a nyilvánvaló, nyílt hazudozásig és természetellenes viselkedésig, minden! Szodoma és Gomorra bűnei már eltörpülnek attól amit egy mai fiatal már természetes és legális állapotként ismer meg. A végeredmény, hogy még a jószándékú emberek üdvösségre irányuló küzdelme is egyre inkább elerőtlenedik és egyre kevésbé képesek a deszakralizálódott közegben apostolként, dinamikusan tanúságot tenni az Evangéliumról, vagy egyáltalán a "becsületességről"! NewExodus2.JPG
      Ez a "lelki erózió" az elmúlt 65 esztendő során az egész világon – különböző okok miatt –, de még az egyházi berkekben is megtapasztalható! Sokan az írástudók közül kétség bevonják a Biblia- és az evangéliumi események hitelét, s még Jézus csodáit is természettudományi ismeretekkel próbálják magyarázni (ha nem tekintik puszta legendáknak)! Megkérdőjelezik az angyalok – mint tiszta szellemi lények személyes létezését –, különösen veszélyes ez a személytelen gonosz(ság) fogalmának általánosításaként! Csodálkozhatunk-e ha a sokan elveszítették a bűnre való érzéküket, a család- és hazaszeretetet? Az emberek nem csak egyénileg, de társadalmi méretekben veszítették el képességüket az Isten Országáért hozott erőfeszítésre, pedig "erőfeszítés nélkül senki nem üdvözülhet” (Lk 16,16). Az emberekből hiányzik a hitismeret, hiányzik a másik emberért való áldozat, imádság készsége, az üdvösség reménye, de még az alapvető istenfélelem is! Mélyreható változás, csak a szívek megérintettsége által remélhető – vagyis –, egy olyan nagyságrendű isteni kegyelemtől, mely képes az "elanyátlanodottságában" csüggeteg ember lelkesedését megújítani.
eszkozok02.JPG      Üdvözítőnk a Keresztről nekünk ajándékozta Anyját (Jn 19,26), és ezzel kozmikus méretű feladatot és felelősséget ruházott Máriára, aki a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében. (LG 62)! Ma már történelmi méretű küzdelem folyik külön-külön valamennyi lélekért, s ebből a harcból bizony, mindenkinek részt kellene vállalnia. Erőtlen gyermekeit a Szent Szűz, édesanyai szívvel próbálja új erőre és új lelkesedésre bírni, hogy megmentse a kárhozattól valamennyit (III/144). Mária, az anyai szív szeretetével és nem a jog, vagy egy angyal eszközeivel jár közben értünk Istennél.
Korunkban úgy néz ki, hogy a sátán igyekszik minden erejét bevetni az Isten és a lelkek ellen (1 Tim 4,1; 2 Tessz 2,3-4). Ám, az Üdvözítő nem hagy magunkra ebben a veszélyben sem. Elküldi Anyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközzel, Szíve Szeretetlángjának hatékonyságával legyen segítségünkre és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot. A Szeretetláng lélekújító és lélekmentő üzenete, nem csupán egy helyi közösséghez, nem csak egy ország népéhez, de az egyetemes emberiséghez intézi felhívását. „Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (II/18) Az összefogó munkából egyetlen lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti (III/130) Tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. Szeretetlángom tüze oly nagy! És a sátán gyűlöletének tüze (is) már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme sikerrel jár. (De) az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! (III/203)". Rendkívül figyelemreméltó ez az ígéret, mert aligha nélkülözhetjük a szívünk mélyén munkálkodó kegyelmet.

     Ezzel kapcsolatban, meg kell jegyeznünk: hogy a Szeretetláng kegyelmi adománya egyetemes ajándék, a bűn elleni eszköz, sőt fegyver – jóllehet "kegyelmi hatása” – minden látványosságot nélkülöz! A szívek mélyén végbemenő változás során, ugyanis nem számolhatunk azon csodának minősülő feltűnő eseményekkel, amelyeket már megszoktunk a Mária-jelenéseknél. Következésképp igen nehéz bármit is bizonyítani, mert el kell indulni a Szent Szűz által ajánlott úton, fel kell öltenünk a világosság eszközeit, ha meg akarjuk tapasztalni a szív mélyén végbemenő csodát. „Vessétek hát le a sötétség tetteit, és öltsétek fel a világosság fegyvereit.” (Lk 16,8) "Szűz Mária a Szentlélekkel létrehozta a legnagyobbat, ami volt és ami lesz, vagyis az Istenembert, következőleg ő fogja létrehozni azokat a nagy dolgokat is, melyek az utolsó időkben történni fognak." (TMT 35) "A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik." (II/93-94)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr535113208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása