Libby Edwards így beszél erről:
Névleg protestáns családban születtem, de kamaszkoromban már messze elkerültem mindenféle templomot. Nem szerettem vasárnap korán kelni, és az istenkapcsolatnál sokkal fontosabbnak tűnt, hogy mindenkinél jó legyek. Ám azért érdekelt a vallás; keresztény barátnőim révén több protestáns gyülekezetben megfordultam. A Katolikus Egyházat csak olyan horrorfilmekből ismertem, mint Az ördögűző, mégis volt benne néhány dolog, ami izgatott. Például a rózsafüzér. Máig emlékszem, mennyire megdöbbentett, amikor egy katolikus családnál először láttam igazi rózsafüzért. Nem tudtam, hogyan kell vele imádkozni, de éreztem, hogy van benne valami különleges.
Húszéves voltam, amikor egy alkalommal a könyvesboltban a New Age/Asztrológia polcon megakadt a szemem egy boszorkányságról szóló könyvön. Erős vágy élt bennem valamiféle spiritualitás iránt, így mélyen rezonált bennem a hátsó borítón olvasható ajánlás: a boszorkányság nem mese, nem is sátánimádat - csak vegyem meg a könyvet, és belőlem is igazi boszorkány válhat.
Megvettem. Lenyűgözött. Elkezdtem kitanulni. Az első, „bűvészkedős” időszakon – amikor kizárólag feketében jártam és több kiló pentagramos láncot hordtam – hamar túlestem. Komolyan kezdtem tanulmányozni a boszorkányságot, újpogány barátokkal vettem körül magam, tapasztalt mesterektől tanultam, és faltam a témával kapcsolatos könyveket. Volt egy-két dolog, amivel nem tudtam tökéletesen egyetérteni – a keresztény neveltetést nem tudtam még tökéletesen levetni, váratlanul elő-előjött –, de idővel egyre könnyebben tudtam szőnyeg alá söpörni a felmerülő kételyeket, kérdéseket.
Tizenöt évig műveltem és tanítottam másoknak a boszorkányságot. Újpogány rendezvényeket szerveztem, és kiterjedt hálózatot építettem az interneten. Fejlesztettem okkult „talentumaimat”; úgy tűnt, a jósláshoz és a halottidézéshez különös tehetségem van. Megtanultam gyógyítani és átkot mondani, bár az utóbbiban jóval több sikert értem el. Ez nem véletlen: az újpogány boszorkányság híveinek egyik legfőbb érve az, hogy fehér, azaz jótékony mágiát művelnek – ez azonban csak mese. Hamar kiderül, hogy „a boszorkány, aki átkozni nem tud, gyógyítani sem tud.”
A boszorkányság voltaképpen vallási köntösbe burkolt hédonizmus, melynek szabadosságához foghatót azóta sem találtam. Életem e sötét időszakában minden határt feszegetni kezdtem, s miközben el voltam szánva, hogy felrázom a szűk látókörű keresztény többséget, erkölcsi gátlásaimat könnyedén tettem félre az újonnan megtalált „szabadság” szellemében. (Forrás: www.catholic-convert.com) Folyt. köv.
12.
december
HOGYAN LETTEM KATOLIKUS? (XIII. rész) Egykori boszorkány vall megtéréséről 1
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.