Miért bízom a holnapban?
Böjte Csaba atya gondolatai
Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében? Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel lehajolni egy bajban lévő élethez, segíteni egy tipegő, totyogó kis gyermek nekilendülését az életnek.
Így születtünk, Isten determinált a jóra, a szépre, az igazra. Persze, mint a keljfeljancsit minket is ki lehet borítani egyensúlyunkból, képesek vagyunk a rossz, gonosz dolgok mellett dönteni, ott van bennünk az aljasságra, a képmutatásra való hajlam, de tartós, maradandó, tiszta örömöt az embernek csak a jó dolgok tudnak okozni.
A rossz, gonosz, sötét dolgok után az ember lelke elnehezedik, gombóc lesz a gyomrában, összeszorul a szíve, másnap nehéz tükörbe nézni, az ember a bűnben elmagányosodik, kiég, megbetegszik és meghal. Jó tudni, hogy a fizikában nincs abszolút felső határa a melegnek, de van abszolút zéró fok, olyan hideg mely megöl mindent, melynél lentebb hűteni már elméletileg sem lehet semmit. A szeretetnek, a jóságnak nincs felső foka, mert az maga az Isten, a Végtelen. A rosszaságnak, a gyűlöletnek van vége, és ez a halál, a pusztulás, és utána nincs tovább!!
Jónak lenni jó, életem minden perce mit a szeretet, a jóság, az irgalom szolgálatára szenteltem, örömmel tölt el, boldoggá tesz már itt ezen a földön, de minden olyan percet melyben önző, kishitű, tunya, részvét nélküli voltam, szégyenlek és bűnbánattal szeretném letörölni, nem megtörténtté tenni.
Nem véletlen, hogy "névtelen" kezdő színészekkel rendezett egyszerű, de hiteles bibliás filmeknek ott kint Amerikában nagyobb a nézettségük, de még pragmatista szempontból nézve is jobb üzletet jelentenek, mint rafináltan manipuláló, Istent, Egyházat bemocskoló, hatalmas költségvetéssel, feltupírozott sztárokkal megrendezett szuperprodukcióknak.
Optimista vagyok, mert jónak lenni jó! Bizakodva nézek a holnapba! Miért is ne lennék optimista, hisz egy olyan világban élek, hol jön egy egyszerű bácsi Latin-Amerikából szürke városi buszon, két elnyűtt régi bakancsban és besétál Rómába, hogy leüljön a pápai székbe. Nevet választ, a világ liheg a bevásárló központokban és õ Assisi Szent Ferenc nevét veszi fel, egy olyan férfinak a nevét, aki nyolcszáz évvel ezelőtt tudatosan lemondott mindenről és Szent Péter sírjánál elcserélte a ruháját egy koldussal, majd mint Isten trubadúrja élte vidáman, szabadon az életét. Jónak lenni jó, az új pápa nem pánikól, van ideje, hogy felhívja személyesen a postását, hogy megköszönje az eddigi munkáját és jelezze, hogy mivel éppen pápává választották, hát ezért nem kéri tovább az előfizetett újságait. Ezer síkon zajlik az élet ebben a komplikált világban és mégis a pápa első nyilvános megszólalása alkalmával, ott tolong körülötte több mint hatezer újságíró.
Nem csodálkozom azon sem, hogy óriási költséggel, a hajdani ateista Szovjetunió utód állama Oroszország, hatalmas anyagi erőfeszítéssel elindította a hitoktató képzést, hogy tudja bevezetni a vallásos nevelést az iskolákba. Lehet, hogy a legfelsőbb vezetősége az országnak nem mélyen vallásos, de tisztába vannak azzal, hogy más fenntartható boldogságforrást, mint az irgalmas szeretetet, a bölcs hitet nem képesek felkínálni a hatalmas ország sok sok lakójának.
Egészen biztos, hogy nincs más boldogságra vezető fenntartható út az emberiség előtt, mint a jóság és a szeretet. Meg aztán miért is keresnénk más utakat ha a szolidaritás, a szeretet, a bizalom útja maradéktalanul képes betölteni szívünket, életünket örömmel, boldogsággal itt ezen a földön, és ráadásképpen feljogosít az örök boldogság reményére is.
Testvéri szeretettel, Csaba testvér
