Harcra készen: Máriával Jézusért!
Grignon Lajost 1700. június 5-én pünkösd hetében, a párizsi Notre Dame katedrálishoz közel eső bíborosi rezidencián szentelte pappá Bazan de Flamanville püspök. Első szentmiséjét abban a Mária-kápolnában mutatta be, melyet annak előtte oly szorgalmasan díszített a Sulpiciánumban. Egy szemtanú szerint misézés közben arca olyan volt, mint egy angyalé. E jámbor fiatal papnak elöljárói felé az volt az első kívánsága, hogy misszióba szeretne menni, lehetőleg az Újvilágba, Quebecbe az indiánok közé. A főpapok azonban nem támogatták az ifjú pap elképzeléseit, mondván: „Ezt a jámbor misszionáriust, felkötnék az első fára”!%20Grignion.jpg)
28 évesen, szívében a Papi Hivatás szentségének felelősségével, úgy érezte, hogy az „apokalipszis lovasai” zúdultak a világra. 1700-tól 1714-ig nem csak háborúk, éhínség és sohasem látott hideg telek pusztították az országot, de meg kellett küzdeni a kálvinizmus*, a janzenizmus és az elitebb körökben közkézen forgó Spinóza-könyvek** lélekpusztító eretnekségeivel is. Különösen a janzenizmus léleksorvasztása fejtette ki a legfájdalmasabb hatást, mert ez a katolikus egyházon belül bomlasztott. Franciaországon kívül megfertőzte Belgiumot, Hollandiát, Olaszországot és Németországot is. Teológiai állításaival rideggé tette a vallást, elidegenítette az embereket a szentáldozástól, Jézus és Mária Szívének tiszteletétől. A szeretet helyett a félelem vált uralkodóvá az egyházban és fennállt a veszélye a farizeusi külsőségek térhódításának. A janzenisták nagy ravaszan, igyekeztek elkerülni az Egyházzal való nyílt szakítást, s így az e tant követő püspökök és papok továbbra is működhettek az Isten népe között, mint báránybőrbe bújt farkasok. Szentünknek az Egyházon belül, ezek a janzenisták voltak a legádázabb ellenségei, akik korán felismerték, hogy „ezzel a papocskával” még sok bajuk lesz!
Lábjegyzetek:
* KÁLVINIZMUS: Megalapítója Kálvin János (Jean Caulvin, v. Chauvin), a franciaországi Noyonban született 1509-ben. Anyját korán elvesztette, apja püspöki titkár és káptalani ügyész volt. Az egyházi hatósággal összeütközésbe keveredve börtönbe került, végül kiközösítettként halt meg. Mindez hozzájárulhatott Kálvin János egyházellenességéhez. Párizsban jogot tanult. 1533-ban nagy nyilvánosság előtt megvédte Luther tanait, mellyel olyan felháborodást keltet maga ellen, hogy menekülnie kellett Franciaországból. Bázelben dolgozta ki első nagy művét az Institutio religionis Christianaet (1535). Kálvin továbbreformálta Luther és Zwingli tanait. A jó kiállású, elszánt fiatalember, kalandot, veszélyt, sikert és üldöztetést hagyva maga mögött, végül Genfben kötött ki, ahol kezdetben szintén nagy ellenállást váltott ki tanaival. Teológiai fejtegetéseinek ellentmondásait gyakran egyetlen brutális kijelentéssel intézte el. Kibontakozó sikereit nem annyira hittudományi tudásának, mint inkább ellentmondást nem tűrő briliáns retorikájának, valamint kiváló szervezőkészségének, olykor erőszakos, kegyetlen fellépésének köszönhette. 
Ezzel magához ragadva a városka vezetését, valóságos terrort vezetett be. A Kálvin által irányított vésztörvényszék csak 1541 és 46 között 58 halálos ítéletet (lefejezést és máglyát), valamint 76 száműzetést mondott ki az akkor még csekély lakosú Genfben. Ám nem csak a katolikusok voltak „vörös posztók” számára, de például az átutazó spanyol Michele Servede is, aki az unitárius felekezet megalapítójaként szentháromságtanával érdemelte ki nála a máglyát. Egyre növekvő befolyását kiterjesztette Angliára is, ahol az udvart arra biztatta, hogy fegyverrel irtsák ki az összes katolikust! Nem csoda, ha a kálvini rémuralom ellen felkelés tört ki, melyet a „libertinusok lázadásának” ismer a történelem. Persze kegyetlenül leverette. Kálvin János, hogy egyszerre két oldalról ne támadhassák, Zürichben (1549) egyességet kötött a zwingliánusokkal, hogy legalább a nyilvánosság előtt ne támadják egymást.
Kálvin, tanaiban tbk. elvetette az egyházi hierarchia joghatóságát, ezzel szemben a „népfelséget” hirdette, mely szólam tetszetőssé vált a későbbi diktatúrák, így a Nagy Francia Forradalom ideológusai számára is!
(Katolikus lexikon, Bp.1931, valamint „A Katolikus Egyház története”, Ecclesia. Bp.1985, nyomán.)
** SPINÓZA: Spinosa (Baruch) 1632-77: Családja, Spanyolországból Hollandiába menekült szefard zsidók voltak. Az amszterdami hitközséghez tartozó Baruch Spinoza koraérett fiatalember, optikai lencsecsiszoló volt. Hamarosan csatlakozott a szélsőséges szabadgondolkodók köréhez. Azzal vonta magára a rabbik haragját, hogy kétségbe vonta a Biblia hitelét, tagadta természetfeletti eredetét. Mindent a ratio, az ész mérlegére tett, Istent nem tekintette személynek, aki nem segít és nem is árthat. Bár Spinoza csak 45 évet élt, korai halála miatt nem könnyebbülhettek meg a rabbik, mert rá kellett ébredniük, hogy hiába tiltották be könyveit, halála után sorra kiadták azokat. Leghírhedtebb műve az Etika, melyben Spinoza nyíltan kimondta, hogy nincs Isten. Könyveinek olvasói, végzetes következtetéseket vontak le: ha nem igaz a Biblia, akkor nincs kinyilatkoztatás, nincs Tízparancsolat, értelmetlen a messiáshit és bármi erkölcsi tartás. Saját magunkat kell a magunk erejéből boldogítani, megváltani. A lélek nem halhatatlan, ezért nincs is mit keresnünk „odaát”. Itt kell minden élvezetet megélnünk!
Az eddigiek is elegendők voltak ahhoz, hogy érthető legyen számunkra az amszterdami izraelita egyházközség határozata az aposztata Spinoza ellen. Mely nem csak a kiközösítést de válogatott átkok közepette, a városból való száműzetést is jelentette. Íme a kiközösítés néhány mondata magyar fordításban: „…kiközösítjük, gyűlöljük, megátkozzuk és kivetjük magunkból személyére idézve mindazon átkokat, melyek a Törvény könyveiben írva vannak. Legyen átkozott éjjel és nappal. Soha ne bocsásson meg és ne ismerje el őt az Úr... Törölje ki nevét az ég alól…Válasszák el Izrael népétől..” És hogy még megrendítőbb legyen az istentelen Spinoza kiátkozása, a zsinagóga lámpásait egyenként eloltották, míg végül az utolsó is kihunyt, jelképezve ezzel a kiközösített szellemi hagyatékának, spirituális életének megsemmisülését. Miként a gyülekezetre teljes sötétség borult, úgy gomolygott árnyékként a világra az az istentelenség, melyet a Spinozát atyjuknak tekintő „felvilágosodottak”, már mint „a lehetséges ragyogó jövőt” mutattak fel!
Baruch Spinosa sátáni konkolyhintése sikerrel járt. Példaképe lett az un. „szívtelen filozófustípusnak”, mint amilyen Russel is volt. Valóban óriási hatással volt a francia felvilágosodás gondolkodóira, különösen Voltairere, lenyűgözte a németeket, és Lessing megjegyezte: „Nincs más filozófia, mint Spinozáé!”
(Barlay Ö.Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? II. kiadás nyomán. Prohászka Kiadó, Székesfehérvár.2003.)
