HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

banner_540_3.jpgA szeminarista 1

009 (1).jpg     Miközben Párizs felé haladt, koldult az élelemért, a szállásért, és mikor az emberek visszautasították, örült, hogy Jézus szegényei közé tartozhat. A fővárosba érkezése előtti napon egy koszos istállóban töltötte éjszakáját.
Ám „az Istenben bízóknak minden a javukra válik”! A kérdések gyakran azért vannak, hogy szeretetből válaszoljuk meg azokat. Mert mi történt? Amikor az ifjú Grignon megjelent a szeminárium kapujában, az atyák csak fintorogtak rossz szaga miatt − ahelyett, hogy az egyébként kiváló ajánlásokkal jelentkező fiatalembernek – azt mondták volna: „itt egy tiszta ruha, mosd le magad és utána magyarázd el nekünk, hogyan kerültél ilyen állapotba?”
De nem ez történt! Inkább egy szerényebb körülmények közt működő kisebb papnevelő közösségbe irányították, melyet egy Claude de la Barmondière nevű szulpiciánus atya vezetett. És íme a Gondviselés! Az a hely a központi szemináriumhoz képest, mentes volt a janzenizmus* és a gallianizmus** fertőzésétől. A megalázó kudarc szentünk javára vált!
     Sajnos, még a kisszemináriumban is sok küzdelmen és megaláztatáson kellett átesnie, mert rendkívüli lelki életét Barmondière atyán kívül kevesen értették meg. A tanulmányi költségeket – mint többükét –, Lajosét is egy-egy jótevő fedezte, de mikor XIV. Lajos háborús külpolitikája szinte a csőd szélére vitte az országot, átmeneti éhínség tört ki és a támogatók elmaradtak.
010 (1).jpg     A montforti kispap halottak melletti virrasztással keresett némi pénzt. Ebbéli „népszerűségét” összeszedett, bensőséges imamódjának köszönhette, mely különös lelki vigaszt nyújtott a gyászolóknak. Volt, hogy imája alatt, ragyogónak vélték látni az elhunyt arcát. Végül is, ha az élők nem segítettek a kispapokon − így vagy úgy −, de a holtak segítettek! Lajos atya ugyanis szerény jövedelmét a közösségi kasszának adományozta. Az évek folyamán, életre szóló barátságok szövődtek a hallgatók között, akik szombatonként elzarándokoltak a Szűzanya katedrálisába; a Notre Dame-ba. 

(folyt. köv.)

Előző rész

 

Lábjegyzet: *  JANZENIZMUS
cornelius_jansen_bishop_of_ypr-2.jpg     Cornelius Jansen (+1638) Löweni tanár, majd Yperni püspök 1640-ben megjelent „Augustinus” c. könyve nyomán, követői az alábbi eretnekségekbe estek:
     Egyedül a Szentírást fogadták el, hajlottak a miszticizmusra és túlzó, szigorú erkölcsöt hirdettek.
     Az emberi akarat csak a külső, fizikai világ ráhatásai iránt szabad, az isteni kegyelemmel szemben tehetetlen.
     Az elégséges kegyelem mindenképp hatékony az emberben.
(A fentiekből következik, hogy) aki elkárhozik az nem tehet róla, hisz nyilván nem kapott elégséges kegyelmet, minthogy Krisztus az ilyenekért nem is halt meg! Rövidebben: a Megváltás nem terjed ki mindenkire.
     Az Isten parancsait a szükséges kegyelmek nélkül, senki sem képes megélni, teljesíteni, még az igaz emberek sem. Tekintve, hogy az isteni kegyelemmel szemben tehetetlen az ember vagyis, képtelen együttműködni vele, ezért sem a Boldogságos Szűzanya, sem a Szentek nem érdemelnek megkülönböztetett tiszteletet, mert ez Istent sérti.
     Jansen leghírhedtebb követője Jean Duvergier – akit a történelem későbbi apátságáról csak Saint Cyran apátnak nevez, továbbfejlesztette a gyakorlati janzenizmust. Tbk. azt hirdette, hogy a bocsánatos bűnök nem képezhetik a feloldozás tárgyát, a bűnöket nem a gyóntató pap bocsájtja meg Krisztustól kapott földi hatalmánál fogva, (amit tagadtak), hanem csakis Isten. Ezenkívül az elégtételnek (jóvátételnek) meg kell előznie a feloldozást! Legrombolóbb tévtana azonban a szentáldozással kapcsolatban hangzott el, miszerint az ember soha nem lehet méltó az Úr Asztalához járulni, mivel nem mentes (és nem képes mentes lenni) a „rosszra való hajlamosságtól”, ezért az a leghelyesebb, ha az ember csupán vágyakozik a szentáldozásra! Ennek következményeként sokan, még a szerzetesrendekben is csak a halálos ágyukon áldoztak meg (ha erre egyáltalán módjuk volt). Sok helyütt a nép elidegenedett az Oltáriszentségtől, sőt a tabernákulumok egyenesen üresek maradtak!
     A janzenisták fentebb említett gyóntatással kapcsolatos, romboló álláspontjukat még fokozták az un. „tiszteletteljes hallgatás jogosultságának” meghirdetésével. Melyben nem kevesebbet állítottak, mint hogy a Bűnbocsánat Szentségében való részesüléshez elég csupán bűnbánóan betérdelni a gyóntatószékbe a pap elé, és egyetlen szó bűnvallomás nélkül is feloldozást nyerhet az ember. Tbk. ezt ítélte el XI. Kelemen pápa a „Vinema Domini Sabaoth” kezdetű, 1705. júliusi konstitúciójában.
     Az ember nem csak méltatlan a kegyelemre, de nem is kérheti (esdheti ki) azt Istentől, mivel ez „istenkísértés” lenne. Mindez abból az álláspontból következett, hogy egyedül Isten a kegyelem kiosztója, oly mértékben és annak akinek akarja. Nyilvánvaló, hogy ebből következően tagadták az engesztelés és a búcsúk érdemeit, miként elvetették a Szentek és a Máriatiszteletet is, sőt az Istenanya Kegyelemközvetítői szerepét is tagadták. (Márpedig ez volt Grignon Szent Lajos evangelizációjának legfőbb irányvonala!)
     Jansen és követőinek tanításából vallási mozgalom, sőt párt lett, mely majdnem skizmához (egyházszakadáshoz) vezetett, jóllehet csupán „ők is csak reformálni” akartak. Mivel a janzenizmus a francia királyi abszolutizmust is támadta, ezért időnként az államhatalom is üldözte. Tekintve, hogy a sorozatos pápai elmarasztalások miatt egyre inkább törekedtek a rómától való függetlenségre, irányvonaluk találkozott az un. Gallianizmus (lásd fent!) nemzeti törekvéseivel. Ezek főúri képviselői, viszont kiálltak a parlamentben a janzenisták mellett. Miként könyvünkből is kiviláglik, számos püspök, pap, szerzetesi közösség és hívő követte a tévtanokat.
Colrnelius Jansen 1638-ban, halálos ágyán tévedéseit töredelmes megbánással visszavonta ugyan, de „barátai” két évre rá mégis kinyomtatták kéziratát. Az így kibontakozott janzenizmus alattomosabban pusztított a protestantizmusnál, mivel a Katolikus Egyházon belül hintette a „konkolyt”, a lelkek sokaságát terelve a kálvinizmus (lásd lent!) és a szabadgondolkodók felé! (Katolikus lexikon, Bp.1931, valamint„A Katolikus Egyház története”, Ecclesia.Bp.1985, nyomán.)

* *  GALLIANIZMUS
másként gallikanizmus, francia nemzetegyházi törekvés, mely a pápaság több joghatóságát a királyra akarta átruházni. Céljaik szerint a mindenkori egyetemes zsinatnak és a kánoni szabályoknak felette kell állnia a pápának. Tbk. tagadták a pápai tévedhetetlenséget hit és erkölcs dolgában és a pápa ezirányú megnyilatkozásai csak akkor érvényesek, ha az egyetemes egyház hozzájárul. A pápa, világi dolgokban nem foglalhat állást.
XIV. Louis_7.jpgVIII. Sandor papa.JPGXIV. Lajos törvényre emelte a Declaratiót, VIII. Sándor pápa azonban semmisnek nyilvánította. Végül, XII. Incének 1693-ban sikerült a királyt rávennie a rendelet visszavonására. I. Napóleon, bár elismerte a visszavonást, mégis az „Organikus cikkelyben” 1801-ben, újra bevezette.
Magyar Szentkorona.jpgA gallianizmusban, a tisztázatlan teológiai fogalmak és a lappangó egyházforradalom szelleme találkozott a francia nemzeti büszkeséggel. A korabeli magyar állam és a klérus a Szent Korona Privilégiumánál fogva, következetesen megvétózta a kánonmódosító törekvéseket és az 1682-es Nagyszombati Zsinaton elvetette az eretnekséget, kiállva Krisztus földi Helytartója mellett, miként ezt a Vatikáni Könyvtárban őrzött 7161.sz. kézirat tanúsítja.
(Katolikus lexikon, Bp.1931, nyomán.) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr716160633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása