Mégis, miről lehet megismerni egyértelműen a belső hívást?
A szívben születő vágyódásról! Ez a vágy aztán nem hagyja nyugodni a lelket, újra és újra előtör a késztetés: Jézus és Mária Szívének való felajánlásra sarkall – majd egyre erőteljesebb az ösztönzés, hogy adja oda magát engesztelésül. Mint a kitörni készülő könnyek, olyanok ezek a késztetések, a Szentlélek apró finom lökései. És a vágy, mely arra ösztönöz, hogy Jézusnak, Máriának lelkeket menteni, vigasztalni a két Szent Szívet.
Aki odaadja magát engesztelésül erre a célra, annak előbb éreznie kell ezt a vágyat, ezt az ösztönzést, akkor is, ha mentes minden misztikától. Mert ez a vágy a Szentlélektől való. Küldetésre hív fel, serkent, buzdít, a lelket birtokba veszi és küldi az Istenért végzett feladatok végzésére.
Akkor igazi az engesztelő lélek meghívása, ha a Szentlélek békéje hatja át. A nehézségek, szenvedések, támadások és kétségek között is ott él benne a bizonyosság, hogy ez az életmód az övé.
Sosem bánja meg, hogy fölajánlotta magát.
Mi történik akkor, ha a meghívott lélek visszafordul?
Az Istennek átadott lélek, ha az igent nemre változtatja – nagy vétket követ el. Abban az esetben is, ha számos oka van rá: ijedtség a fájdalmaktól, világi hatások, a környezet közönye vagy meg nem értése. Ez a lélek nem igazán mondott igent. Lehet, hogy utánzásból tette, vagy mert fel akart tűnni, valamiért tetszett neki, és nem is volt benső késztetése. Az ilyen felajánlás csak szalmaláng és egy idő után elhamvad. Azonnal forduljon gyóntatójához és kérje feloldását, felmentését az ígéretei alól.
Azonban valóban csak ebben az esetben tegye meg ezt a döntő lépést, ne befolyásolja a nehéz élethelyzet, elcsüggedt lelkiállapot. Mert az ilyen megfutamodásnak mindenképpen vannak negatív következményei a lelki életben. Inkább kissé várakozzon, amíg elvonul feje fölött a sötét felhő – és csak akkor kérjen felmentést, amikor bizonyos a kimondott igen tévedésében.
Előfordul az is, hogy valaki mások hatására tért meg és lépett rá az engesztelő útra. Ha ez valóságosan Isten szava, akkor a lélek kitart az útján.
Az apostolok személyes hatására sokat mentek Krisztus után, de az első lelkes lépéseket követően a kegyelmeket is megkapták hozzá.
Az idő mindent igazolni szokott. Az életátadásnál, felajánlásoknál hamarosan látható válik a tévedés: a lélek szeretett volna repülni, de nem nőttek szárnyai hozzá. Próbálkozásai ugrándozások voltak csupán.
Isten végtelenül irgalmas ezekkel a lelkekkel szemben is. Számításba veszi az igyekezetet, még ha emberi szempontok vezették is az illetőt. Közbelép tehát és más útra tereli, a neki való helyre.