„Megbocsátás, párbeszéd, kiengesztelődés – ezek a béke szavai: a szeretett szíriai nemzetben, a Közel-Keleten, az egész világon!”
(...) Isten világa olyan világ, amelyben mindenki felelősnek érzi magát a másikért, a másik javáért.
Ma este az elmélkedés, a böjt, az ima során mindnyájan mélyen tekintsünk önmagunkba: nem ez az a világ, amelyet szeretnék? Vajon nem ez a világ az, amelyet mindnyájan a szívünkben hordozunk?
A világ, amit szeretnénk, nem az összhang és a béke világa saját magunkban, a másokkal való kapcsolatokban, a családokban, a városokban, a nemzetekben és a nemzetek között? És a valódi szabadság, hogy kiválasszuk az utat, amelyen ebben a világban haladunk, vajon nem pusztán az, amely mindenki javára irányul és amelyet a szeretet vezet?
(...) Amikor az ember csak saját magára, saját érdekeire gondol és önmagát helyezi a középpontba, amikor hagyja, hogy elbűvöljék olyan bálványok, mint az uralkodás és a hatalom, amikor Isten helyébe önmagát teszi, akkor feldúl minden kapcsolatot, elront mindent; kinyitja a kaput az erőszak, a közöny, a konfliktus előtt. Pontosan ez az, amit a Teremtés könyvének szakasza meg akar velünk értetni, amikor elbeszéli a bűnbeesés történetét: az ember konfliktusba kerül önmagával, észreveszi, hogy mezítelen és elrejtőzik, mert fél (Ter 3,10).
Fél Isten tekintetétől; az asszonyt vádolja, aki test a testéből; megtöri a teremtett világgal fennálló összhangját, egészen odáig megy el, hogy felemeli kezét testvérére, hogy megölje. Mondhatjuk, hogy a harmóniából a diszharmóniába léptünk át? Nem, nem létezik „diszharmónia”: vagy harmónia van, vagy belezuhanunk a káoszba, ahol jelen van az erőszak, a veszekedés, az összecsapás, a félelem…(...)
Attól a perctől kezdve mennyi erőszak, mennyi konfliktus, hány háború kísérte végig történelmünket! Elég, ha annyi fivérünk és nővérünk szenvedésére gondolunk. Nem véletlenek egybeeséséről van szó, de ez az igazság: minden erőszakos tettben, minden háborúban újjáélesztjük Káint. Mi mindnyájan! És ma is folytatjuk a testvérek közötti összecsapásnak ezt a történetét, ma is felemeljük kezünket az ellen, aki a testvérünk.
Ma is hagyjuk, hogy bálványok, önzés, érdekeink vezessenek bennünket; és ez a magatartásforma halad előre: tökéletesítettük fegyvereinket, lelkiismeretünk elaludt, még kifinomultabb indokokkal igazoljuk magunkat. Mintha egy normális dolog lenne, továbbra is a pusztítás, a fájdalom, a halál magvait vetjük el! Az erőszak, a háború csak halált hoz, halálról beszél! Az erőszak és a háború a halál nyelvét beszéli!
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír 2013. 09. 08. nyomán ( Forrás )