FÜGGELÉK
Mélanie és Maximin életének további alakulása
Mélanie Calvat 1831. november 7-én született Corps-ban.
Édesapja Pierre Calvat, 1825-ben vette feleségül Julie Barnaud-t, de egyházi házasságot csak 1834-ben kötöttek. A család nagy szegénységben élt. Az apának nem volt állandó állása, kőművesként dolgozott, ezért sokszor hetekig távol volt a családtól és még így sem tudta mindig biztosítani a betevő falatot. Ezért kellett Mélanie-nak már 8-10 éves korában dolgozni. Tavasztól őszig a környező tanyákra küldték pásztorlánynak. Csak télen tartózkodott otthon, rövid ideig. Nem járt iskolába, nem tudott sem írni, sem olvasni, hittant sem tanult, s mivel a teheneket vasárnap is őrizni kellett, templomba is csak nagyon ritkán jutott el. (A képen Melanie főkötője)
A jelenés idején 15 éves volt, de termete miatt 11-12 évesnek nézett ki. Rendkívül zárkózott és hallgatag természetűvé vált, hiszen egész kicsi korától idegenek közt élt. A jelenés után két és fél hónappal, decemberben, beíratták a Gondviselésről nevezett nővérek Corps-i iskolájába. 1850-ig, mint bentlakó növendék élt itt. 1848-ban, 16 éves korában lett elsőáldozó .
Corence-ban, mely Grenoble-tól négy kilométerre fekszik. A Gondviselésről nevezett nővéreknél kezdte meg a noviciátust 1851. október 9-én. 1851 júliusában mindkét gyermek leírta a titkot, amely lezárt borítékban Rómába került IX. Pius pápa kezéhez.
Bár a nővérek meg voltak elégedve buzgóságával, a püspök egyelőre nem engedélyezte, hogy fogadalmat tegyen, azért, hogy még jobban ránevelődjék a keresztény élet egyszerűségére és alázatosságára.
(Egy időskori csoportképen lekivezetője, a szenttéavatott Hannibal Mary Di Francia atya, miként alább is Melanie-val.)
Az vita tárgya, hogy kényszerítve (hogy eltüntessék), esetleg állhatatlansága miatt, de 1854. szeptemberében Angliába küldik egy angol pap kíséretében a Darlington-i, a kármeliták kolostorába. Kéri, hogy részt vehessen a nővérek életében, s később be is lép a rendbe. Fogadalmát 1856. február 24-én teszi le.
Darlington püspökének engedélyével 1860-ban visszatér a világi életbe; IX. Pius pápa megadja a felmentést a klauzúra, a zsolozsma és minden más alól, ami új életformájával nem egyeztethető össze. Ez év szeptember 28-án érkezik meg Marseille-be. Egy női szerzetesrend fogadja be, mint vendéget. Általuk kerül a rend egyik itáliai házába, Céphalonie-ba, ahol majdnem két évet tölt el, s amikor 1863-ban visszatér Marseille-be, már tökéletesen beszél olaszul, s egy kevéssé görögül.
Marseille-ben ismerkedik meg Mgr. Francesco Saverino Petagna bíborossal (akit XVI. Benedek pápa Tiszteletre méltónak ismert el), a Nápoly melletti Castellamare di Stabia püspökével, akit az itáliai forradalmi események száműzetésbe kényszerítettek Franciaországba. Amikor a püspök visszatérhetett hazájába (1866. december), szívesen adott menedéket a La Salette-i pásztorlánynak. Mélanie leveléből idézünk: "1867-ben Mgr. Petagne püspök Rómába ment, s a kihallgatáson beszélt rólam Őszentségének IX. Piusnak és elmondta, hogy az ő egyházmegyéjében tartózkodom. A Szentatya azt válaszolta, hogy maradhatok, nem kell kolostorban élnem és így szabadon teljesíthetem küldetésemet".
Mélanie – vagyis a Keresztről nevezett Mária nővér, mert mindvégig megőrizte Corence-ben kapott szerzetesi nevét –17 évet töltött el Castellamare-ben, kivéve egy rövid franciaországi tartózkodást, amikor Corps-ba ment a családjához, és amikor az 1870-71-es porosz-francia háború után La Salette-be látogatott.
1878-ban Rómába ment, ahol az új Grenoble-i püspök, Mgr. Fava kérésére leírta és átadta a Szűzanyától kapott Szabályzatot (egy a Szent Szűz által kért szerzetesrendre vonatkozóan). 1878. december 3-án XIII. Leó pápa fogadta Mélanie-t. December 18-án meghalt Mgr. Petagna püspök. 1879-ben Mgr. Zola, Lecce püspöke, kis füzet formájában nyomtatásban kiadta Mélanie közlését az 1846. szeptember 19-i jelenés alkalmával kapott titokról, mely 1858 óta közölhető a nyilvánossággal. A kiadvány ellen több francia püspök tiltakozott, s kérték annak visszavonását.
Mélanie 1884-ben Franciaországba utazott, néhány hónapot Corps-ban töltött, majd Cannes-ban élt édesanyjával, annak 1889-ben bekövetkezett haláláig. 1900 és 1904 között Diou-ban találjuk, ahol Combes plébános szerzett számára egy kis házat.
Mélanie egész franciaországi tartózkodása idején azon fáradozott, hogy létrehozzon egy olyan szerzetesi közösséget, amely az Istenanya rendjének szabályzata szerint él. Ez azonban nem sikerült.
Melanie Calvat, La Salette látnoka, helyi nevén "a feketébe öltözött idős francia hölgy", az olaszországi Baritól 30 km-re lévő Altamura-ban, 1904. december 14-én 73 évesen hunyt el. Halálát csak másnap 15-én fedezték fel amikor a napi étkezést vitték neki. Melanie élettelenül feküdt a földön, kezében a rózsafüzérrel. Mgr Carlo Giuseppe Cecchini dominikánus főpap temette el a helyi katedrálisban.
P. Lépidi O.P. 1922-ben jóváhagyott egy imát, amely Mélanie boldoggá avatását kéri.