HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Világos beszéd     Általános kérdés: szabad, vagy nem szabad házasságkötés előtt lefeküdni egymással?      Egy jezsuita atya, aki hosszú ideig Japánban dolgozott és – egyebek között – jegyesek felkészítésével is foglalkozott, egy keresztény…

Szólj hozzá!

6. Szűz Mária állandó és mindig termékeny jegyese a Szentléleknek     34.  A Szentlélek Szűz Máriában és Általa akarja választottait kialakítani és így szól hozzá: Szerelmesem és Jegyesem, verj gyökeret minden erényeddel választottaimban, hogy erényről…

Szólj hozzá!

359. Míg a földi életben rettegnek a haláltól, a pokolban sóvárognak utána, – mindhiába! 360. Az Egyház, Krisztus példájának követésére figyelmezteti a hívőket, rámutatva az örök halál valóságára, amit „pokolnak” is nevezünk. (vö ÚK 1056) (vö Mt 5,30)361. Isten…

Szólj hozzá!

A fiatalok jóval tovább élnek tisztán, mint gondolnánk      A szexuális aktivitás kezdete fontos népegészségügyi adat, hiszen kimutatottan összefügg a nemibetegségekkel, a tizenéveskori terhességekkel, kiábrándultsággal, a depresszióval, az öngyilkossággal.…

Szólj hozzá!

5. Szűz Mária Krisztus minden tagjának anyja     31.  A Fiúisten nap mint nap ki akarja magát alakítani tagjaiban és bennük, mintegy testet akar ölteni édesanyja által, akihez így szól: „Választott népemben legyen örökséged”. Ez annyi, mintha azt mondaná:…

Szólj hozzá!

355. Fatimában a Szűzanya megmutatta a poklot a három kis pásztorgyermeknek. Lúcia így ír: „Egy lángtenger tárult a szemünk elé. Láttuk a tűzbe merült, áttetszően parázsló fekete vagy barna színű ördögöket és az emberi lényekhez hasonló elkárhozott lelkeket. Súlytalanul…

Szólj hozzá!

2. Szűz Mária a közbenjáró mindenhatóság Istennél     27.  Minthogy a kegyelem a természetet, s a megdicsőülés a kegyelmet tökéletessé teszi, bizonyos, hogy Jézus Krisztus a Mennyországban is épp annyira Szűz Mária Fia, mint a földön volt. Következőleg…

Szólj hozzá!

347. Az öngyilkosoknak külön helyük van a tisztítótűzben. Szörnyű kínlódás és gyötrődés a részük, miközben félelmetes démonok kínozzák őket. E tortúrában mégis az a legrosszabb, hogy távol érzik magukat Istentől és látniuk kell földi hozzátartozóik lelkiismereti…

Szólj hozzá!

Krisztusban szeretett Testvéreim! Kérve kérlek Benneteket, hogy legyetek nagyon óvatosak! (Befejezés)      A Katolikus Katekizmus (a továbbiakban KK) így fogalmaz: „A századok folyamán történtek úgynevezett magánkinyilatkoztatások, melyek közül néhányat az…

Szólj hozzá!

Európa halála lassan elkezdődik nyilvánosan is: 2013. április elején lerombolták a XII. századból származó Saint Jacques d’Abbeville templomot Franciaországban Videó 1: http://www.youtube.com/watch?v=693pOE3hDyYVideó 2: http://www.youtube.com/watch?v=693pOE3hDyYVideó 3:…

Szólj hozzá!

II. FEJEZET Szűz Mária Krisztus misztikus Testének igazi anyja1. Szűz Mária Isten összes kegyelmeinek kincstárnoka és közvetítője     22.  A Legfölségesebb Szentháromság magatartását, melyet Jézus Krisztus megtestesülésekor és első eljövetelekor…

Szólj hozzá!

341. Nem a bűnök sokasága dönti kárhozatba a lelket, hanem a konok akarat!342. Az általános istentelenség hozza a világra a csapásokat és Isten büntetését! (Don Bosco)343. Kinek az élet csak „könnyed játék”, annak a halál „nehéz küzdelem” leend! (H 413)344. Az…

Szólj hozzá!

ELSŐ KÖNYV A MÁRIA-TISZTELET SZÜKSÉGESSÉGE I. FEJEZET Szűz Mária szerepe Jézus Krisztus első eljövetelében     14.  Vallom az egész Anyaszentegyházzal, hogy Szűz Mária − mint puszta teremtmény −, aki a Legfölségesebb kezéből vette létét;…

Szólj hozzá!

Üdvösségtek forog kockán!     Nehéz és lélekpróbáló időket élünk! Minden egyes ember ki van téve a legrafináltabb kísértéseknek, melyek minden szinten és különféle módon ostromolják vágyaiban és hitében! Elképesztő, hogy már a pszichotechnika, a…

5 komment

334. Az Istennel élőkkel való boldog közösség misztériuma, túlhalad minden megértést és minden elképzelést. A Szentírás képekben beszél nekünk róla: élet, világosság, béke, menyegzői lakoma, az Ország bora, az Atya Háza, Mennyei Jeruzsálem, paradicsomkert: Szem nem látta,…

Szólj hozzá!

Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben... (Mt 24,4-5) Válasszuk el a búzát a pelyvától!       Figyelemre méltó, hogy (az állítólagos) Garabandál-i jelenésben a Boldogságos Szűzanya világos próféciát adott…

Szólj hozzá!

    8.  A föld egyik határától a másikig, az egek legmagasabb magasságában és az örvények legmélyén, minden magasztalja a Csodálatos Anyát. Az igazság ereje készteti az angyalok kilenc Karát, az emberek sokaságát, jókat és rosszakat, sőt az ördögöket is…

Szólj hozzá!

323. Senkit sem láttam, aki halála óráján arra panaszkodott volna, hogy életében túl sok jót tett. (Don Bosco)324. A mennyország – vagyis az üdvösség –  az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a teljes boldogság állapota. Életközösség a…

Szólj hozzá!

Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak (1Tim 4,1) Végkövetkeztetés: A nagyfigy.hu esztelen követése halálos bűn!     Írországi egyháziak információi szerint, a nagyfigy.hu hátterét…

Szólj hozzá!

Aki nem az Egyházban és nem az Egyház tanítása által evangelizál, az hamiskodó, tolvaj és rabló! Jézus mondja: „Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora (vagy hozzá tartozik). Az őr…

Szólj hozzá!

314. Ha végső romlásba döntjük lelkünket, semmi esélyünk, hogy visszaszerezzük a boldogságra! (uo)315. Hiába nem figyelsz „dolgaidra”, akkor is valamennyiről számot kell majd adnod Isten előtt! (H 480)316. Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért,…

Szólj hozzá!

Jelek, számok és korszakalkotó emberek     Üdvtörténetünk jeleire és eseményeire, sokszor csak utólag csodálkozunk rá! Nyugalmazott, Benedek pápánk 11-én mondott le. 12-én jött össze a konklávé és 13-án választották meg Ferenc pápát. E számok nem…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása