Mit gondoljunk a titok közléséről?
Előre kell bocsátani, hogy a két gyermek, külön-külön kapott titkot és a Maximin féle leirat, nem lett nyilvánosságra hozva soha! Pontosabban, a Szentszék betekintést engedett René Laurentinnek, aki könyvet is írt a La Salette-i titkok ügyéről. Egyik látnok sem tudott írni, így 1851-ben még más, illetékes személy jegyezte le az elmondottakat és továbbította IX. Piusz kezéhez. Az érdekesség az, hogy igen röviden foglalták össze a titkot (vagy csak annak lényegét közölték röviden?). Az tény, hogy mindkettejüké, a tartalmat tekintve hasonló. Alább látható a kísérő levél a Szentszék felé, majd idézzük az ebben közölt titok tartalmát..jpg)
"Az 1846. szeptember 19-én látott gyönyörű hölgyről kezdetben nem tudtam, hogy ő a Boldogságos Szűz-e, de mára már meggyőződésem. Ez a Hölgy ezt mondta nekem: Ha az én népem hamarosan meg nem tér, akkor hamarosan késő lesz. Franciaország súlyosan megsértette Isten mindenhatóságát és megbontotta az egyetemességet. Ezért, ha ezen nem változtat és meg nem tér, súlyos büntetést kell elszenvednie. A hit oly mértékben kihalt az országban, hogy a nép háromnegyede már nem is gyakorolja vallását, de még a templomba járók sem teszik ezt benső hittel. Súlyos széthúzás veti fel fejét Franciaországban és az egyházi életet átalakítják egy nagy északi protestáns ország hitelvei szerint. De Franciaország nem elégszik meg ezzel, hanem más népeket is hasonlóra fog kényszeríteni. Ebből fakadóan, általános lesz a hitehagyás és nagy zavarok keletkeznek az egyházban és mindenhol. A Szentatyát üldözni fogják, végül egy olyan pápa fog trónra lépni akire nem számítanak. Ez igyekszik békét teremteni, meg is lesz, de nem tart sokáig. A Nagy Vadállat ennek ellene van, és a következő században fogja megalapozni ehhez való hatalmát.
Maximin Giraud Grenoble, 1851. július 3-án"
(Découverte du secret de La Salette, R. Laurentin et M. Corteville, Fayard, 2002, pp. 46-49)
A két látnok leírásai – beleértve Melanie 1879-ben közölteket is – nem képezik a La Salette-i jelenés és üzenet részét úgy, ahogy azt az Egyház 1851. szeptember 19-én hitelesnek elfogadta.
Tekintve, hogy az 1879-ben Mélanie által közölt titok nem képezi az egyház által hivatalosan elfogadott üzenet részét, mindenkinek szíve joga, hogy hisz-e Mélanie leiratában. Mindazáltal, a Melanie-féle titkot, püspöki engedéllyel adták közzé, jóllehet ez még nem tekinthető hivatalos egyházi jóváhagyásnak (hiszen ennek égi eredetét és szöveghitelét nem állapították meg), csupán azt jelenti, hogy – mint "elmélkedésre alkalmas anyag" – nem tartalmaz semmit, ami a hit és erkölcs ellen szólna (nihil obstat).
Figyelemre méltó, hogy a két látnok, nem kérkedett a titok "tudásával". Amikor felkérték őket, hogy idézzék fel a történéseket, ezt akárhányszor mondatták is el, soha nem tettek hozzá, vagy hagytak ki belőle részeket. Amikor pl. Mélanie visszament La Salette-be és ott kérték, hogy mondja el a jelenés történetét, azt ugyanúgy mondta el (utoljára 1902-ben), mint ahogy azt az egyház hivatalosan elfogadta, épp csak megemlítve, hogy a Szűzanya egy titkot bízott rájuk.
Ha a titok felől érdeklődtek, Melanie ezt válaszolta: ha a Szent Szűz el akart mondani egy titkot, azt nem tagadhatjuk le, a tartalma felett nem vitázhatunk. Különösen érvényes ez azokra, akik még azt sem voltak képesek megvalósítani – amit a Szűzanya nem titokként közölt –, és amit az Egyház hivatalosan és vitathatatlanul elfogadott. Miért vállalnák magukra felelőtlenül és érdemtelenül olyan tudás birtoklását, amelyért érdemlegesen – az emberi restség folytán –, úgyse tennének semmit!
Tény, hogy a titokként közölt eseményekből sok minden megvalósult, de tény az is, hogy az Isten és a Szűzanya elsősorban megtérésünket várja, és amit közölt, a legkevésbé fenyegetésként szánta. A próféciákat a józan emberi ész szerint kell értelmeznünk, vagyis annak tudatában, hogy kilátásba helyezett büntetések elkerülhetők a megtéréssel, imádsággal, böjttel (engeszteléssel).
